Az óceán szerkezete I.
Tudomány2/2. oldal
Az óceáni medence általános szerkezeti jellemzői
 |
|
Az óecán szerkezete
|
- ultrabázikus kőzetekből álló, nagy sűrűségű, de vékony óceáni kéreg,
- kontinentális küszöb (self),
- kontinentális lejtő,
- kontinentális talapzat
- mélytengeri (abisszikus, vagy abisszális) síkság,
- középóceáni hátságrendszer,
- mélytengeri árkok.
Az előzőekben felsorolt szerkezeti elemek közül kifejlett mélytengeri árokrendszerrel csak a konvergens lemezmozgások miatt bezáródó óceánok rendelkeznek. Nem véletlen, hogy a Csendes-óceán területén találhatóak a legnagyobb mélytengeri árkok (Aleut, Japán, Filippínó, illetve Marianna-árok), a pacifikus és az eurázsiai lemez ütközése, kollíziója miatt. Az egészen fiatal, és még csak tengervályú szerkezettel rendelkező óceáni medencéket a rendkívül keskeny self, és -értelemszerűen - a mélytengeri árokrendszer hiánya jellemzi. A keletkezési fázisban lévő, és az utóbbi jellemzőkkel rendelkező fiatal óceánra jó példa a Vörös-tenger.
A kontinentális küszöb
Először tekintsük át a kontinentális küszöb, vagy másként a self jellemzőit. A self valójában nem az óceáni medencéből jön létre, hanem a kontinensek tengerszint alatti folytatásának tekinthető. A self területeket általában az előzőekben bemutatott tengerelöntés, a transzgresszió keletkezteti. Self területek azonban más módon is létrejöhetnek, így például az alábukó óceáni kérget borító üledéknek a kontinens szegélyére történő "felkenődésével" az ún. konszumáció révén. Minden bezáródó óceán a kontinensek területét gyarapítja a konszumáció által, a kontinensek szegélyére forrasztott, és később kiemelkedő, kőzetté vált üledékekkel. Szintén a self terület gyarapodásának eredeti formája az óceáni medencékbe ömlő, bővizű folyamok által a torkolatvidéken lerakott, folyamatosan növekvő hordalékkúp keletkezése. A Gangesz például évente több milliárd tonna üledéket rak le a Bengáli öbölben, fokozatosan feltöltve azt. (A Gangesz hordalékkúp üledékeinek legvastagabb összlete eléri a 15.000 méteres vastagságot!) Az észak-adriai kiterjedt self pedig a Pó folyam által szétterített, az Alpokból származó, és leülepedő szárazföldi eredetű hordalék eredménye. Valamennyi self közös jellemzője, hogy lejtőszögük a tenger alatt is azonos a kontinensek lejtőszögével. Ott, ahol a lejtőszög értéke megnövekszik, elérkezünk a kontinentális küszöb szerkezeti értelemben vett határához. A hipszografikus görbe szerint a kontinensek és az óceáni medence közötti átmeneti területet, addig szokás a kontinensekhez tartozónak tekinteni, amíg el nem érjük a 200 méteres vízmélységet. Ez azonban, az előzőekben említett lejtőszög változás helyszínén, nem minden esetben 200 méteres vízmélységben észlelhető. A self területek átlagos vízmélysége így ténylegesen 150-200 méter között ingadozik. Nem egységes a self területi kiterjedése sem. A kontinentális lábazat például rendkívül széles a Jeges-tengerben. Mind a Ferenc József-föld, Novaja Zemlja, vagy az Újszibériai-szigetek ugyanazon a hatalmas kiterjedésű selfen "ülnek" amely nem más, mint Szibéria partvidékének tenger alatti folytatása. De például a Brit-szigetek térsége és az Északi-tenger is egy hatalmas, 1300 kilométer széles, és 1600 kilométer hosszú kontinentális talapzat része. Szintén a világtenger legkiterjedtebb self területei közé tartozik a nagy Szunda-szigetek és a Maláj félsziget által határolt sekélytengeri medence, vagy például az Ausztrália és Új-Guinea között húzódó Arafura-tenger. Szűkebb tengeri hazánk, a Földközi-tenger vidékén klasszikus self-tengernek tekinthetjük az Égei-tengert, vagy az Adria legnagyobb részét.
A self területeken a leggazdagabb a tengeri élővilág, itt tapasztalhatjuk a legnagyobb biodiverzitást. A selfeken találhatjuk a Föld legjelentősebb halászati körzeteit, és egyben fontos bázisai a tenger alatti ásványkincsek, így különösen a szénhidrogének kitermelésének is.
A selfet borító víztömeget két fő zónára, a parti (litorális) és az ún. neritikus övre osztjuk fel. A litorális öv a felcsapódó vízpermet szintjétől az árnyékzóna mélyebb, nagyjából 80-120 méteres vízmélységig terjedő területéig húzódik. A parti öv, mint a tenger és a szárazföld határa, szintén több zónára tagolható. A tenger "legfelső" szintje az ún. fröccsenéses, vagy szupralitorális zóna. Ez a csak a hullámpermettel érintett terület jelenti az egyik legnagyobb alkalmazkodási kihívást, az itt, a levegő és a víz határán megtelepedett tengeri élőlények számára. A partvidék második szintje az árapály-öv, más néven a medilitorális zóna. Az árapály-öv a tengerjárás függvényében a közepes legkisebb, illetve a közepes legnagyobb vízszint közötti területen húzódik, ennek megfelelően hol elborítja a tenger, hol pedig ideiglenesen szárazra kerül. Az árapály zónában élő szervezetek egyaránt ki vannak téve a hullámverés hidrodinamikai nyomásának, és apálykor a víz hiányának. Az árapály szintet a megvilágított, az ún. infralitorális zóna követi. A megvilágított zóna már folyamatosan víz alatt áll, amelynek vastagsága egyaránt függ a víz átlátszóságától, a fenékviszonyoktól, illetve a napfény beesési szögétől. Az infralitorális zóna határát a fénykedvelő (fotofil) szervezetek, a fotoszintetizáló algák, illetve tengeri virágos növények jelölik ki. Az előzőekben említett együttes tényezők miatt, az infralitorális zóna mélységhatára területenként változó, általában 20 és 80 méteres vízmélység közé esik. A legalsó szint az árnyékzóna, a cirkalitorális öv. A cirkalitorális zóna ott kezdődik, ahol a fénykedvelő szervezetek számára már nincsen elegendő mennyiségű fény a folyamatos fotoszintézishez. Ha a fényviszonyok függvényében kívánjuk definiálni a cirkalitorális zóna határait, úgy a felszíni fénymennyiség 10%-tól a 0.05%-áig terjedő mélységtartományt soroljuk ide, amely hozzávetőleg 80 méteres mélységtől egészen 150 méter vízmélységig terjedhet. A selfnek a parti öv mögötti, egybefüggő víztömegét neritikus övnek hívjuk. A neritikus öv -amelyet általában a 150-200 méteres vízmélység jellemez-, a kontinentális küszöb határáig terjed. Ott, ahol véget ér a self, a kontinentális lejtő felbukkanása jelzi, hogy elindultunk a mélytenger világa felé...
Dr. Elter Tamás
PADI Instructor
MARINE LIFE Oceanográfiai Központ
(átlag: 3.9) átlagos nehézségű 
Málta
