Búvár Bár: A 16 méteres roncs
Utazási élményekEbben az új sorozatunkban olyan élményeket teszünk közzé, amik egy-egy emléketesen jó vagy rossz merüléshez kapcsolódnak. Célunk szerint sikerül a szubjektív írások révén kicsit közelebb kerülnünk ahhoz, kinek mit is jelent a búvárkodás.
Amikor befizet az ember egy ilyen nyaralásra, bízik benne, hogy lehet merülni, hiszen tengerpartra utazunk; de annyira kevés a híradás első kézből, hogy igencsak bizonytalannak tűnik minden. A forró tunéziai nyárban eltöltöttünk pár szép napot az országban barangolva, de beismerem, igazán nem hagyott mély nyomokat bennünk a hely. Nem tűnt különösebben karakteresnek, és jól éreztük ugyan magunkat, mégis a hazafele úton már tudtuk, nem fogunk különösebben visszavágyni. Egyiptomnál valamivel tisztább, kulturáltabb arab országról van szó, van sivatag, pár ókori emlék, de...Talán a tenger majd javít az összképen, gondoltuk. A víz meleg is volt, de a homokos aljzat reménytelenné tette azt, hogy sznorizás közben bármit is látni fogunk. Ám tévedtünk: egyszer csak hatalmas medúza bukkant fel előttünk, lüktetve, közeledve. Mondanom sem kell, ez pont nem az, aminek örülni lehetne. Mint kiderült, lehet készülékkel is merülni, hammameti szállodánktól nem messze egy, a kikötőben levő garázsszerű építményben volt a bázis. Különös módon zajlanak ott a dolgok. Feltűntek az oktopusz nélküli reduktorok, mert ez a helyi vezető szerint így biztonságosabb. A merülések szinte mind roncsoknál vannak, hiszen az élettelen homokos aljzaton leginkább ezek az egyedüli "víz alatti oázisok".
A merülőhelyek száma így aztán megegyezik a roncsok számával. Ám az elnevezésekkel nem sokat bíbelődnek. Nem akarnak keveredést, ezért 6, 16, 25 és 30 méteres roncsokat emlegetnek, a mélységnek megfelelően. A 6 méteres roncs pár ócska vasdarabot takar, ide elsősorban próbamerülőket visznek. Nem egy nagy élmény.
Ám a 16 méteres roncs már igazi búvárkalandot ígért. A víz nagyon kellemes volt, egy rövidruha elegendő volt, pedig talán szerencsésebb hosszú ruhát választani az ilyen jellegű merülésekhez. Sokat nem beszéltek arról, mi hogy zajlik majd: kötél mellett ereszkedünk, a roncsot előbb körbeússzuk, aztán be is nézünk. A hajó történetéről sem sok derült ki, a második világháborút emlegették, de hogy ki, mikor, hogyan?...
Akkor már nem számítottam teljesen kezdő búvárnak, kíváncsian nézegettem hát, ki került még velem együtt a hajóra. Nyugati turistákkal hozott össze a sors a kis műanyag testű hajón, ahol minden árnyékolás nélkül "élvezhettük" a közel 40 fokos meleget. Igazi élvezet volt a vízbe ugrani! A látótávolság 10-12 méteres lehetett, hamar feltűnt előttünk a hajótest. Az egyenesen álló hajó nagyjából 40 méteres volt, beúszva teljesen olyan benyomást keltett, mintha a kicsinyített Thistlegormban nézelődnénk. A hídon levő fülkébe is beúsztunk, ahol sikerült picit be is akadnom a hosszú vízinövényekbe. Érdekes, mennyire megváltozik az ember látásmódja a merülésszámmal; akkor és ott élveztem a helyet, annak ellenére, hogy nem akadt különösebb látványosság, talán csak egy méretes angolna. Mai eszemmel tudom, hogy alig átlagos lenne egy ilyen merülés.Persze most is szívesen bevállalnám ezt a roncsot, ha ott lehetnék Tunéziában, nem pedig idehaza a telet idéző márciusban. Bár egy dologra jobban odafigyelnék. A jó búvár a merülés előtt sokat iszik. A még jobb búvár pedig arra is számít, hogy egy kis csónakon nincs illemhely, és hosszú lesz az út a partra, ahonnan még a szállodába is el kell jutni. Akármit éltem át a víz alatt, a hajózást és az azt követő szorongató hazautat senkinek sem kívánom. Bizony előfordul, hogy egy roncsmerülésnek nem az a legfontosabb tapasztalata, hogyan kell beúszni egy hajótestbe, hogyan kell óvatosan uszonyozni, vagy figyelni a levegőfogyasztásra...
GR
(átlag: 3.5) átlagos nehézségű 
Budapest
