Nem bolondok, csak őrültek
MagyarországÉp ésszel gondolkodva be kell lássuk, jég alá merülni szélsőséges dolog. Ám meglepő módon jó móka.
Pár évnyi búvármúlt után már ott van az ember feje felett Damoklész kardja: belerángattak már mindenféle édesvízi merülésbe, egyiptomi szafariba, tavaszi adriázásba, de ott van még a végképp őrültségnek tűnő jég alá merülés, ami elől ideig-óráig sikerrel el tud menekülni a búvár. Tél van és megfáztam, nem indul az autó a hidegben, pont most szakadt el a szárazruha mandzsettája, még másnapos vagyok az utószilveszteri buli után- sorakoznak a kifogások, de közben az ember érzi, egyszer szembe kell nézni ezzel a kihívással.
Mert kihívás azért a javából a jég alá merülés. Gondoljunk bele, nem elég, hogy a víz hideg, de még csak nem is ott merülünk le és fel ahol akarunk. De hát nem akarok én a száraz tudnivalókról beszélni, mert alapvetően én sem ezt tartom a legfontosabb emlékemnek a merülésről. Hozzátéve azt, hogy csak azért lehettem én annyira nyugodt a víz alatt, mert tényleg profi módon csinálták a dolgukat a fiúk Dorogon. Minden "első bálozónak" vannak aggályai egy ilyen merülés előtt, de állíthatom, folyamatosan úgy éreztem, hogy végig kézben van tartva a merülés. Persze ehhez mi is hozzátettük a magunkét, két független fagymentes reduktorral, szárazruhával, tudatos merüléssel.
Így aztán az egész nap egésze jó hangulatban telt, a feszültség gyorsan oldódott, ahogy láttam, mennyire gondosan történik a merülés bonyolítása. Eljött a beöltözés pillanata, a vicces szitkozódás, miért vagyok annyira bolond, hogy vághatok bele ilyen őrültségbe, és a csípős hidegben gyorsan felkapjuk az aláöltözetet, kínos lassúsággal sikerül bezárni a szárazruhám cipzárját, majd a palackkal megterhelve olyan könnyedséggel mozogva jutottam el a lékig, mintha túlsúlyos Michelin-emberke lettem volna. A lék szélén már nem volt visszaút, a víz alatt meg ment minden normál módon. Tulajdonképpen volt egy szűk félórás dorogi merülésünk, a gyakorlati különbség a kötél volt rajtunk és a jobb látótávolság a víz alatt.
Aztán nagy nehezen kikászálódtunk a vízből, és a ránk fagyó vízzel terhelt felszerelésünkben visszakocogtunk a partra. Igyekeztünk valami meleg helyre, és persze közben ment a hideg víz szidása, meg az ugratás. Ebben az egész dologban az a szórakoztató, hogy tudod, ez egy szélsőséges dolog, mégis azt érzed, ebből nem szabad kimaradni, legalább egyszer az életben ki kell próbálni, milyen a jeget alulról tapogatni. Aztán lehet, menni kéne megint, hátha még szebb lesz a látás, netán most már vinnél fényképezőgépet, kamerát... És hát hol lehetne jobban tesztelni egy másik szárazruhát? No meg a forralt bor is jól esik. Miközben fogadkozol, nem hagyod magad még egyszer magad ilyenbe belerángatni, talán már azon jár az agyad, a jövő hét végén ráérsz-e.
Egy dolog van csak, amit mindig észben kell tartani. Kicsit mindenki őrült, aki beszáll egy ilyen jég alá merüléses buliba. De csak őrültek legyünk, ne bolondok! A lelkesedés nem pótolhatja a biztonságot. Felkészült felszíni biztosítók, korrekt felszerelés, tudatosság társuljon a kalandvágy mellé. Mert egyszer úgyis ki kell próbálnod...
A hétvégéről néhány kép Adri, Che és Zook jóvoltából. Akit felcsigázott a lehetőség, az Atlantis búvárcentrumnál érdeklődjön, ha van jég általában van merülés is, akiknek ezúton is nagyon köszönjük a merülést. A beágyazott filmért köszönet Bandibúvár olvasónknak!