Furcsaságok és nagy ötletek
FelszerelésekManapság látunk néha különös újdonságokat a búvárfelszerelések világában, de régen is találtak ki extrém cuccokat.
 |
|
Maszk-sznori kombó
|
Nem csak a készülékes merülést akarták megreformálni a feltalálók, hanem időnként a sznorizás forradalmát is szerették volna tető alá hozni. Az egyik nagy ötlet az volt, hogy építsék egybe a maszkot a légzőcsővel: bizonyos típusoknál egy, a teljes arcot takaró maszkot terveztek, aminek szoknyájába csatlakozott a légzőcső. Volt, amelyiknél a két oldalról jött a két légzőcső, de akadt másféle modell is. Az előny végülis egyértelműnek látszik, hatalmassá válik a felszínen úszó ember látótere a nagy ablaknak köszönhetően, de a hátrányokat sem nehéz kitalálni. Mindenképpen olyan megoldás kellett, hogy a víz ne folyjon be a maszkba se az arcnál (egy ekkora szoknyát nem könnyű minden arcformához ideálisnak igazítani), se pedig a légzőcsövön keresztül, hiszen a maszkürítés kalandos lehetett. Készülékes merüléshez pedig nyilvánvalóan alkalmatlan volt ez a maszk.
Meglepő módon a szárazruhákat még a ma ismert nedvesruhák előtt feltalálták: általában egy vékony természetes gumiból készült ruháról volt szó, ami alá jól szigetelő aláöltözetet vettek. Ilyesféléket már a második világháború idején is használtak, de nem volt könnyű fel- és levenni őket, és persze ha kicsit is szivárgott, vége volt a szigetelőképességének. A sportbúvárok számára kínált szárazruháknak az első vagy a hátsó részén volt nyílás a felvételhez, illetve létezett kétrészes ruha is. Bizonyos típusoknál egy vastagabb gyűrű köré hajtották a ruha szélét, amit aztán egy O-gyűrűvel tettek vízhatlanná. Ami nagy különbség volt a mostani szárazruhákhoz képest, az az, hogy nem lehetett levegőt juttatni bele, így mélyebben aligha lehetett túl kényelmes. Coustaeu-ék ugyan már a negyvenes évek közepétől próbálták a szabályozható térfogatú szárazruhát, de a korszak tipikus szárazruháinak anyaga és használhatósága nem volt kielégítő. A vízhatlan cipzár például csak 1956-ban jelent meg, a legendás újító, Bev Morgan ötlete nyomán. Az első szárazcipzárral, inflátor- és leeresztő szelepekkel felszerelt, neoprénből készült szárazruha pedig a Poseidon Unisuit volt- a hatvanas évek elején tervezte a svéd Ingvar Elfstrom, Peter Wide közreműködésével. Mint sok más esetben, ezúttal is a katonai igény jelentette a hajtóerőt a fejlesztésekhez.
A kedvtelési búvárkodásban az ötvenes évekre szintén kritikus kérdéssé vált a hideg elleni védekezés, ám megfizethető és komfortos formában lett volna rá szükség. Nyilván az első években önmagában a szabad víz alatti légzés és mozgás elég volt ahhoz, hogy az emberek vállalják a kellemetlenségeket, de aztán ahogy szerettek volna hűvösebb vízben is búvárkodni, ahogy a népszerűvé válás miatt a hobbibúvárok részéről a kényelem iránti igény is jelentkezett, több ötlet is felmerült. Arról sokáig vita volt, hogy a neoprén búvárruhát ki találta fel. A manapság elfogadottnak mondható álláspont az, hogy egy amerikai fizikus, Hugh Bradner volt az 1951-ben, aki lefektette a nedvesruha elméletét- a buborékok miatt jó hőszigetelő, testhezálló ruha esetén az sem probléma, hogy némi víz szivárog be alá. Mint sok más feltalálót, őt is a saját kényelme motiválta elsősorban, mert a munkája miatt gyakran kellett merülnie, és egyszerűen fázott a víz alatt. Egy mérnök, Willard Bascom tanácsolta Bradnernek azt, hogy alapanyagként használják a neoprént. Nem tudták szabadalmaztatni a találmányt, mert állítólag túl hasonlónak gondolták azt a repülők ruhájához, és a nem is gazdagodtak meg az ötletből.
Mások viszont ügyesebbek voltak.
 |
|
Hugh Bradner
|
Amikor a hatvanas években egyre több kedvtelési búvár merült a vizek mélyére, és köztük egyre több lett a gyengébb nem képviselője, a tervezők elkezdtek gondolkodni a búvárruhák divatosabbá tételén. Az egyik kétségkívül legfeltűnőbb és egyben legrosszabb ötletnek a szoknyaszerűen kialakított neoprénruha tűnik. Ki tudja, milyen megfontolás vezette a tervezőket, ám ami biztos az az, hogy nem lett trendi ez a ruha, megmaradtak a lányok is az egyszerű, testhezálló kezeslábasoknál. Később aztán inkább a feltűnő színekben látták az előrelépés útját, a nyolcvanas évek piros, sárga vagy neonszín ruhái manapság nagyon furcsának, szokatlannak tűnhetnek, de akkoriban szinte minden cég ilyeneket gyártott, tehát a búvárok is ezekben pompáztak. Aztán ahogy változtak a trendek, ismét a fekete lett az uralkodó.
Az első Cousteau-Gagnan-féle reduktorok forradalmasították a búvárkodás világát, de a kéttömlős, egy lépcsős nyomáscsökkentőknek megvoltak a maguk korlátai. A német Dräger cég többek között a kényelem érdekében egy olyan reduktort, a Delphin II-t mutatott be az ötvenes évek elején, ami külseje alapján talán a mai egy tömlős reduktorokat idézi, de a valóságban ugyanúgy működött, mint a legendás Mistral. A valódi újítást jelentő két lépcsős légzőautomatát Ausztráliában találta fel Ted Eldred, szintén az ötvenes évek elején. Eldred, aki elégedetlen volt a Cousteau-ék által kifejlesztett reduktor teljesítményével, ráadásul annak szabadalmi védettsége miatt nem is tudott volna reduktort gyártani, egy új koncepciót valósított meg. Először egy újralégzőt épített, amivel viszont voltak problémák, így inkább nekilátott a légzőautomata áttervezésének. Sikerrel is járt, és ennek köszönhetően vált legendássá az 1952-ben megjelent, Porpoise nevet kapott nyitott rendszerű készülék. Ez hamar népszerűvé vált Ausztráliában, és a haditengerészet is lecsapott rá. Nagyobb légzési komfortot adott, és biztosítani tudta munkavégzés során is a szükséges nagyobb mennyiségű levegőt a búvár számára. Annyival előrébb járt a vetélytársaknál Eldred reduktora, hogy az olyan nagy cégek, mint a Sportsways vagy a US Divers csak 1956-57-ben jelentették meg első két lépcsős reduktoraikat. Végül a US Divers mögött álló cég, az Aqua-Lung szabadalom tulajdonosa nyomást gyakorolt Eldredre, és így megszerezte a jogokat, a feltaláló pedig kivonult az üzletágból. Az utókor viszont később elismerte a találmány jelentőségét, és ma már számon tartják Eldred úttörő munkásságát.
GR
(átlag: 4) átlagos nehézségű 
Szolnok
