»» ««

Az első amerikaiak nyomában

Külföld

A legújabb kutatások érdekessége, hogy a víz alatt folynak.

(C) Dr. Ron BlakeyMindig is vitáztak arról, honnan és mikor érkeztek az első amerikaiak a kontinensre, de egészen eddig elsősorban a szárazföldön kutattak a régészek. Tavaly nyáron viszont egy új felfogású projekt során érdekes helyeket fedeztek fel a Mexikói-öböl mélyén. A Dr James Adovasio által vezetett csapat úgy véli, hogy ezen a helyen emberek élhettek 12,000 évvel ezelőtt, így 2009 júliusában újból visszatérnek.

2008-ban a tudósok fel tudtak térképezni víz alá került folyókat, és ezek alapján egyrészt képet szeretnének alkotni annak az időnek a geográfiai viszonyairól, másrészt pedig az emberek jelenlétére utaló tárgyakat keresnek majd itt. Most már elsősorban erre a feladatra koncentrálnak az egykori partvonalak és folyószakaszok környékén. Dr Adovasio úgy fogalmazott, hogy eddig sem volt kérdés, a korai észak-amerikaiak települései a víz alatt vannak, de a keresés eddig olyan volt, mintha tű után kutatnának a szénakazalban. Most már megvan a "szénakazal", tehát el lehet keresni a tűt.

Erre július 23 és augusztus 7 között fog sor kerülni. A kutatócsoportban számos neves intézet és egyetem tudósai dolgoznak együtt. Nyugat-floridai partszakaszoknál vizsgálódnak majd, a parttól 100-200 mérföldre, nagyjából 300 láb (100 méter) mélységben. A kutatás finanszírozásában a legnagyobb részt a National Oceanic and Atmospheric Administration (NOAA) vállalja.

A kutatók azért kezdtek el a víz alatt dolgozni, mert feltételezésük szerint a kontinens első telepesei a part közelében, folyók mellett alakították ki első lakóhelyeiket, ám akkoriban a tengerek vízszintje jóval alacsonyabb volt, tehát ma már az óceán mélyén van az, ami akkor még szárazföld volt. Viharok már eddig is felszínre hoztak apróbb tárgyakat ezen a környéken, de ez az első alkalom, hogy tudományos kutatás keretében szisztematikusan vizsgálják át a tengerfenéknek ezt a részét emberi jelenlét nyomai után kutatva. A nagyobb mélységeket távirányítású járművekkel pásztázzák majd, míg a sekélyebb vízben búvárok dolgoznak. Talán olyan új leletek is előkerülnek majd, amelyek tovább mélyítik a tudásunkat arról, hogy mikor érkeztek az első amerikaiak a földrészre, mert a korábbi elméletek eddig is megdőlni látszottak.

[ UnderwaterTimes ]
Kapcsolódó írásaink:


Merülőhelyek

Blue Hole

Egypt, Red Sea

2/4 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.8) átlagos nehézségű
max: 57m, látótáv: 25m felett

parti merülésfal merüléskorallos, trópusi élővilágteknős jelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés