»» ««

A korallok lassítják a cunamit

Tudomány

A kutatók azt vizsgálták, miért volt más a pusztítás mértéke Srí Lanka különböző részein.

A Japánban nagy károkat okozó 8,8-as erejű földrengés, majd az utána következő szökőár ismét az érdeklődés középpontjába állította azt a kérdés, mitől függ a pusztítás. 2004-ben tragikus, nagyon sok ember életét követelő szökőár érte Indonéziát, Thaiföldet, Srí Lankát illetve a Maldív-szigeteket, és az ott történtek után többen vizsgálták az eseményeket. Többek között fejlesztettek a nemzetközi figyelmeztető rendszeren, ezt most is meg lehetett figyelni, ugyanis a Japán közelében történt földrengés után nem sokkal már azt is tudni lehetett hol mikor és nagyjából mekkora hullámokkal érkezhet meg a cunami.

Arra viszont a múltbeli események vizsgálata adhat választ, hogy ha már úton vannak a hullámok, mi az, ami csökkenthetné az erejüket. Egy Srí Lanka-i tudós, Harindra Fernando arról beszélt, hogy modellezni próbálták a 2004-es szökőárt, és megnézték, mi a különbség akkor, ha ép, illetve ha lerombolt korallzátony szegélyezi a partot. A szakember már a 2004-es események után az elsők között volt, aki megvizsgálták a helyszíneket. Csapata adatokat gyűjtött a hullámokról, magasságukról az ország különböző pontjain. Peraliya körzetében 10 méteres, pusztító hullámok több, mint egy mérföldnyire hatoltak be a szárazföldre, míg Hikkaduwánál a hullámok magassága a harmada volt ennek, és azok is csak a közvetlen tengerparti szakaszt érték el. Búvárok mérték fel a korallzátonyok állapotát ezeken a helyeken, és a fényképek alapján az derült ki, hogy ott volt a legnagyobb a pusztítás, ahol a leginkább eltűntek a korallok a zátonyokról.

Ezek után Fernando professzor amerikai laboratóriumában áramlástani szempontból kezdte vizsgálni a korallzátonyok hatását. A medencében szimulált cunami akár háromszor nagyobb erővel csapott le ott, ahol semmi nem állta útját a víz alatt. Ezeket az eredményeket már 2005-ben közölték az illetékesekkel, és felhívták a figyelmet rá, hogy fel kellene lépni a korallok lerablása ellen. Ám hiába a sok ezer áldozat, mégsem történt semmi, és az ország sok részén továbbra is teljesen ellenőrizetlenül gyűjtik be a korallokat. Hiába illegális ez a tevékenység, több helyen már teljesen eltűntek a korallok, ami egy esetleges újabb szökőár esetén nem sok jót jelent az ország nagy részén.

[ sundaytimes.lk ]
Kapcsolódó írásaink:



 1. Bunny 2011 már 14. 11:26  
Remélhetőleg a korall gyűjtögető emberek a tengerparton laknak, hogy elsőként tapasztalják meg milyen az, amikor valami valamivel összefügg.

Merülőhelyek

El Fanadir

Egypt, Red Sea

10/19 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.4) átlagos nehézségű
max: 29m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítésfal merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelylegalább 1.5m-es hal delfin jelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés