»» ««

Megszegett tiltás

Külföld

Finn technikai búvárok a lezárás ellenére merültek a norvég barlangban, és felszínre hozták társaik maradványait.

Néhány hete, február elején történt a tragédia Norvégia északi részén, a Plura barlangrendszerben, ahol két finn búvár vesztette életét. Az esetről történt beszámoló szerint az egyik búvár 130 méteres mélységben eladt, míg társa légzőgáza elfogyott, ahogy megpróbálta kiszabadítani a bajba kerültet.

A két holttest nagyon mélyen, a barlangrendszer szűk részén volt, ezért a rendőrség által felkért technikai búvár szakértő úgy ítélte meg, túl veszélyes lenne a felhozásukkal tovább próbálkozni. A norvég hatóságok lezárták a barlangot határozatlan időre a sikertelen kísérletek után. Mark Dougherty, egy brit technikai búvár, aki már 2006-ban is részt vett egy áldozat felszínre hozásában, most nagyon problmémásnak ítélte meg a helyzetet, és kijelentette, szerinte nem szabad egy ilyen merülés során emberek életét kockáztatni.

Ezek után mindenkit meglepett, amikor finn búvárok csapata arról tájékoztatta a rendőrséget, hogy felhozták az elhunytakat a Plura barlangból. Erről a rendőrség szóvivője adott ki közleményt. Noha a tiltás érvényben volt a merülésük idején, a lezárást megszegő búvárok megbüntetését nem ítélik fontosnak a hatóságok.

[ thelocal.no]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 14. Káplán 2014 ápr 13. 13:50  
Semmi baj az újralégzővel. Kivéve ha elfeldkezünk a korlátairól.
13: Nem az első eset lenne .....
 13. vizidino 2014 ápr 13. 00:23  
Nekem ugyan nincsen újralégzőm, de vegyészmérnökként úgy érzem, van egy olyan vetülete a témának amihez hozzá tudok szólni. Az újralégzők egyik fontos funkciója, hogy a kilégzett (és ismét belégzendő) gázokban a szén-dioxid szintjét lecsökkentse a káros mérték alá. A növekvő mélységgel egyre nagyobb légtömegből kell egyre romló diffúziós viszonyok (gáz sűrűsége nő) mellett dolgoznia az abszorbernek. Erre rátesszük még a hideget, ami a reakciósebességet csökkenti, és elég könnyen eljuthatunk egy olyan határhoz, ahol egy higgadt, alacsony légzési rátájú búvárnak nem lesz baja, viszont a beakadással ill. a halott kiszabadításával járó extra erőlködés és stressz miatt megemelkedett légzésszámnál már átereszti a szén-dioxidot. Fogalmam sincs, hogy ez történt-e, de akár. Ebben az esetben az újralégző meghibásodásáról nem beszélhetünk, csak arról, hogy átlépték a képességeit.
Szerintem egyébként a csapatbeosztás eleve szuicid volt, a második csapatnak nem szabadott volna elindulni úgy, hogy fogalma sincs arról, mi történt az elsővel.
 12. azarabdémon 2014 ápr 12. 20:30  
Sosem merültem még újralégzővel, de nem valami jó referencia, hogy ötből kettőnek "problémái akadtak" a készülékkel .Ez átlagos meghibásodás az újralégzőknél? vagy nagy pechük volt?
 11. Luciferin 2014 ápr 12. 19:52  
Megnéztem a linkelt videót. Néhol elég szűköcske volt a járat. Respect...
Rég voltam már barlangban.
 10. Gustyi 2014 ápr 12. 18:12  
Sajnos a beszámoló sem annyira részletes, hogy az alapján elemezni lehet a történt szituációkat.

A barlang az a része ahol az elkadás történt elég szűk lehetett. Itt egy videó a barlang legmélyebb szakaszáról.

Az hogy milyen módon lehet segíteni az elég sok mindentől függ. Szerintem legfőképp azon, hogy a bajba jutott búvár mennyire tudja megőrizni a hidegvérét a probléma esetén. Az első elhunyt esetében az elsődleges probléma az elakadás volt, amit tetőzött egy újralégző meghibásodás. Itt már erősen fent áll az ok okozati összefüggés lehetősége.
A második halálesetnél elég nagy lehetett az érzelmi nyomás amikor látja, hogy elhunyt társa ott van a barlangban, és a másik búvár a felszerelését levéve próbálja megkerülni. Ez szerintem lélektanilag elég megterhelő lehet.

Segítséget lehet nyújtani, de amikor a bajba jutott búvár nem megfelelően cselekszik akkor a baj tetőzhet. a meghibásodott újralégzővel is lehet tovább haladni. Úgy gondolom, hogy elakadt búváron is lehet segíteni, a társ mindig jobban látja hogy hol van az a hely ahol jobban, elfér, hol van elakadva. Amit lehet segíteni ha van hely, megfelelő komunikáció esetén mit hol hova helyezzen az elakadt búvár, ha nem fér hozzá a merülőtárs. Újralégző meghibásodása esetére is létetik megfelelő procedúra, a manuális módtól kezdve, a bail-out palackokig.

Egy  biztos egy szerencsétlen baleset történt, ahol annyi probléma keletkezett egy időben, amit sajnos nem tudtak már kezelni. Hibáztatni, felelőst keresni teljesen felesleges szerintem. Aki ilyen helyre merészkedik az tudja mik lehetnek a következmények.

A csoport aki vállalkozott arra, hogy a holttesteket a felszínre hozta, baromi nagy és komplex feladatot hajtott végre, minden tiszteletem az övék.
A további 9 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

I-169 submarine

Micronesia

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) nehéz körülmények
max: 46m, látótáv: 25m felett

napihajós megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élővilág nyílt vízi fajokcápa

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés