Könyvajánló: Búvárkalandok
A búvárkodásrólA kezdetektől igyekszik bemutatni a víz alatti tevékenység fejlődését Rádai Ödön könyve.
A Búvárkalandok szerzője, Rádai Ödön maga is a magyar búvártörténelem emblematikus alakja. Aki nem tudná, kiről is van szó, nos, az 1927-ben született geográfus kutató volt állítólag az első hazánkban, aki képek alapján búvármaszkot készített, és azt 1953-ben kipróbálta. A továbbiakban is számos úttörő vállalkozásban vett részt (a Magyar Búvár oldalán többet is megtudhatnak róla az érdeklődők), emellett pedig ismeretterjesztő műveinek köszönhetően a nagyközönség megismerkedhetett a búvárkodással.A most említett könyv 1966-ban született. Aki olvasott ennek az időszaknak a könyveiből, azt nem érheti meglepetésként az a határtalan bizakodás, ami a Búvárkalandokból árad. "A tenger kimeríthetetlen kincsestár", szögezi le máris az első oldalon a szerző. Fél évszázada még teljesen általános lehetett az a nézet, hogy a tenger minden erőforrás tekintetében a szükségleteinket felülmúló készletekkel rendelkezik- noha e sorok írója nem is élt még akkor, többször találkozott ehhez hasonló véleményekkel a korszak könyveiben. A bizakodás természetesen érthető. Bizonyára az idealista kutatók és felfedezők úgy vélték, a háborúk megtanították az embereket arra, hogy más módon kell megoldani a problémákat, és a tengerek nagy, ismeretlen és feldezetlen térségeinek bölcs kiaknázása révén többé nem lesz oka a népek harcának. Rövid idő alatt ugrásszerűen fejlődött a technika (Beebe, a Trieste batiszkáf, Precontinent- csak néhány fontos név a búvártörténelem sorsfordító évtizedeiből), és joggal gondoltak arra, az ezredforduló idején már víz alatt élő emberek, "akvanauták" gondozzák a tengerfenéken levő algaültetvényeket és aknázzák ki az ásványkincseket. Ez a Cousteau könyveiben is megjelenő gondolat izgalmas jövőképet festett, de már akkor is akadtak néhányan, akik kételyeiket fejezték ki, Hans Hass például.
A mai kor realitását persze jól ismerjük. Víz alatt élő emberek, kopoltyús kétéltű humanoidok nincsenek, viszont kedvtelési búvárok milliói merülnek a világ minden pontján. Vannak tengeri olajfúró-tornyok és vannak ebből fakadó környezeti katasztrófák. A mélységi ültetvények nem szüntették meg az éhínséget a világban, ám a kimeríthettlennek gondolt tengerből számos halfaj eltűnőben van az esztelen halászat miatt.
Ezek után felmerülhetne a kérdés, a Búvárkalandokat talán nem is érdemes olvasni, mert légből kapott ötleteket ismertet? Erről szó sincs! Nagyon izgalmas történelmi áttekintést kaphatunk az elolvasásakor, múltbeli, inkább legendás események ismertetése mellett nagy terepet kapnak a víz alatti felfedzők valós eredményei. Ilyen a már említett Beebe roppant izgalmas vállalkozása a batiszférával, aminek során először láthatták saját szemükkel az ezer méteres mélységben élő állatokat. Olvashatunk a Trieste-ről, ami mindmáig egyedüliként járta meg a Mariana-árok mélyét, és persze sokszor feltűnik a könyvben Cousteau kapitány alakja. Ha végigolvassuk és megértjük, milyen valószínűtlennek tűnt a híres úttörők álmodozása, akik mégis sikerrel valósították meg legnagyobb terveiket (és mi amatőrként fantasztikus élményeket élhetünk át például a Cousteau-Gagnan féle aqualungnak köszönhetően), máris világos, miért hitt a tengerek korlátlan meghódításában Rádai Ödön sok más szakemberhez hasonlóan. Mi, akik inkább csak kedvtelési búvárként merülgetünk, alig tudunk valamit arról, hol és hogyan indultak a mélybe először a felfedzők. Talán pont nekünk a leghasznosabb megismerkedni a múlttal, azokkal az emberekkel, akik kikövezték számunkra az utat- és ezért ajánlom mindenkinek a Búvárkalandokat. Olvasás közben pedig akár még az is eszünkbe juthat, a hatvanas években több ilyen, nem szenzációhajhász ismeretterjesztő könyvet adtak ki a tengerek világáról, mint manapság.
Búvárkalandok
Rádai Ödön
1966
(átlag: 4.6) átlagos nehézségű 
Horvátország
