»» ««

Építkezés veszélyeztet egy máltai roncsot

Külföld

A Carolita néven is ismert X127 egy kikötőhöz kapcsolódó munka miatt került veszélybe.

A második világháború során elsüllyesztett X127 még az első világháború idején készült, amikor a brit haditengerészet a partközeli akcióknál használatos, lapos fenekű, kis merülésű hajókat igényelt. Összesen 200 darab készült a K, L és X sorozatú hajókból, melyek különféle hadfelszereléseket juttattak el a harcoló alakulatokhoz- az X127 vizet szállított. A Máltán állomásozó hajók végül Gallipolinál kerültek bevetésre, sikeresen, majd később más országok is vásároltak belőlük, így több hadszíntéren láttak puskaport. A X127-est Málta közelében állomásoztatták, és 1942. március 6-án egy légitámadás során sérült meg olyan mértékben, hogy a víz mélyére került.

Jelenleg a Manoel sziget környékén nyugszik a sokszor tévesen Carolita uszálynak hívott roncs, olyan mélységben, ahol kedvtelési búvárok is könnyen felkereshetik. Jelen pillanatban a 200 darabos sorozatból ez az egyetlen aránylag épségben maradt és felkereshető roncs, mert a többi hajó ismeretlen helyre süllyedt, szétbontásra került vagy máshogy semmisült meg. Noha manapság már ismert a roncs történelmi jelentősége, a MIDI nevű vállalat által bemutatott tervek szerint pontosan a roncs fölé épülne egy jachtkikötő.

Nem csak a búvárok tiltakoznak, hanem egyéb szervezetek is jelezték, hogy nem értenek egyet a kulturális örökségnek számító, védett roncs veszélyeztetésével. Javaslatuk szerint a kikötőt máshova kellene telepíteni. Noha az is felvetődött, hogy a roncsot emeljék ki és vigyék máshova, ezt sem az X127 állapota, sem az UNESCO víz alatti örökségre vonatkozó egyezménye sem tenné lehetővé. A kivetelező cég egyelőre nem vállalt garanciát arra, hogy biztosan sikerül épségben megóvni a roncsot, és kormányzati szinten sem foglalkoznak a kérdéssel.

Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Málta-ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

El Mina Wreck

Egypt, Red Sea

9/10 db alapján:érdekes(átlag: 4.1) átlagos nehézségű
max: 31m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élővilág mesterséges élőhelydelfin

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés