»» ««

Koccintás a víz alatt

Külföld

Az angol búvárok is megünneplik a maguk sajátos módján Vilmos herceg esküvőjét.

Most már tényleg a csapból is Károly herceg elsőszülött fiának, Vilmosnak a kézfogója folyik. A hercegből egyszer talán még az Egyesült Királyság uralkodója lehet, hiszen édesapját követi az utódlási sorrendben, így arája, Kate Middleton lehet a jövendő királyné. Természetesen ez ma már inkább szimbolikus poszt, aminek tekintélyét különféle botrányok rombolták, mégis, az angolok számára megvan a jelentősége. Hasonló módon a brit Nemzetközösségben is, bár II. Erzsébet hosszú uralkodását végigkísérte az, hogy számos ország vált függetlenné az Egyesült Királyságtól, és azok jelentős részének ma már köztársaság az államformája (pl. Málta, Kenya, Dominika), vagy az elszakadás után a Nemzetközösséghez nem is csatlakozott (ide sorolható többek közt Szudán, Kuvait, Omán).

Persze ha nem politikai szempontból nézzük, a királyság intézménye legalább a bulvársajtó számára kifejezetten hasznos, hiszen sok témát szolgáltatnak a különféle afférok. Most éppen a jóképű Vilmos házassága a téma, amit a világ számos országában közvetítenek, pedig mondjunk nálunk végképp nem sok jelentősége van az uralkodó személyének. Talán érdekesebb is az, hogy a sokféle őrültségre hajlandó angolok miket nem találnak ki az esemény kapcsán: a Gildenburgh Water víz alatti (alkoholmentes) koktélozás helyszíne lesz. A búvárok állítólag gyakorolták is a mélységben történő italozást, mert ennek is megvan a sajátos technikája. Gyaníthatóan a felszínen aztán már nem csak alkoholmentes italokkal ünnepelnek a résztvevők- a búvárok számára inkább jó indok kell egy kis hangulatos összejövetelre, kapóra jött hát a királyi esküvő.

Azt azért hozzá kell tenni, a brit búvárok az átlagosnál több szállal kötődnek a királyi famíliához, hiszen a British Sub-Aqua Club (BSAC) első elnöke maga Fülöp herceg lett, a jelenlegi elnök a gyakorlott búvár Károly herceg, akinek fiai, Vilmos és Harry is fiatalon megismerkedtek a merüléssel. Szóval lehet, egyszer majd valamelyikük követi édesapjukat ebben a pozícióban. Ez újabb ok tehát arra, hogy a búvárok is csatlakozzanak az ünneplőkhöz.

[ Peterborough Today nyomán ]

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 3. kovax 2011 ápr 30. 08:01  
aki meg nem ivott , az elugrott a repkedő palack elől...
 2. Garfield33 2011 ápr 26. 10:10  
Dehogynem, mutatja, milyen csacsik ezek az angolok.
Bár az is lehet, hogy eccer merültek Sanaddal, és jól le lettek tolva  víz alatti sörözés miatt...
 1. pygmy 2011 ápr 26. 09:50  
Alkoholmentes? Ehh, ez nem is hír.

Merülőhelyek

Arinaga, El Cabron

Spain, Canaries

7/7 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 22m, látótáv: 10-25m

parti merülésüreg vagy barlang scenic, nézelődős merüléshomokos élőhely sziklás, hasadékos élőhelynagy rája jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés