Több irásban is szo volt a levegöfogyasztás és a nitrogén elnyelödés kapcsolatárol. (pl.139.)
Ezen már sokat agyaltam, mégpedig azért, mert a buvárkompjuterek szerintem ezzel a tényezövel
nem számolnak, hiába levegöintegráltak.(a nem levegöintegrált meg ha akarna se tudna számolni ezzel :) ) Gondolom egy átlagos levegöfogyasztásra alapuló algoritmust
használnak. Ebböl pedig igencsak lehet bajság, gondoljatok bele.
Pl: adott 2 buvár, együtt mennek mondjuk 4 napon keresztül, és mondjuk mindig 20-25m körül merülnek.1ik buvár rendre visszahoz 100bárt a 12-es palackbol, másik mindig leszivja a 15-ös palackot 20bárra.(van ilyen)
Ha mindketten kompjuterrel merülnek, akkor ugyanazt mutatja a kompjuter, mármint hogy semmi gond sincs,
pedig a sokat fogyasztós buvárban sokkal több a nitrogén, és a sorozatos merülés végére simán bekaphat egy dekobetegséget, miközben a kompjutere szerint minden oké.

Vagy rosszul gondolom?

De jó is fényképezős búvár társa lenni! A társam csak a fotóapparátus keresőjén nézi a víz alatti világot. Az én dolgom ilyenkor nem felverni az aljzatot, nem elhajtani az amúgy is fürge halakat, nem belelógni a képbe,nem zavarni, nem megelőzni a társat, nem lemaradni, lehetőleg kéznél lenni, ha elfogyna a levegője, hogy ne kelljen keresgélnie, csak a " levágom a fejem, gyere ölelj át" jelre azonnal ott teremni, sárga reduktort gondosan beigazítani a szájába, hogy a fotózást minden zökkenő nélkül folytathassa, de addig is leginkább láthatatlan maradni. Tehát egy ilyen alkalommal, Piran parti sekélyes vizeiben már a félidős forduló után jobb vállra vett parti sziklás résszel, bogarászunk kifelé. A szokásos világítós neon pöttyös hasú betűs sügér megcsodálása után, fejem felemelve látom ám társam halad a hatalmas, 8 méteres látótávolság külső pereme felé... Indulok én is, két nagyobb uszony csapás, és ott leszek ... Hííha, mi a fene, rám esett egy szikla és nem vettem észre? Mi nyom lefelé ? Csak úgy passzíroz bele a sziklás mederbe! No, tegyünk egy kis levegőt a mellényembe! Atyavilág, mintha egy víziló ülne a hátamon, nyakában egy elefánttal- aki persze, már az ormánya segítségével a felszínről veszi a levegőt. Ki hülyéskedik velem? Próbálom a fejem forgatni, hogy lássak egy kicsit a hátam mögé, próbálok fordulni, na még egy kis levegőt a mellényembe, de senkit nem látok, a helyzet meg egyre rosszabb. Már ott tartok, hogy mozdulni se nagyon tudok, ez a valami feszesen, mereven tart. Rudooooolf segíts!!! Valamivel zajt kéne ütni, mert rám se bagózik, csak azt a hülye fényképező gépet bizgeréli! És úszik előre rendületlenül. Már nem is látom, eltűnt, itt hagyott. Levegőm még van 70 bar, de a pontos mélységet se tudom, így gőzöm sincs meddig lesz elég a levegőm, és már látom magam vízbefúlt búvárként, mint helyi partközelei nevezetességet, amit felár ellenében mutogatnak majd a szlovének. Valamivel zajt kéne csapni. Nincs semmi nálam. Egy kővel talán a tankomat meg tudnám kongatni, de persze erre eszembe jut, hogy na ja, ha tudnék mozdulni, fordulni, elérni a palackomat valamivel. Hopppá! Jó nagy zajt tudok csapni az oktopuszból kisüvítő levegővel! Na ezt majd jól meghallja, és jön megmenteni engem! Na keressük csak gyorsan meg, hova is tettem? Itt jön a sárga cső, ennek végén lesz. Na gyere ide szépen hadd nyomjalak meg, mert már fáj a hátam a nyomástól. Mondom gyere ide! Vagy úgy, szóval beakadtál valahová. Szóval beakadtál!!! És te tartasz foga??!!! Majd én kiszabadítalak. Na, még egy rántás, és azzal a lendülettel, a feszesre fújt mellényem már röpít is felfelé..... Hogy is? Levegőt kifújniiiiii..... meg a mellényből azonnal kiengedni seggszelepen mindet! Puff érkezés az aljzatra hasmánt. Szikla legördült a hátamról, apró levegővel a mellényben már újra lebegek, leporolom magam és hogy is volt, bal vállról a part, vagy jobb vállról? Na mindegy kicsit még elleszek itt egy helyben, két lassú levegővétel és aztán ha semmi, szép lassan felemelkedek, és szétnézek mit látok odafent. Mire ezt végiggondoltam, persze már gyors csapásokkal érkezett a szemrehányó tekintetű párom, aki megmutatta a kivezető utat. Másnap hazafelé jövet az olasz szlovén határon bevásároltunk néhány felszerelés rögzítő karabínert, meg egy mélységmérőt, csak hogy ne gondoljam azt 6 méteren, hogy a 70 bar levegőm nem sokáig lesz elég. Mindez történt kb. 20 merüléses búvár koromban, és innentől kezdve fokozottan ügyeltem arra, hogy semmi ne lógjon rólam, ami beakadhatna bárhova is.

na, ugye:-)))

Én sem mertem bevallani: nagyon csúnyán nézett rám a taksinéni kékpöttyös otthonkában, aki a partvist tartotta... :)

szégyenről szó sem volt, de engem annyira meglepett a látvány, hogy nem is hittem a szememnek először...

Szerintem azon a partfison már többen elcsodálkoztak...
Csak nem szégyelték bevallani, hogy látták.

Én sokat merültem Hévízen, de a múlt téli szezon fölöttébb érdekesen telt a számomra a szezon első merülésén észrevettem egy zöld parfist, amint ott hevert a földön a trepni alatt a barlangba...hallván a számon történetet a nitrogén-mámorról: csontvázak, római-kori oszlopok...nem szóltam senkinek gondolván nekem a barlangról is takarítás ugrik be ha nő a nitrogén szint...hiába, ha az ember nőből van...
Szezon második merülésén ismét ott figyel a zöld partfis, hazafelé menet veszem a bátorságot és megkérdem férjemet látta-é a jószágot. ő sajna nem és senki, akit megkérdeztem nem látta, de ugrat rendesen a család, mg én állítom kétszer ugyanúgy nem üt be a cucc és igenis ott van, majd Gyuri megmondja...
Szezon harmadik merülése: barlangból semmi nem érdekel, csak az hol a partfisom...megyünk körbe Gyuri lelkesen világítja és mutogatja a néznivalót, de én forgatom a fejem keresem a kedvencemet, ami sehol...már visszafelé tartunk a körről, mikor végre meglátom a zöld parfist a terpi alatt...hát itt vagy kedvesem...legszívesebben megölelném a takarítóeszközt.
Fent megkérdem Gyurit, miért van ott a partfis. Válasz: az nap utolsó merülése után kitakarítani:-))

(De tényleg ott van, meg lehet nézni:-))))

Arra céloztam, hogy nem itt a búvárbaleset fórumon hanem az általános fórumon kell ilyesmiről csevegni :)
Oda mehet minden, arra van, többek között merülőtársat is kereshetsz természetesen.

Szerintem erre a Mehíkó-Honduras útra találtál volna társat.
Pláne, ha fizetted volna az utját is. Ilyen esetben nekem is szólhatsz  :-)

Melyik az? Mert epp ugyanez a gond miatt most egyedul jartam/om be Mexikot es Honduraszt kifogva neha olyan buddykat, hogy olykor a hajam egnek allt, pedig turelmes ember vagyok. Legutobbi remalmom, az egy allitolag nagyon regota buvarkodo es nagy tapasztalattal rendelkezo uriember volt, aki erdekes modon ennek ellenere kepes volt kutyauszasban ugy beszoritani  es a kezevel fejbe verni ugy, hogy eselyem se volt "menekulesre" :)
Nekem inkabb az ilyen merulotarsak okozzak a legnagyobb balasetforrast.

De, erre való a fórum. Viszont nem ez :)

Erről jut eszembe! Amikor én még nem búvárkodtam, így természettől fogva kézénél lévő búvártársként nem jöhettem szóba, akkor amikor életem párja búvárkodni akart, akkor egy, az osztrák neten működő honlapon üzemelő búvártárs kereső. Így esett meg, hogy a szépséges osztrák tó partján ott várt bennünket az előre megbeszélt időpontban az osztrák merülőtárs, akivel szépen leegyeztették a hétvégi merülést a neten. Nem lehetne itt a dc-n is üzemeltetni valami hasonló merülő-társ-közvetítőt?:-)

Ha már a merülőtárs problémakörnél tartunk...
Nem túl hosszú búvár pályafutásom alatt volt részem hideg-melegben ezzel kapcsolatban egyaránt.
A vizsga után a környékemen nem találtam senkit, aki merülni akart volna. (hozzáteszem, a vizsga szeptember végén volt...)
Találtam egy csapatot, akik záros határidőn belül szerveztek nem túl nagy költségvetésű hazai merülést.Nosza, ez kell nekem...Kapcsolat felvesz, aztán nem sokkal később már a búvárok köreiben ismert tó partján ácsorogtam a felszerelés kiosztására várva. Hőmérséklet 18 °C.Kint, bent egyaránt.
Első "szabad"  merülésem a következőképpen zajlik.  
Négyen vagyunk, mondjuk: kissrác, hölgy, nagyfiú és én. Kissrác haladó minősítésű (szerintem junior AOWD),
hölgy talán AOWD, nagysrác biztosan  AOWD.  én  4 nyiltvízi merüléssel  OWD. ők valamilyen szinten ismerik egymást, megbeszélik, hogy kissrác vezeti a merülést. A merülés első 30 perce eseménytelenül zajlik, azt leszámítva, hogy párom (nagysrác) egyetlen egyszer sem kérdezi meg az abszolut kezdő párjától, hogy OK-e vagy mennyi a levegője. Elkönyvelem, bízik bennem, talán nem vagyok olyan rossz:) Gond nélkül térünk vissza az indulópontra, ahol kissrác mondja, hogy neki mára ennyi, mennie kell.Gyors levegőellenőrzés, (a merülés legmélyebb pontja 8m volt) megbeszéljük, hogy elmegyünk a másik irányba.Vezető nagysrác, mellette hölgy aztán én. Elindulunk lefelé 8m alatt abszolút kávé, hölgyet is alig látom. Azt veszem észre, hogy hölgy erősen felfelé tart, megengedett sebességgel.Más viszonyítási alap nincs, így irány utána. Fent megbeszéljük, hogy ő már nem nem látta nagysrácot sem, értelmetlen mélyebbre menni. Egy idő után felbukkan nagysrác.Elmondjuk mi a helyzet, megállapodunk, hogy 8 alá nem. OK, OK, süllyedünk. Upsz, 12, ismét nem látok, hölgy ismét fel. Mivel ő a párom , írány utána. Hölgy mondja, neki ennyi, ő kimegy a felszínen.
Aha, és most hogy szakadjak ketté? Megvártam, amíg nagysrác ismét kidugta az orrát."Tájékoztattam", mivel nem tartotta a megbeszélteket, hölgy kiúszott. Hozzáteszem, amíg felbukkant, addig a hölgy a felszínen lazán úszva megtett vagy 70-80 métert... Mondtam neki, menjünk ki mi is, nekem is elég volt. Ok, és már el is merült. Ez volt az a pont ahol.. Inkább nem... Esélyem se volt, hogy utána menjek, így figyelve a buborékait, a víz tetején úszva követtem.

1.Én azt tanultam, hogy ez társas sport nem pedig egyéni akciók tömkelege..
2.Tehetelennek éreztem magam, mert ilyen helyzetre nem voltam rákészülve, hogy valaki ennyire nem veszi figyelembe nemcsak a szabályokat, de a merülőtársait sem.
3.Ez a merülés számomra nagyon-nagyon negatívan sikerült.

Aznap délután merültem kettesben egy másik sráccal, aki azon a hétvégén csinálta az AOWD vizsgáját és "már " 12 merülése volt. Máig úgy érzem, ha akkor aznap nem merülök vele, akkor a fent leírt délelőtti  merülés nem kellemes emléke örökre elveszi a kedvemet a búvárkodástól..

Amit leírtam nem kifejezetten baleset témakörbe tartozik, de azt hiszem rávilágít arra a fontos kitételre, miszerint a búvárkodáshoz kellő fegyelem és alázat  szükséges.Szerintem.

És megint itt vagyunk a merülőtárs problémakörénél... ahogy én láttam eddig, a nem egymáshoz tartozó, ismeretlen búvárokat a dm osztja be párba. nem sok válogatni valót hagyva ezzel az egyénnek. Ahogy én láttam, ilyenkor az "alkalmi párocskáknak" van kb. öt perce merülés előtt,  az ismerkedésre, merthogy a beosztás a breefing után szokott következni. Ilyenkor egy gyors mosolyon, bemutatkozáson és kézfogáson túl nem szokotott idejük jutni másra. Ha beöltözve a társellenőrzést meg tudják ejteni, az már jó. Mondom, ahogy én láttam eddig. Szerencsémre, nekem állandó pár jutott:-)
Egyszer a Ras Mohamed nemzeti parkban, amikor még nem voltam búvár, a dm azt mondta, hogy ameddig ők merülnek,mi sznorizhatunk a felszínen, és egy jó darabig őket is látni fogjuk, mert  azonos útvonalon indulunk. Volt egy német fickó, aki szintén sznorizni jött, így tehát mi együt voltunk. Megbeszéltük, hogy csak semmi önállóskodás, maradjunk mindig egymás közelében, és egyeztettünk, hogy egyikünk sem marathoni úszó, úgyhogy csak lassan... Akkor kezdett gyanús lenni, amiko a kapitány a lelkünkre kötögette, hogy de amint fáradunk, azonnal szóljunk neki, és jön értünk, és hogy maradjunk a korallpart közelében, de ne ússzunk be a zátony fölé, és egyáltalán nagyon vigyázzunk. Megállapodtunk, hogy ha bajunk van, akkor az uszonyunkkal integetünk nekik. Nem tudtam én mire vélni, hogy mire ez a nagy felkésztés, hiszen rendben van, hogy itt vagyunk a nyílt tengeren, de itt ez a zátony, ha bármi van, akkor nyílván felkapaszkodunk rá, és annyi, majd jönnek értünk. Lelkére kötöttem a kapitánynak, hogy nem ám itthagyni  bennünket, mielőtt elindul hazafelé, valami fontosat akarok neki mondani, és feltétlenül beszélnünk kell. És figyeljen ám ránk, míg mi a vízben leszünk. A vízben megbeszéltük a némettel, hogy na akkor hogy is hívják a hajónkat, meg hogy is néz ki, amire fel kell kapaszkodni, nehogy már máshova másszunk ki. Röhögcséltünk ezen egy kicsinységet, mire azt vettük észre, hogy a hajónk beindítja a motort, és kövér gázzal megfordul, és elmegy.  No, elég döbbent képet vághattunk, és kezdtük megérteni, hogy miért is mondta a kapitány, hogy csak integessünk, és majd jön értünk... Szóval elment a lekötő helyre, csak a búvárokat tette vízre a zátony szélén. És mostmár valóban ott voltunk kettesben a  nyílt tengeren, ameddig szem ellát, rajtunk kívül senki a vízben. Na jó a maszkokat felvéve, azért a víz alatt elég nagy volt a forgalom halban és búvárban egyaránt. Nézelődtünk derekasan, haladtunk is a zátony mentén, meg voltunk győződve, hogy milyen frankón úszunk, milyen jó tempósan, mígnem egy szempillantás alatt azt vettük észre, hogy hopp, hova lett a zátony, mit keresünk mi kint a nyílt vízen, ahol nem is látjuk a tenger alját se?  Egy igen takaros, ámde erőteljes áramlás kapott el bennünket, és kispört a zátony  mellől. Bizony nagyon el kellett kezdenünk teperni, hogy kicsit is visszafelé menjünk, aztén persze megintcsak pontosan elkezdtük érteni a kapitányt, amikoris ugye azt mondta, hogy ha baj van, csak szóljunk, azonnaj jön értünk.... Látom, hogy a fickó nem akarja elsőnek mondani, hogy vége, befejeztük, hát mondtam én. Megkönnyebbült mosollyal lekapta a fél uszonyát, és vadul integettünk a kapitánynak. Aki jött is, ahogy ígérte, ámde  ahhoz hogy felszedjen bennünket,  bizony áramlás ellen kellett volna ismét csak úsznunk, az meg lehetetlennek bizonyult, - vagy csak mi vagyunk ennyire nudlik, gondoltam én- úgyhogy kicsapták a mentőövet, és szépen behúztak bennünket. Nem kis megkönnyebbülést okozott, hogy a búvárokat is így szedték össze, miután a kötélen lobogtak szépen sorban, mentőövre várva:-)

Mindezt csak kis laza sztorinak szántam ide, aminek a tanulsága annyi, (mint a kedvenc alapviccemnek:  szivem,  nekem higgy, ne a szemednek... )hogy higyjünk nyugodtan a kapitánynak, ne a szemünknek.

Volt már olyan merülésem ahol szintén, még kis mélységnél is éreztem, hogy valami nincs rendben és pár métert kellett csak feljebb jönni és ott rögtön elmúlt. A gyógyszeres merülést azóta nem támogatom, de lehet még rá leszek kényszerülve, ha erős a hullámzás.

Én valahogy nagyon megjártam ismeretlenekkel, mint egy másik fórumhoz írtam is - Felnőtt emberek vagyunk, mindenki oldja meg c. mondat -, ezek után jobban odafigyelek, kivel merülök. Lehet lekorlátozom magam, de nem biztos, hogy hasonló esetben megint mázlim lesz.

Most nyár végén lett volna lehetőségem egy hétig merülni egy ismeretlen csapattal, de ott az ismerős túravezető nem tudta megmondani, hoyg a két kezdő akivel jönnék azok biztonsággal merülhetnek e azokon a helyeken. Tehát nem nagy mélységekbe és áramlásba tervezik a merüléseket. Semmi bővebb felvilágosítást nem tudott adni, csak hogy jófej a banda, így kihagytuk a túrát.

nekem sem volt utolsó élmény egy ekkora roncs, valahogy kisebbre számítottam. :)  tulajdonképpen a hátsó részére emlékszem, vagyis ahol a kötél rögzítve van a roncshoz... tényleg félelmetes látvány volt és nekem ilyenekről mindig az ugrik be, hogy itt hányan haltak meg... biztos ez is közrejátszott.
Másnap már a Coreolanus nem volt vészes, sőt... még be is néztem a roncsba, bár persze sokat nem láttam.
Ott a DM beúszott a fedett fedélzetre én meg kint voltam és semmi problémám nem volt vele, szépen megvártam ahogy illett..

Eigen, volt itt minden ami csak lehet. Ahogy démoni barátnőnk mondja akár a roncs is bejátszhatott még pluszba, de a gyógyszer, a mélység, esetleg hideg víz, rendellenesen (nem)működő felszerelés, felborult merülési rend, fáradtság mind-mind önmagában is elég lehet egy stresszhez, együtt meg aztán pláne. És az köztudott (Safranek, jöjjön csak közelebb!) a baj általában akkor jön, ha több önmagában esetleg apróság szépen összeadódik.
Én pl. egy ideig rendszeresen merültem dedalonnal (sokak szerint ez maradandó agykárosodást okozott :] ), de amikor hasonló narkózis tört rám eddigi egy alkalommal, az pont egy parti merülés volt, tehát gyógyszer az nem játszott. Egyébként hasonlót éreztem én is, csőlátás nem volt, de szintén nem éreztem magam túl jól a víz alatt, elég nehéz volt kontrollálni, mázlim volt hogy a csapat megunta a merülést a sivár homok felett 35 körül, és feljebb mentünk, ott meg elmúlt, ahogy neked is.
Azóta átáltam a dramanex-re, amit sokan szintén még mindig túl erősnek tartanak, én meg úgy vagyok vele, inkább az mint a tengeri betegség. Brrr....

Ismeretlen búvártól szerintem nem feltétlenül jó tartani, nem lehet megoldani, hogy mindig ismerősökkel merülj, vagy akkor nagyon korlátozod magad. Persze erősen megválogatni a merülőtársat már inkább érdemes.

Szia! Érdekes a történeted, minnnyá' elolvasom még egyszer. Egy apróság jutott eszembe: Egy (haladó) búvárral merültem egyszer Rovinjban, roncson. ő már volt előtte többször is nagyobb mélységben, így nem gondoltam, hogy gondot okoz neki a mélység. Ereszkedtünk le a kötélen, és ahogy közeledtünk a roncshoz, egyre gyakrabban nézett rám, majd bemutatott egy "Fel!" jelet, és gyorsabb tempóban elkezdett felfele jönni. Rövid emelkedés után kicsit megállt, megint nekifutottunk, aztán végérvényesen feljöttünk. Elmondása szerint nem a nitrogén volt az oka,  hanem az, hogy életében akkor látott először hajóroncsot, és ez rendesen kisokkolta (persze, a nitrogén mellett).
Tanulságos volt, mert sosem gondoltam rá előtte, hogy ez is probléma okozója lehet.

Nem leszek rövid, elnézést előre is...Helyszín: Adria, Rovinj, roncsmerülés nyílt vizen
Társaság számomra: teljesen ismeretlen búvárok, de magyar csapat
Merülőtársak: egy abban az évben kezdett búvár és egy DM
Gyakorlatom: mögöttem egy egyhetes hajós túra és kevés parti merülés, több hajós merülés.
Állapot: Kifejezetten jó kondiban voltam
Én: Éppen kezdett hihetetlen nagy arcom lenni és úgy elszálltam magamtól, mint a győzelmi zászló.
Merülési előzmények: Keveset aludtam, sokat vezettem előző nap. Ráadásul hullámzott is a tenger mikor kifutott a hajó és emiatt bevettem egy Deadalont. Majd még egyet. Ennek következtében kifelé én inkább szunyókáltam, mint néztem messze a horizontot, de az álmosságot a kevés alvásnak és a pestről levezetés következményének tudtam be. Tévesen.
Felszerelés: Nem volt kompjúterem csak a konzolon egy mélységmérő amit mivel állítani lehet egy kis csavarral.. hát nem sok értelme van. Bérelt jacket, kifogástalanul működött. A többi saját cucc.
Előzetes merülés: check dive nem volt. Előző nap szabadtüdőztem, de ez nem felel meg egy bemelegítő merülésnek.Reggel kifutott a hajó, mint fent írtam ezeket megcselekedtem és vártam, hogy a hosszú út után kikössünk. Beszélgettem a DM-mel és a másik társunkkal. A társunk mérgelődött, hogy a DM nem engedte ki a feleségét a nyílt vízre, mert az asszony ügyes, van 6 parti merülése, nem értette miért nem jöhetett ki merülni..
A DM próbált engem felmérni, hol jártam, milyeneket merültem, de ez előző nap is kérdés volt még a megérkezésünk után, tehát nem akkor kezdett el érdeklődni.
Mivel volt már több 20 méter alatti merülésem így nem aggódott és én is vidáman, bár álmosan vágtam neki a merülésnek. Nem voltam stresszes, gondoltam ez is olyan hajó, mint bármelyik másik, kisebbet meg már láttam. Itt is van kötél ami pont oda visz, mi történhet..Igazából már a vízbemenetel sem volt zökkenőmentes. Előzőekben úgy merültem, ha a hajón kevés volt a hely az össznépi öltözéshez, így a merülésvezető egy kötélre kötötte a mellényeket, így azok mint Münchausen báró libái egymás után felfűzve úsztak és mindenki a vízbe ugrás után vette fel a mellényt. Gondoltam itt így megyek a vízbe, szeretek vízben öltözni.. Bedobtam a jacketet, de mivel volt egy kis áramlás és nem volt kötél így szépen elkezdett elúszni a holmim.
Én utána, kezemben a maszk, uszony és be a vízbe. Sikerült úgy ugrani, hogy az állam a 15ös palack alján csapódott.. a 12es ugye rövidebb... egy életre megtanultam, hogy hosszabb a 15ös palack, mint a jacket háta. Nos egy ideig nem láttam mást, csak fekete foltokat és persze sajgott a fülem is, az állkapcsomról nem is beszélve... Körbetapogattam a fogaimat, gyors létszámellenőrzés, mindenki a helyén, nagy baj nincs.
Végre sikerült összeszedni magam és megkezdtük a merülést.Innentől viszont tényleg csak képek vannak meg.Éreztem lefelé, hogy valami nincs rendben és gyorsan megyünk, de mivel egyenlíteni tudtam így nyugodt voltam. A DM mellettem jött, tehát mi együtt voltunk és folyamatosan jeleztünk egymásnak, viszont a másik srác egyre távolodott és ahogy leértünk eltűnt.
A DM jelezte, hogy elmegy és megkeresi, addig én várjak a kötélen lógva. Nos másra nem emlékszem ebből, csak hogy egy hatalmas hajó felett lebegek és mindenki kezdi aprólékosan vizsgálni a roncsot, mindenki távolodik...
Eddig nem is volt gond, jól éreztem magam, szeretek egyedül lenni, de egyszer csak látom, hogy nem csak akkor bugyborékol a reduktor mikor kifújom a levegőt, hanem állandóan. Volt octopusom, de eszembe nem jutott elővenni, csak néztem a buborékokat amik folyamatosan távoztak az én egyre kisebbnek érzett hatalmas palackomból...A következő amire emlékszem, hogy a DM ott van mellettem, mutogat, menjünk és nézzünk körbe, a másik srác ott lebegett pár méterre tőlünk. Rendben, induljunk lefelé, de már akkor kezdtem kényelmetlenül érezni magam, de nem tudtam miért. Majd elmúlik...
Leereszkedtünk még vagy 10 métert és elindultunk a hajó bal oldalán amikor úgy gondoltam, rossz itt lenni, állandóan a buborékokat láttam az orrom előtt, oldalt feketeség, vagyis csőlátás.. kezdett nagyon elegem lenni a helyből.
Úgy éreztem, ha elindulunk a hajó mellett, akkor csak úgy tudok majd a felszínre emelkedni, hogy ha azon az úton visszaúszok, mert a kötél mellett lehet csak felemelkedni.
Szó sincs a roncsba beúszásról, csak úgy éreztem magam, mintha egy nagy átlátszó alagútban közlekednék, mint egy aranyhörcsög.
Úgy gondoltam itt a vége, pár erőteljesebb tempó és utólértem a DMet aki előttem úszott a sráccal, hogy az meg ne szökjön mégegyszer..
Bőszen mutogattam, hogy szeretnék felmenni, nem érzem jól magam, mutattam a folyamatosan távozó levegőt.. Erre mutatja az octopusát, hogy vegyem át. Ijedtemben úgy belekapaszkodtam a sajátomba, hogy egy hatalmas levegőfröccsöt adtam magamnak ami akkor és ott nem igazán segített és pánikba estem a lenyelt nagy levegő mellett. Elindultunk felfelé, de én úgy 10 méter megtétele után jobban lettem. Nem is értettem mi a fenéért megyünk fel, hiszen a roncs lent van, én jól vagyok, a nap süt és kék a víz.. DM látja, hogy megálltam, kérdi mi van? Mutatom minden oké, menjünk vissza.
Nem nagyon értette, de én erősködtem, minden oké és visszafordultunk.Következő snitt, úszunk lefelé, megint elértük a hajó szintjét, én megint rosszul vagyok, félek de rettenetesen és ki akarok jönni mindenáron.
Minden egyes tempó, minden méter amivel süllyedünk csak fokozza a rettegést. Egy csomó minden lepergett előttem. Tanfolyam - látom és hallom az oktatómat amikor a gyors felemelkedés veszélyeiről beszél - ; dokumentumfilmek a haditengerészet búvárairól, az NG reggel 8 előtti kisfilmjei amit mmunkába indulás előtt minimum kétszer megnéztem naponta. Így pontosan láttam a felengedett félig levegővel teli tejeszacskó hogyan robban szét a henger alakú tanulómedencében, mikor az aljáról felengedte az oktató. Persze rögtön a saját tüdőmet láttam így szétrobbanni...
Még az utolsó józan eszemmel lent maradtam és pontosan tudtam, hogy ha most nem érem utól a két társamat, akkor egyedül fogok feljönni, de akkor abba belehalok, mert nem fogom tudni meggyőzni az ösztöneimet, hogy a legkisebb szökésben lévő buborékot is magam elé engedjem, nem leszek udvarias az egyszer biztos..
Végre beértem őket és mutattam, hogy most elég, vége, fel akarok menni. DM látta, hogy tényleg nem vagyok magamnál, akkor már nagyon nem láttam semmit a környezetemből csak a szűkülő feketeséget és a buborékokat..
Elkezdhettem bőgni. Már más irányít, biztonságban vagyok, más gondolkozik helyettem, utánam a vízözön.Következő snitt, hogy jövünk fel, látom a víz tetejét és majd meg veszek, hogy a felszínre érjünk már. Van valami olyan emlék is, hogy a mellényemet tartó kezet lefejtem magamról - bár olyan erősen tartott, mint az acélkapocs -  és csak fölfelé ahogy bírok, úgysem tud elkapni, ha elég gyors vagyok, gyerünk, próbáljuk ki!  Nem tettem meg.. Én többet soha vízbe nem megyek, majd megnézem a tévében... inkább sakkozok...Következő snitt, hogy a bőgést a felszínen folytatom, kérdi a DM, hogy mi a baj, mondom nem tudom megijedtem és féltem.
Kipakoltam a hajóra, a két társam még visszament és befejezték a merülést. Én leraktam a cuccom, gondoltam úszok egyet a vízben, mert időközben lecsendesedett a tenger. Akkorát estem a fedélzeten, hogy a vízben landoltam. Már nem csak az állam volt kék-zöld...Fel a hajóra, kipihentem magam, behajóztunk, majd beszélgettem kicsit a DMmel. Mivel délután ment ki legközelebb a hajó így eldönthettem, hogy ki akarok e menni.
Kimentem és nagyon jó merülés volt délután, de már csak ketten mentünk a DMmel.
A harmadik emberrel a merülés után semmit nem beszéltem, nem merültem. Próbáltam őt megkeresni, de nem találtam. Megmondom őszintén a nevére és az arcára sem emlékszem. Igazából iszonyatosan éreztem magam és nem azért, mert túlélőtúrát csináltam egy szimpla merülésből és majdnem megöltem magam, hanem mert elszúrtam másik két ember merülését.Merülési idő/mélység: 35 méter és 18 perc. A mélységgel nem vitatkozom, de megesküdtem, hogy nem volt több az egész több 5 percnél.A vége: valószínű sikerült a nitrogén narkózis mellé egy jó kis aktív pánikot beszereznem. Az első lépcsőről kiderült a szervízben, hogy megadta magát egy szelep és azért eresztett folyamatosan a nyomás növekedésének hatására. Nem sokáig tartott volna ki, ha lejjebb ereszkedünk akkor talán végleg eltörik. Így szerencsém volt.
A DMmel azóta beszéltem, neki is emlékezetes volt a túra ezen része. Ha ő nincs ott csak az a másik srác, akkor most én is gazdagítom a halálozási statisztikákat.
Azóta ezt a napot is ünneplem, mint születésnapomat.
Saját meglátásaim:
- Pontosan tudom hol vannak a korlátaim. Ha úgy ítélem meg, hogy erőmön vagy képességemen túl akarnék teljesíteni nem kérdés, ki marad a parton a cuccokra vigyázni. Nem is szeretek azóta sem mélyre merülni.
- Inkább más vezessen, bár aludni nem nagyon tudok odafelé, az út után is annyit pihenek amennyi lehetséges.
- Check dive. SOHA nem hagyom ki. Itt is vannak határok, elsőre nem tudok 15 méter alá menni, mert nem érzem jól magam.
- Nem merülök úgy, mint a nyeletlen fejsze. Idő kell a nyomásváltozás miatti átálláshoz és ezt tudomásul kell vennem. Akivel merülök annak mindig szólok, hogy lassabb tempóban érjük el a célmélységet.
- Gyógyszert nem szedek be merülés előtt. Még ha a fejem fáj is, inkább kint maradok, de nem megyek palackkal a vízbe. Inkább egy kiadós alvás sapkában.
- Minden évben szervízben leadom a felszerelésem teljes kivizsgálásra. Még akkor is, ha előző évben mondjuk nem merültem.
- Sosem merülök ismeretlennel. Azóta többször is előfordult, sosem jött be. Próbálok olyannal merülni, akit már láttam a víz alatt és úgy gondolom, jó búvár.
- Nem távolodok el a merülőtársamtól, akivel merülök azzal mindig megbeszélem, nekem mennyire fontos, hogy egymás közelében, legyünk. Sokkal jobban odafigyelek a társamra, a fél szemem mindig rajta van.
- Többet nem merültem kompjúter nélkül. Nem bíztam másra az ellenőrzést. Már van sajátom.. egész más érzés.
- Nem megyek hosszú kihagyás után nyílt vízre, még akkor sem, ha az egy kis pocsolya. Előbb uszodázás párszor és gyakorlom az alapokat. Lehet öreg búvárnak számítok, de ezt nem hagyom ki.
- Be kell tartani a szabályokat és a biológia/kémia/fizika törvényei rám is vonatkoznak
Egy óriási haszna volt. Van két barátom akik tavaly kezdték a búvárkodást és mind a kettőnek elmeséltem az "élményt". Nekik is volt kellemetlen pillanatuk a víz alatt és az egyikük eszébe jutott az én esetem és nem mentek bele veszélyes helyzetbe. Sőt, amikor kezdődik a szezon és az első merülés szóba kerül azonnal felmerül a kérdés, hogy mikor visszük szervízbe a felszerelésünket.
Nem mondom, hogy megérte, de az eset visszarángatott a földre.

Namost az értelmesebbjének el lehet magyarázni, hogy barátom te ezt nem akarod, neked ez így jobb, stb. A kevésbé értelmesebbje meg azt mondja, ki van fizetve öreg, úgyhogy nekem ne mond meg mit csináljak.

Kicsit lemaradtam, pedig egy hatodik tanulság is eszembe jutott, ami tán a legkényesebb és ami engem jelengel nagyon nem érint.
:-)

Az előzmények ismeretében nem az lett volna a helyes döntés, hogy pénz vissza az emberünknek és szépen nem merültetni?
Vagy megbeszélni, hogy merülhet, de csak olyan helyen, ahol 20 m-en koppan és egy-két merülést amolyan pót-tanfolyamnak kinevezni?
Az összes levont tanulságon túl egy kicsit olyan szaga is volt ennek a dolognak, hogy a fizetővendégért bármit.

Tényleg, a bázisoknak van valami általános (nem egyéni önkritikán alapuló) normájuk arra nézve, hogy mikor kell megtagadni valaki merültetését?

Szerintem nincs is olyan nagy ellentmondás a két álláspont között, vagyis ellentmondás az van, de igazság is
mindkét oldalon. Hűesztetjólmegaszontam. :-)

Naszóval.
Gázok folyadékban való oldhatósága függ:
1. Az anyagi minőségtől (gázétól és folyadékétól egyaránt)
2. A hőmérséklettől
3. Nyomástól
Azután a oldódás/kiválás sebességét nyilván befolyásolja a gáz/folyadék határfelület nagysága.

Ha sorra veszem ezeket:
1. az anyagi minőség fix (vér és nitrogén)
2.  a hőmérséklet nem fix, de ha mozgás/nem mozgás aspektusból nézem, akkor ez is fix
3. nyomás szintén változik, de ha mozgás/nem mozgás aspektusból nézem, akkor ez is fix
A határfelület nagysága már érdekes kérdés.
A tüdő gázcserére alkalmas felülete fix, ellenbenintenzívebb légcsere és vércsere esetén nyilván nagyobb mennyiségű gázcsere valósul meg (ugye pont ezért gyorsul a légzésünk, ha növeljük a terhelésünket). És a gázcsere sebessége nyilván mindkét irányban felgyorsul, legyen szó oldódásról, vagy felszabadulásról (vö., amikor felgyorsul a légzésünk, nem csak oxigént veszünk fel többet egységnyi idő alatt, hanem több szén-dioxiot is adunk le). Tehát valahogy úgy fogalmaznám, hogy a tüdő "időegységre eső gázcsere felülete" (pl. m2/perc) terhelés alatt átmenetileg megnő.
Tehát a dolgot erről az oldalról nézve, nitrogén-leadás szempontjából a mozgás minden bizonnyal hasznos.

A másik oldalt nézve, viszont az is teljesen hihető, hogy intenzív mozgás során az esetleg problémát nem okozó mikrobuborékok összeállhatnak nagyobbakká, ami már problémás lehet, illetve a Luciferin által megnevezett hajlatokban és egyéb helyeken történő buborék-kiválás esélye is megnő(het). Ami viszont egyértelműen káros.

Ha a kettőt összerakom mi jön ki? Elvileg gyorsabban szabadulhat a nitrogéntől, aki egy jó kis (vízszintes) kocogásba kezd egy merülés után, ugyanakkor azt is kockáztatja, hogy a gyors "megszabadulás" során esetleg elkezd szépen buborékokat gyártani a vérében ami viszont szinte biztosan komolyabb bajt okoz, mint a szép lassú nyugalomban eltöltött "kiürülés.

Ha választanom kéne, én nem kockáztatnék, hanem szépen lepunnyadnék... (már csak az a kérdés, hogy ki akar engem elvinni búvárkodni?)

Egyébként az index búvár fórumán volt valami hasonló jellegű vita az oxigénmérgezés körülményeiről, érdemes azt is újra átfutni, pláne, hogy ott se sikerült kellően alátámasztott érveket felhozni, ha jól emlékszem.

A lufiról ne is beszéljünk! Én egyébként azt hiszem 26 méter körül már bekattantam, de a komputerem 50-en is le tudtam olvasni. Bunny jó kis muri volt! Mikor ismétlünk pezsgővel?

Ki gondolná, mi, hogy a szeretetnek hényféle megnyilvánulása lehetséges...

Ezt ti nem éritek fel, gyerekek.

huhuhu ebbol a csortebol is lehet am tanulni :D

És én még kegyeleti okokból nem írtam le, hogy öszekeverted a rajtad megjelenő szimptómák taglalásánál a márványbőrt a narancsbőrrel...

Mellesleg nem az eszem, hanem a viselkedésem alapján lehetnék, és nem a fiad, hanem az unokád.

Szia bunny,
ne aggódj Garf beszólásáért. Amíg kora alapján az apám lehetne, de esze alapján a fiam se, addig hadd kompenzáljon úgy, ahogy tud.

Ja bocsi, az nálam ugyanúgy kizáró körülmény.
Egyszer voltam 9 fokban (adria 25 m, május 1), azóta az alsó határ 22-23 fok.

Jól tetted, hogy leírtad, és a fórumon csak elemzések és -hogy csináld máskor, hogy ne legyen gond- agyalások vannak. Ezek persze nem rólatok, hanem az esetről szólnak, és senki nem cikizésnek stb írja.
Erről szól az egész, van egy történet, nyilván hibát vét az ember ha már baj lett. Ki lehet vesézni, elmondani mit tegyen máskor másként, jó ötletek, hasznos tanácsok és infók kerülnek köztudatba.

Gázok oldódása: Amikor felfele jövünk a vér telítődik nitrogénnela nyomás csökkenés miatt. A gázok túltelíthetnek egy folyadékot azaz 100%-nál nagyobb is lehet az oldódásuk. Amikor már buborékok válnak ki akkor túl vagyunk a 100 %-on. A túltelített oldatokat meg lehet szabadítani a fölös gáztól ha megrázzuk (megmozgatjuk). A már gyenge szódavizet buborékolásra lehet kényszeríteni ha megkavarjuk. Na most szerintem a vér áramlik, ha meg erősebb fizikai munkát végzünk akkor gyorsabban áramlik. Ezért a buborék képződes összefüggésben van a vér áramlásával (is). Aztán az erek nem egyenes csövek hanem még össze-vissza vannak hajlítgatva. A kanyarban is kiválik a buborék. (Az iv két oldalán nem egyforma az áramlás sebessége.) Aztán még gondolhatunk a kavitációra is. Bár szerintem egyenlőre ennyi is elég.
Remélem nem személyeskedtem. :)
Ha valakit megbántottam bocs. :)

Én hálás vagyok történetért, ahogy ti próbáltatok belőle okulni, úgy mi is. Van egy szemérmesség az ilyen dolgokkal kapcsolatban, ti ezt megtörtétek, és ezért jött létre az egész fórum.
Az elemzésről pedig annyit: természetes, hogy mi itt, az internet előtt roppant okosak vagyunk. Közben pedig nyilvánvaló, hogy ott, a reptéren, amíg úgy érzem, vagy úgy akarom érezni, hogy enyhe rosszullét ez csak, bizony túlnyomó többségünk felszállna arra a gépre. De lám, én például nem tudtam a repülőgépen levő oxigénpalackról, tehát megint tanultam valamit.

Shine-ék minkét kompjutere levette 15:00 körül a repülés tiltást, miután bekapcsolt állatpotban átkeltek velünk a "hegyeken". Nem tudom, hány méter a maximum a Dahab és Sharm közötti wadiban, de már keresem. 1200 biztos nincs. Azt is írtam, hogy így utólag szerintünk sem az utolsó napon kellett volna mélyet merülni. És azért pontosítottam magam a konkrét időpontokkal, hogy ne csak a benyomások, hanem a tények is meglegyenek a rágózáshoz.A többi utast a kellemetlenségekkel nem mi, hanem Győzike és b. családja szívatta a repülőn, emiatt pl. lekéstük a végre megkapott felszállási engedély időintervallumát. A kedves rokont a biztonságiak nyugtatózták le.
Pont azért nem merült fel a "nem felszállás" gondolata, mert jól ismerem Egyiptomot.Minden ember szervezete másképp reagál, rajtam nem jött ki semmi. Azért írtuk le, mert ez nem a szokásos elfogyott-a-levegőm-fellőttem, hülye-volt-a-DM/buddy/OWD stb. eset, hátha más is okul belőle.

nem che-szegetni akarlak, de te sem vetted le a cikkek tartalmat. Nem csak a dekomegallokrol hanem a felszinrol is volt szo bennuk, az egyik pl. kifejezeten elonyosnek talalta a merules utani tornasztatast a punnyadassal szemben. Ennek elelnere ha visszaolvasod a levelem en sem ajanlottam a mostani szokasok azonnali valtoztatasat (sot a szerzok sem), de az eredeti kerdes most a gazcsere befolyasolasarol szolt (nem a buborekmozgasrol  vagy kepzodesrol), es  arra ezek a cikkek (illetve a benuk levo hivatkozasok lekovetese) egyertelmu valaszt adnak.
A szemelyeskedesrol: en eleg sulyos dolognak tartom azt, ha valaki oktatokent olyan dologrol probal nagy mellennyel magyarazni, amit nem ert. A nem ertes nem baj, lehet tokeletesen merulni ezek nelkul az informaciok nelkul is,   annak be nem ismerese viszont eleg gaz.
Mindenesetre a "vita" nekem legalabbis hasznos volt, jobban utananeztem egy par dolognak mint eddig, ha akad meg masvalaki is akinek esetleg ujak voltak ezek az infok, mar megerte az egesz csunya veszekedes.

Jah, nekem is az rémlik a tanfolyamon azt mondták, merülés után lehetőleg ne végezzünk semmi megerőltető munkát, számomra ez pont elég (,hogy a palackpakolás alól kihúzzam magam :D). Az viszont tényleg nagyon fontos, hogy lent a mélyben, na ott aztán végképp tilos mindenféle ilyesmi. Emlékezzünk csak Dave Shaw-ra, aki egyértelműen azért halt meg, mert elkezdett dolgozni a fenéken a szerencsétlen srác maradványaival.

Az idézetek rendben vannak, a személyeskedés nem. Tegnap azért kértem, hogy a témát ne erről az oldaláról közelítsétek, sajnálom, hogy te ezt a részét nem vetted figyelembe a javaslatomnak.
Amit viszont a te idézeteidből is látok: gyakorlatilag pont ugyanott tartunk, mint a vita kezdetén, azaz merülés után nem ajánlott a mozás. Pont. A búvárok 99 százaléka nem fogja tudni, hogy ez miért nem előnyös (és a kutatók is éppen eleget törik ezen a fejüket), ezért a társalgásnak ez a része szép lehet ugyan, de hasznos kevésbé. Hogy a te általad idézett források adnak jobb magyarázatot rá, az nagy örömmel tölt el, de nem ezek győztek meg arról, hogy legközelebb merülés után ne menjek ökölvívó-edzésre.:)
Az is szép, hogy említed, enyhe mozgás a dekompressziós megálló alatt (nem a felszínen, nem a mélyben) előnyös lehet. De ha már így benne vagyunk, egy, a fentieknél szerintem fontosabb dolgot említsünk: a nagy mélységben végzett erős fizikai munka (úszás áramlással szemben például) viszont egyértelműen növeli a dekóbetegség kialakulásának esélyét.
Nagyon leegyszerűsítve a dolgokat, hogy bárki könnyen megjegyezhesse: a búvár ne erőltesse meg magát se a merülés legmélyebb pontján (illetve a merülés egész időtartama alatt sem), sem pedig közvetlen merülés után a felszínen. Aki pedig edzettebb, fittebb, az eleve védettebb, hiszen számára nem lesz annyira megerőltető egy kis úszás.

Az alabbi  cikkeket _NEM_ duplanak szanom, meg elgondolkodna egy picit es kevesebb lenne egy igazi, kemenyfeju oktatoval.

Merules utani mozgasrol:

1
Exercise during a 3-min decompression stop reduces postdive venous gas bubbles
MEDICINE AND SCIENCE IN SPORTS AND EXERCISE 37 (8): 1319-1323 AUG 2005

2
Venous bubble count declines during strenuous exercise after an open sea dive to 30 m
AVIATION SPACE AND ENVIRONMENTAL MEDICINE 77 (6): 592-596 JUN 2006

3
Exercise effects during diving and decompression on postdive venous gas emboli
AVIATION SPACE AND ENVIRONMENTAL MEDICINE 75 (6): 489-495 JUN 2004

Ezt meg csak eredekessegkeppen ha mar a DCS megelozeserol volt szo:

4
Exercise and nitric oxide prevent bubble formation: a novel approach to the prevention of decompression sickness?
JOURNAL OF PHYSIOLOGY-LONDON 555 (3): 825-829 MAR 16 2004

Osszefoglalva (nem csak ezeket a cikkeket, hanem amit eddig sikerult osszeolvasnom): A merules utani sportolast egyreszt a buborekok  athelyezodese miatt, masreszt azert nem ajanljak, mert nagyon eros terheles az izuletekben csokkent nyomasu teruleteket hozhat letre ami kivalthatja a felbuborekosodast es a DCS -t. A gazkiurulesre viszont ugy tunik pozitiv hatasa van, sot, 3 szerint pl. a nem tul megerolteto sport a dekompresszio ideje alatt altalanossagban csokkentette a buborekkepzodest.
Nem gondolom, hogy elobb kellene megvaltoztatnunk a merulesek gyakorlatat mint ahogy a nagy szervezetek "utolerik" a tudomanyt: a  lassu reagalasnak megvan az a haszna, hogy kozben meg tobb kutatonak van alkalma ellenorizni es vitatni az uj eredmenyeket. Mindazonaltal tovabbra is ugy gondolom, hasznosabb erteni mi tortenik velunk es miert, mint magabiztosan ostobanak lenni.
 
 

Maganyos merules - tarsas merules
Tavaly oktoberben shagraban jartunk. Az elso merules soran sikerult alul sulyoznom magam. Jeleztem 2 fotostarsamnak, hogy mi a szitu, hozok meg olmot (nem volt messze, rogton a vizvonalnal a parton). Mondtak: jol.  Akar 3 perc is eltelhetett mire visszaertem, mar nem lattam oket sehol. Sebaj, hiszen megbeszeltuk, hogy az eszaki reszt meruljuk. Delit? Eszakit. Vagy nem? Mindenesetre elindultam az egyik iranyba. 1 perces szabaly, megyek, feljovok, sehol senki... Hmm. Pedig tuti itt vannak. Egyes szamu hiba: mentem tovabb. Vegulis egy egeszen korrekt szolo merules lett belole, max 15m melyseggel de vagy 60 perces idotartammal. Aztan kint talalkoztunk. Jol nezhettunk ki kintrol, amint koreografalva hol ok, hol en bukkantam fel s neztunk korbe korbe. Nem volt esemeny - a tarselhagyastol fuggetlenul, amit nem eltem meg tragedianak, de talan ennek a forumnak is a kovetkezteben most mar kelloen maskeppen gondolok.

De persze tobben is lehet hulyeseget csinalni: a sokadik merules egyiken amelyek Zodiacban kezdodtek volt egy emlekezetes alkalom, mikor is a vizbe ugrasnal fotos parom a viz helyett a fejemet valasztotta erkezesi teruletnek. Inkabb erdekes mint sem fajdalmas elmeny volt a kollega es a felszerelese a nyakamban. Es hogy emlekezetes legyen, hussssss, szaguldott ala az egyik sulyzsebem. Es meglett!
Jol jegyezd meg Kyle, mindig mosd el rendesen a mares sulyzsebet, kulonben nem pattan a biztositoszem rendesen a helyere a homoktol.

Inkabb irjon a Dupla :)

Minden kezdet nehez...probamerules...

Nalunk a parom kezde a buvareletet, az elso turara Kaprijere csak erdekessegbol mentem el, gondoltam majd jokat turazgatok (nem tudtam mekkora a sziget, ehehe) meg fotozgatok szarazon. Aztan utolso nap megis csak bejelentkeztem egy probamerulesre, annyira lelkesek voltak a buvarok, gondoltam megnezem magamnak milyen is az... A kovetkezo dolgok fordultak elo velem a merules alatt: lecsuszott az olomovem, a maszkom vegig eresztett (szerencsere, mert amugy nem kopkodtem jol meg, mert amikor nem volt elarasztva akkor vegig parasodott rendesen) es egyebkent meg folyton le akart esni a fejemrol...

Aztan amint hazaertunk mentem tanfolyamra es masfel honap mulva mar ket buvar tert vissza a szigetre, jee.
Mit tanultunk ma, Kyle? Azt, hogy sztem sokkal jobb ugy kezdeni egy tanfolyamot, hogy elotte kiprobalod tengeren milyen is az...legalabbis ugy tunt a tanulotarsaim medences tenykedeset figyelve...Mondjuk akiknek ezt a modszert tanacsoltam azok asszem eletuk elso probamerulesukon ugy beparaztak, hogy azota talan uszodaba sem jarnak...hmmm

Hat itt nem volt sok baleset...de elegge felelmetes volt az a probamerules, na.

Ennél rosszabbak a tapasztalataim 30 m alatt 6-8 C fokos vízben... Szeretem elvinni oda a nagy arcú, 30-40 merüléses "most már én vagyok az isten" búvárokat. Eddig kivétel nélkül mindenki leszállt a merülést követően a földre!... :-)

Talán nem OFF: Ha már a száraz merülésnél tartunk, az a véleményem, hogy több haszna és tanulsága is volt a dolognak. Számomra talán a legfontosabb, hogy megtanultam érzékelni, mi nálam a n.narkózis első tünete és azóta képes vagyok figyelni rá. A tünetek sokfélék lehetnek, mindenkinél más és más. Nekem a szám széle kezd el zsibbadni, aminek korábban nem tulajdonítottam jelentőséget, talán a csutorát okoltam...

Az illető a szívem csücskerátom, hát asszem, megengedhetem magamnak, hogy kicsinyet beszóljak neki. Hozzáteszem továbbá, hogy a múltkor elmesélt (másik nagyon jó barátommal megtörtént) esethezl ez nagyon hasonló volt, és dacára annak, hogy mindketten produkáltak tüneteket, én még mindig aszondó vagyok, hogy egyik sem volt dekó probléma, perzse ilyenkor sokkal jobb úgy kezelni, mintha az lenne.

Más. Soha nem voltam Hévizen, mert utálom a zaccot meg főleg a meleg vizet (jacuzziban sem komálom, ha 36 fok fölött van, hát még merülés közben). De jónéhány búvártárstól hallottam, hogy megkukultak rendesen a hévizi merülés alkalmával (érdekes, nálunk is inkább a csajok - lehet, hogy jobban hat rájuk a meleg víz?). Ugyanezen emberekkel gyakran jártunk régebben 50-en, néha kicsit lejjebb is, SOHA semmi bajuk nem volt. Akkor lehet, hogy Héviz az igazi túlélő túra?

Már az sem volt tünetmentes, amikor kivetted a computered a vízből. Én sem lehettem teljesen tiszta, de ezt azért nem kockáztattam meg! :-)

A műszer leolvasásra pedig filmen dokumentált eset, szerénységemmel történt meg. 50 méteres dekókamrás merülés, legalább 200 de inkább több SUUNTO VYPER-emmel közös merüléssel a hátam mögött amikor analóg megkérdezte a merülési időt, hát erősen gondolkoznom kellett a tökéletesen ismert computer adatain, végül bemondtam neki a hőmérsékletet. Pedig megesküdtem volna, ahogy a legtöbb kamratárs, hogy az 50 méter nem hatott rám, és tiszta vagyok.
Hű, de égés volt :)

Hű Garf, ez nem volt semmi beszólás :D
És hogy ne legyek off (mert ugye kértük, ne offoljuk szét ezt a fórumot ... őő, macsek!) Selernő storyjára.

Hévízen ismert történet annak a hölgynek az esete, aki szintén Gyurira támadt merülés után, hogy őt miért nem vitték be a barlangba, amikor kifizette a merülést? Ezzel csak az volt a baj, hogy ő is bent járt, szépen körbement, mindent megnézett és leokézott, lebegett, miegymás. Csak éppen a nitrogén áldásos hatásának köszönhetően teljesen kiesett neki a lenti kör, csak az maradt meg hogy megy lefelé, és hogy jön fel. Állítólag elég sokáig tartott, mire talán elhitte, hogy tényleg bent járt.

A stresszhelyzeti levegőfogyasztásról - egy kicsit mókásabb történet:
Egy nagyon kedves búvártársunk, aki egy olyan igazi mókamester - jött velülnk egy ősz menetrendszerű hévizi merülésre. Az előzetesen hallottak miatt, meg amúgy is - eszméletlenül stresszesen keztde a merülését, amit folyamatosan poénokkal igyekezett leplezni a többiek örömére. Na merülés, lefelé az arcát nem lehetett látni a kilégzett levegőtől. Aznap első merülés, olyankor egy kicsit a deszkákat kel pakolgatnia a merülésvezetőnek, utána lehet bemenni. Kicsi óraegyeztetés - hoppá: barátunknak 70 bar maradt  ez érdekes lesz. Viszonylag gyors és rövid körbevezetés azért járt, mert a merülésvezető 2x18l-es palackja sok mindent meg tud oldani.  A gázzal telt kupola résznél őrületesen hadonászott, meg mutogatott valamit - na erre Kovács Gyuri a DM úgy gondolta, hogy tényleg jó lessz gyorsan befejezni ezt a merülést, mielőtt barátunk (puszta mókából) még slukkol eggyet abból a gázból. Na kifelé, emelkedés, dekózás 35 perc -ahogy kell. A felszínen a valami hasonló párbeszéd zajlott le:

-Te is láttad? -Beszarás!
-Mit?
-Beszarás!
-Mit kellet volna látnom, és hol?
-Hát ott fönt! A levegővel telt kupolában ott lógott! Beszarás!
-De mi lógott ott fönn?
-Hát egy igazi csontváz, még mutattam is! Tiszta beszarás!

Hát az volt. Még napokig sírtunk a nevetéstől, mikor fölkerült a sztori. ha ott jártok, nyugodtan kérdezzétek meg a  Kovács Gyurit: volt már egy-két érdekes esete, de erre emlékezni fog mindig. Ha valakinek van véletlen egy olyan szocreál foszforeszkálós műanyag csontváza, (az a kis 30 cm körüli) az ugyan ajánlja már fel a hévizi bázisnak.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az első hévizi merülésem nekem sem volt stresszmentes, és olyan első osztályú nitrogénmámorom volt, hogy ültem ott azon a deszka platón, lóbáltam a lábamat, néztem a műszeremet: 41. Aha jól van, nagyszerű. De mi 41? Megnéztem megint: 41 Remek! A mai napig nem tudom megmondani mi volt 41: a mélység, az idő vagy a vízhőfok.

Vitatkozik a halál. Csak nem olvasok elég szakirodalmat és lemaradtam arról, hogy a deko-kamrákban a pihenő-priccseket futópadra cserélték.

duuuplaaa! ne vitatkozz, eseteket irj le meg meg meg...tanulni a legjobb ugy hogy gurulok a foldon es rohogok hangosan :D

meg meg meg!

Mindig is mondottam, ez "az azonnal beperelem" dolog néha jó is :)

Peidg elvből ellenzem a pereket.

adamax (civilben ügyvéd)

Offolunk, offolunk? Vagy ez is a korral jár?:)
Görögországban elég komolyan vették tapasztalataim szerint a mélységet, Spanyolországban is hasonlóképpen, nem akartak kockáztatni. Visszagondolok Törökországra, ott volt egy bázis, ahol nagyon, és egy másik, ahol annyira azért nem erősködtek, de azért figyeltek ránk. Máltán már előfordult, hogy lejjebb csúsztunk, Tunéziában inkább ügyeltek a mélységre. Európa-szerte úgy tapasztaltam, hogy a bázison figyelnek az emberre, a kezdő inkább kap egy külön vezetőt, aki vigyáz rá, hogy ne követhesse a csoportot 30 méter környékére. Majd ráér lemenni addig pár tucat merülés után...