Búvárkodás és turizmus

A búvárkodásról

Nem tudhatom, az időről időre feltett hírek egy-egy új, mesterséges búvárlátványosságról vagy a fejlesztésekről mennyire érdekesek mindenki számára. Én úgy vélem, érdemes rájuk odafigyelni.

Ezek a hírek árulkodnak ugyanis arról, milyen nagy, globális üzletággá vált a búvárkodás. Mi, magyar búvárok sem vonhatjuk ki magunkat a változások alól, tehát a profiknak érdemes figyelemmel kísérni, mi vált be máshol üzleti szempontból, a hobbibúvárok számára pedig az fontos, mit jelent ez az utazásokat illetően.

Bár legyinthetne rá bárki, hogy kit érdekel a búvárkodás mint üzletág, ide a palackot nekem és már megyek is a víz alá nézelődni- azért a dolog nem ilyen egyszerű. Mondok egy sokunkat érintő, nagyon is kézzelfogható változást: a horvát Adrián megnehezített egyéni merülések kérdését. Aki a közelmúltban végzett, annak a számára ez nem sokat mond, de mi, akik jártunk egyénileg, csak a merülési engedélyt kiváltva, szabadon merülni déli szomszédainkhoz, nagyon is tudjuk, mit vesztettünk. Azaz először tisztázni is illik, vesztettünk-e vagy sem. Hiszen nem lehet állítani, hogy a mai gyorstalpaló tamfolyamokon végzett búvárokat ideális párjukkal önállóan merülni küldeni, még ha rendszerük ezt meg is engedi. A hajós merülésekért úgyis fizetni kellett, hacsak nem vitt a csapat magával csónakot, és az igazán jó helyek többsége nem pár uszonycsapásra volt a parttól korábban se. Eddig magyarázható pozitívumokkal is a helyzet. Ám sajnos azt kellett látnunk, hogy néhány helyi bázis, örülve a plusz bevételi lehetőségnek, amiért igazán nem dolgozott meg szolgáltatásai fejlesztésével, meg sem közelíti az Európában megszokott színvonalat. Búvárkodásra nem feltétlenül alkalmas hajók, nem túl elhivatott vezetők, ám magas árak jellemzik az ilyen bázisokat. Ilyenkor pedig már nagyon indokolt a sóhajtozás: bezzeg régen!...

Eleve, Horvátország megítélése elég vitatott. Közel van, ez kétségtelen, vannak azért jó bázisok, szép merülőhelyek is, és sok pénzt fektettek az autópályákba például. Nyáron mégis nagyon zsúfolt tud lenni, a hosszú hétvégés kiruccanásokon pedig alig lehet úgy igazán "semmittenni", rohanunk az Adriára, belezsúfolunk annyi merülést, amennyit csak elbírunk, aztán vágtatás haza. Ez azért nem mindig nevezhető kikapcsolódásnak. A horvátok maguk sem látszik, hogy nagy munkát fektetnének a marketingbe. A magyar búvárok által életre hívott petíció is azt jelzi, a horvátok számára elég, ha a tenger kék, hogy mi van a felszín alatt, az maximum a búvárokat érdekli. ők pedig problémásak, csak a baj van velük.

Máshol első látásra úgy fest, nagyobb erőfeszítéseket tesznek. A gozói fejlesztések mutatják, ott mennyire komoly lehetőséget látnak a búvárturizmusban. De láttam én már mesterséges zátonyt Törökországban is például. A tengerentúlon pedig sorolni is nehéz a helyeket, ahol a turisztika lecsapott a búvárkodásra. Bermudák, Florida, Kalifornia, vagy az olyan, a közvélemény számára nem búvárparadicsomként ismert hely, mint Skócia. Amiért ez a cikk megszületett, az pedig az, hogy New York is népszerűsíteni akarja a búvárkodási lehetőségeit. New York, a város, ami aztán tényleg számtalan vonzó látványossággal büszkélkedhet, félmillió dolláros programmal akarja a búvárokat (is) invitálni. Roncsuk van elég, és ahogy az amerikaiakat ismerjük, ők egy projektből tényleg képesek kihozni azt, hogy megtalálják a tényleg jó merülőhelyeket, és megfelelően "tálalják" azokat. A cél egyértelmű: aki búvárkodni utazik valahova, az ott is száll meg, ott eszik, magyarán szólva költi a pénzét. Még egy New York sem akar lemondani a kis többletbevételről, amit a búvároknak köszönhet. Már ha kicsi az a többletbevétel, nem pedig nagyobb, mint hinnénk, hiszen rohamosan nő a búvárok száma.

Mi, magyar búvárok sem gondolhatjuk azt, hogy ránk nézve ennek az egésznek semmi jelentősége nincs. Nagyon is van! Természetesen nem arra gondolok, hogy hazai tavaink búvárturisták milliót vonzzák majd, de az üzletágban dolgozók szaporodó száma mutatja, sokan akarják kihasználni a fellendülést. De a horvát példából tanulni kell. Az kevés, hogy "itt vagyunk, ugyan hol tanulnál máshol búvárkodni"? Ha egyre többen és többen a külföldi turisztikai hivatalok búvárkodást népszerűsítő anyagaiból szereznek tudomást a lehetőségekről, nem elképzelhetetlen, hogy nagyobb számban fognak a minőségi, tengerparti bázisokon búvárkodni tanulni, és persze ott veszik meg az alapfelszereléseiket. Óriási helyzeti előnyünk (itt vagyunk és magyarul beszélünk) kiegészülhet egy komoly hátránnyal: nekik van merülésre kiválóan alkalmas, szép tengerük. Lépést tartani pedig nem is annyira az árral lehet (amelyek meglehetősen kiegyenlítettek, és csak "megfelelő szögből nézve" olcsóbbak a külföldi tanfolyamoknál), hanem a szolgáltatásokkal. A cél az lenne, hogy a búvárjelölt emberileg, szakmailag egyaránt magas színvonalú szolgáltatásban részesüljön, mert a pénzét csak versenyképes búváriskolákba viszi. Ez pedig komoly feladat elé állíthat néhányakat.

A kedvtelési búvár számára több következménnyel is jár a tömegesedés. Sajnos néhány helyet "túlmerültünk". Kinek a számára ne lenne ismerős pár, a tokiói metró forgatagát idéző egyiptomi merülőhely? Időnként déli szafarikon ünnepnap, ha felbukkan egy cápa... Tegyük a szívünkre a kezünket: ki akarja azt mondani, hogy akkor majd én lemondok a búvárkodásról, hogy másnak jó legyen? Nem is várható el ez senkitől. Viszont néhány dolgot megfontolhatunk. Ha ott vagyunk, és élvezzük a víz alatti világ szépségét, tegyünk meg annyit, hogy vigyázunk rá. A hajó fedélzetéről semmit nem dobunk a vízbe, és ha nem vagyunk biztosak benne, hogy a legénység nem a tengerbe hajigálja, amit otthagyunk, például a szárazelemeket el is vihetjük magunkkal. A merülésnél vigyázzunk az élővilágra, egy jó kép kedvéért ne törjünk korallt, vagy ha megtörténik a baj, ne tetőzzük még hülyeséggel is, megmagyarázva, hogy "indokolt volt". Soha nem az! Ha nem megy a lebegés, akkor nem megyünk közel a korallhoz, és nem viszünk fényképezőgépet. Ilyen egyszerű. Az önmérséklet nem kitolás magunkkal, hanem éppen ellenkezőleg, abban segít, hogy amikor a legközelebb visszatérünk, ugyanolyan szépet lássunk. (Azt pedig már meg sem akartam említeni, hogy a roncsokról vagy a víz alól "emléktárgyakat" gyűjteni igencsak elítélendő.)

Visszatérve pedig a kiinduláshoz, ha már ennyi új, és izgalmas lehetőséggel próbálják a búvárokat mindenféle helyekre vonzani, engedhetünk a csábításnak. Fedezzünk fel új országokat, hiszen ha csökken az egyes, túlságosan népszerű helyekre nehezedő nyomás, hosszú távon azzal az élővilág, és mi, búvárok is jól járunk. Talán egy év kihagyás után visszatérve a szokásos úticélra, az élmény megint kicsit új lesz, és így élvezetesebb a merülés. Szóval amikor esetleg olyat olvastok, hogy valahol nagy erővel dolgoznak a búvárturizmus fejlesztésén, netán valaki számotokra még nem ismerős helyről (nem csak egzotikus helyekre gondolok, hanem egy másik adriai partszakaszra például) ír jókat egy beszámolóban, ne zárjátok ki egyből a lehetséges úticélok közül, mert csak a bevált helyek jöhetnek szóba. A nagyvilágnak ezer arca van a felszínen is- a búvárkodásnak pedig legalább annyi, csak éppen a víz alatt.

GR