»» ««

Roncskoncesszió

Egyéb

A Dominikai Köztársaságban egy magáncéget bíztak meg roncskutatással.

Az Anchor Research & Salvage, S.R.L. (ARS) szerződést kötött az ország víz alatti kulturális örökségének felügyeletéért felelős hivatallal. Az ARS kizárólagos jogot kapott a déli, karib-tengeri partszakasz roncsainak felkutatásáért és feltárásáért. Kormányzati források szerint ez az első ilyen jellegű szerződés az országban.

Robert Pritchett, az ARS elnöke elmondta, hogy a munkájukat a kormányzati illetékesek felügyelik majd. A cég a legkorszerűbb eszközöket használja majd, és egy új fejlesztésű adatbázisban rögzítik majd a felfedezések pontos helyzetét. Minden eredményt megkap majd az ország kormányzata is. Nyilván azért kapta meg a jogokat az ARS, mert korábban egy kijelölt kutatási területen már több roncsot is felfedeztek.

Az ARS alkalmazottai számára a roncskutatás nem egyszerű munka, hanem életforma. A céljuk is az, hogy a felfedezésen túl segítsenek a leletek mentésében és a lelőhelyek épségének megőrzésében is. A munkát maguk finanszírozzák, de természetesen külső tőke bevonására is törekednek. A legújabb eredményeket a nyilvánosság számára is közzé teszik honlapjukon.

[ UnderwaterTimes ]

Kapcsolódó írásaink:


Merülőhelyek

Costa Brava - L`lafranc - Canons

Spain, Mediterranean

3/3 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 31m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelylegalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben földközi tengeri muréna

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés