Déli szafari a Vörös-tengeren
Vörös-tengerA tipikus egyiptomi hajósszafari-útvonalak mindegyike mást és mást tartogat a búvároknak.
A magyar búvárok által jól ismert Nabila a kikötőnek inkább csak viccből csúfolt betonmóló közelében kötött le, miközben mi a fejünket törtük, hogyan fogunk a motocsónakkal behajózni. A pakolásban rutinos arab legénység azonban gyorsan és hatékonyan dolgozott, és valljuk be, mi is túl fáradtak voltunk a négy óra repülés, öt óra buszozás után az apró kellemetlenségekre figyelni. A hurghadai reptér érkezésünk napján kihaltabb volt a megszokottnál, a szakértők szerint az orosz turisták áradata miatt a nyugati utazók számára nem igazán vonzó mostanában Egyiptomnak ez a híres üdülővárosa. Az üres városban azért nem volt nehéz boltot találni, hogy beszerezhesse mindenki a hét napra szükséges ellátmányt - legyen szó gyógyszerről vagy alkoholtartalmú üdítőitalról... Utána pedig jött a buszozás Marsa Alamig.Június első hetében már igencsak meleg van Egyiptomban, de azért még elviselhető a hőség. Ennek ellenére néha nagyon jól esett a légkondícionált kabinban hűsölni egy keveset, a vízbe ugyanis szinte soha nem mentünk be úszkálni, napi négy merülés éppen elegendő volt a lubickolásra. A szafarikon megszokott teljesen relaxált, a pihenésről és merülésről szóló napirendhez könnyen hozzászoktunk mi, újonc hajólakók is, és megértettük, miért rajong az ilyen utazásokért a társaság rutinosabb fele. Főszervezőnk nem bízott semmit a véletlenre, az elején kialakult az a csoportbeosztás, amihez a hét folyamán igazodtunk. Három 6-7 fős csapatunk többségében rutinos búvárokból állt, semmi sem állhatott útjába annak, hogy élvezzük a búvárkodást. A kellemes, 25-26 fokos vízben sokan egy rövidruhával is beérték - igazi szabadságot érez az ember, ahogy pár kiló ólommal a derekán merül, nem pedig mint egy Michelin-emberke.
Első merülésünkön a merülésvezető tesztelt minket, mi őt, a csapatok tagjai egymást és úgy általában mindenki a felszerelését és a körülményeket. Számunkra rosszul kezdődött a túra, hiszen párom nyomásmérője már az első merülés előtt elszállt, de valamilyen fura előérzet miatt vittem tartalékot. Ritka szerencsés döntés volt... Ezek után már nem akadt semmilyen technikai problémánk, ami önmagában is értékelendő.
A bevezetőben említettem, hogy a déli szafarinak nincsenek egyértelmű jellegzetességei. Ami van, az a Vörös-tenger, a maga színes élővilágával, ráadásul itt még sokkal épebb állapotban, mint Hurghada környékén. Egyetlen, áramlással szemben leküzdött merülést kivéve tényleg minden alkalommal öröm volt vízbe menni (kivéve persze az éjszakai merülések némelyikét, amikor már lustább volt a csapat). Menetrendszerűen, soha nem nyavalyogva indultunk minden alkalommal a víz alá, mert bárhol előkerülhetett egy szép lágykorall, láthattunk színes halakat, élvezhettük a lebegést. Első ellenőrző merülésünkön máris feltűnt egy óriásteknős, a hajónk alatt pedig egy óriási muréna került szemtől-szembe videósunk kamerájával. Teknőst még láttunk egy alkalommal, annyira közel engedett minket, hogy akár hozzá is lehetett érni... A mindig különleges éjszakai merülések egyike pedig, az utolsó a héten, a beszámolók szerint messze a legjobb volt, tengeri kígyóval, alvó napóleonnal, minden más érdekességgel.Bár a víz alatt nem tűntek fel, a hajó fedélzetéről több alkalommal láttunk delfint is. Nagyon emlékezetes élmény volt számomra az a két merülőhely, ahol üregekben, sziklaoszlopok között úszkáltunk, szorosan követve a labirintusban el nem vesző vezetőnket. Izgalmas élmény volt az éjszakai roncsmerülés, ahol lámpáink csóvájában kibontakozott az élővilág hajó testét meghódító színpompája, vagy azok a pillanatok, amikor a lámpát kikapcsolva, a hold sejtelmes fényében lebegtünk a semmi közepén. A hozzám legközelebb álló két hely közül az egyik a Shab Maksur volt, ahol csodálatos lágykorallokat fotózhattam.
A másik, káprázatosan szép hely az Elphinstone-zátony volt. A túra végére tartogattuk ezt a legendás helyet, és már a megérkezésünk sem volt akármi: egy delfincsapat bukkant fel! Gyorsan mentünk a víz alá, ahol delfineket nem láttunk, viszont a zátony gyönyörű falát azt igen. Egyszer aztán a mélybe pillantva jellegzetes mozdulatokra lettem figyelmes: cápa! Mutattam társaimnak, milyen kísérőnk akadt, a gépet elő sem vettem, hiszen saját szemmel akartam inkább látni a tengerek rettegett ragadozóját. őkelme gyorsan tovaúszott, de nem voltam csalódott, alig tudtam betelni a zátony szépségével. Miközben úsztunk, trombitahalak kísértek minket... A nap végén a kikötő felé újabb delfincsapat csatlakozott hajónkhoz, miközben mindenki lógott a korláton, azon gondolkodtam, kinek, minek produkálják magukat ezek az intelligens, bámulatos lények? Felejthetetlen élmény minden találkozás a vízben ugráló delfinekkel, szinte gyermeki örömmel kurjongat és fotóz mindenki, ha feltűnnek valahol...Másnap rettentően korán indultunk az első merülésünkre, hogy az Elphinstone-zátony végénél esetleg lássunk még cápát. Azt hittük, az első között leszünk - de kiderült, majdnem tucatnyi hajó áll már a merülőhelyen. Cápát ennek ellenére láttunk, mind a két merülésen, de a távolban pár másodpercre feltűnő sziluett csak futó kaland, míg a koralloknál eltöltött perceknek viszont csak a levegőtartalék szab határt. Igaz, az utolsó merülésen az áramlás olyan erővel vitt minket, hogy lehetetlen volt megállni egy-egy ponton, így hát egy szép korzózással búcsúztunk ez alkalommal a Vörös-tengertől.
Egy hét, csak búvárkodással a Vörös-tengeren igazi élmény. Voltak csodálatos pillanatok, amelyek fényében a többi merülés talán nem tűnt annyira különlegesnek. De a lelkem mélyén azért már akkor is tudtam, hogy ezek az átlagos helyek is sokkal szebbek, mint amiket korábban láttam a Vörös-tengeren. A hajót elhagyni a motorcsónakkal ugyanolyan nehézkes volt, mint az érkezés; ám ezúttal még szomorúság is vegyült hangulatunkba. Csak egy dolog vigasztalhatott: még visszajövünk!
Gonda Rudolf
Kapcsolódó képtárak:
Red Sea Szafari Junius
Déli szafari 2005 június
(átlag: 3.8) átlagos nehézségű 
Horvátország
