»» ««

Új kikötési pontok a Hebat Allah roncsnál

Vörös-tenger

Egyiptomban tovább dolgoznak azon, hogy javítsák a merülés körülményeit a népszerű helyeken.

A HEPCA legutóbbi hírlevelében arról adott hírt, hogy mostantól a Hebat Allah roncsánál vált biztonságosabbá a merülés az új kikötési pontoknak köszönhetően, amit a GUE (Global Underwater Explorers) Egypt, a Colona Divers és a HEPCA együttműködése révén sikerült kialakítani. Az 51 méteres roncs 45 méteres mélységben nyugszik a homokos tengerfenéken, ezért elsősorban azok a búvárok tudják alaposan felfedezni, akik hosszabb időt tölthetnek a mélyen, technikai felszereléssel.

Az új megoldásnak kettős célja van: egyrészt biztonságosabbá szeretnék tenni a búvárkodást, másrészt rögzíteni szeretnék a roncs helyzetét. A Hebat Allah projektnek tudományos eredményei is vannak, hiszen meg lehet figyelni, hogyan telepedik meg az élővilág fokozatosan az öt éve elsüllyesztett mesterséges zátonyon, ahol a 35 méter alatti élőhelyek is jelen vannak. Az októberi felmérés során az élővilág képviselői közül például sügérek, tűzhalak, halrajok és egy teknős jelenlétét is feljegyezhették. Korallokat is találtak, köztük néhány kőkorall fajt, ám nagyon szerény mennyiségben, ami részben a mélységnek köszönhető, részben talán annak, hogy a hely messze esik az élő, létező korallzátonyoktól. A HEPCA és a GUE búvárai, a Colona Divers támogatásával a következő években rendszeresen és folyamatosan monitorozzák az élővilágot, a korallok növekedését.

Abban reménykednek, hogy az új kikötési pontok most már biztosan megmaradnak, ellentétben a korábbiakkal, amiket a halászok és a félresikerült kikötések tettek tönkre. Ha ez így lesz, akkor nem csak tengerbiológiai kutatási projektként, hanem technikai búvárok merülőhelyeként is tovább szolgálhat a Hebat Allah.

[ HEPCA ]
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Egyiptom, Vörös-tenger-ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 2. Bunny 2009 dec 07. 19:50  
Azt írják októberben készült az új horgonyzóhely. NAmost ez vagy az a kisbója, amit láttál, vagy úgy járt, mint a Thistlegorm-os. Idén voltam, kíváncsian vártam a horgonyzóhelyeket, aztán emlékeim szerint mind le volt szaggatva, és továbbra is a roncsra kötöttek az arabok.
 1. Archi 2009 dec 07. 12:18  
Hehe, ez nem túl igaz az elmúlt hét csütörtökén merültek itt, és semmi nem volt valami kis bólya, de hogy ez új doldog lenne azt nem hiszem.....

Merülőhelyek

Sha´ab Samadai / Dolphin Reef

Egypt, Red Sea

4/8 db alapján:érdekes(átlag: 3.8) átlagos nehézségű
max: 25m, látótáv: 10-25m , driftes

szafaris megközelítészátony merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágcápa delfin legalább 1.5m-es hal teknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés