Cousteau-ról, Cousteau-tól
A búvárkodásról2/2. oldal
A tenger legmélyebb pontjának elérése viszont korántsem a könnyűbúvárok feladata. Sőt, a tengeralattjárók túlnyomó többsége számára sem elérhető, még az ezer méteres mélység sem, nemhogy a Mariana-árok 11,000 métere. Egy találmány, ami a maga módján éppen olyan zseniálisan egyszerű, mint a Cousteau-Gagnan féle reduktor, mégis lehetővé tette, hogy ember jusson az óceán legmélyebb pontjára: a batiszkáf. Ez a speciális "víz alatti léghajó" a svájci Auguste Piccard találmánya, akinek fia, Jacques Piccard volt a kormányosa a Trieste batiszkáfnak, ami először járt a Mariana-árok mélyén. A nem igazán olvasmányos 11,000 méter mélységben című könyv, Jacques Piccard munkája folyamatosan azt fejtegeti, mekkora jelentősége van a tudományra a batiszkáfnak, gyakran emlegetve a kedves papa érdemeit. Ezzel együtt is átrágtam magam rajta, mert érdekelt ez a különleges találmány, és hogy meddig jutottak el vele. Főleg akkor érdekes ez, ha belegondolunk, hány ember járt a Holdon- és hányan a tenger legmélyebb pontján (tizenkettő a kettővel szemben), pedig ez utóbbira már 1960. január 23-án sor került.Felmerülhet a kérdés, mi köze van a fenti történetnek Cousteau kapitányhoz. Nos, Piccard professzor batiszkáfjának a finanszírozásában először a belgák vettek részt, ám később, éppen Cousteau közbenjárására, a francia haditengerészet látott fantáziát a szerkezetben. Az FNRS 2 próbaújtára Dakarba így aztán Cousteau is elkísérte Piccard csapatát, melyről A csend világában némileg ironikusan ejt szót. Az ifjabb Piccard ezt felidézve, némileg sértődötten, ejt pár szót a könyvében Cousteau-ról, és a Cousteau által magasztalt, franciák által továbbfejlesztett FNRS 3 batiszkáfról. Persze nem kis büszkeséggel ír arról, hogy a franciák batiszkáfja, bármennyire Piccard elveire támaszkodott és az FNRS 2 kabinját használták fel hozzá, soha nem érte, nem érhette el azt a mélységet, ahová az új Piccard-batiszkáf eljutott. Érdekes ebből a két szempontból is nézni az epizódot, de azért hozzá kell tegyem, sem Cousteau, sem Piccard könyvében nem jut az eseménynek főszerep. (Megjegyzem, Auguste Piccard is ír a Dakarban történtekről egy munkájában, természetesen egészen máshogy emlékezve, mint a kapitány.)
Annál inkább fontos szerep jut Cousteau csapatának és a Calypsónak Haroun Tazieff könyvében. A Víz és tűz a Franciaországban dolgozó geológus, vulkanológus két afrikai útjáról szól, melyek közül az első, a vörös-tengeri az érdekesebb a búvárok számára. Ez az 1951-es utazás Cousteau csapatának is az első ismerkedése volt a sok magyar búvár kedvenc úticélját jelentő, ám akkor roppant egzotikusnak számító helyről. Lelkesedésüket talán a könyvben szereplő Cousteau-felkiáltás -mely első merülése után hangzott el-, mutathatja be a legjobban: "Leírhatatlan! Szenzációs! Ehhez képest mindaz, amit a Földközi-tengerben látni... mind csak hitvány szemét!" Tazieff lelkesen ír arról, hogy Cousteau csapata minden velük tartó tudóst -így őt is- beavatott a készülékes merülés tudományába. Az expedíció, bár néhány célkitűzést nem sikerült megvalósítani, mégis fontos eredményekkel szolgált ennek a különleges tengernek a megismerése terén. Másrészt a szerző a kívülálló szemével ír Cousteau-ról és csapatáról, és így kifejezetten érdekes kordokumentum.A könyv második része viszont már a szárazföldön játszódik, egy közép-afrikai útról ír benne Haroun Tazieff. Bár itt is esik szó merülésről, amikor egy cápaketrechez hasonló eszközzel merülnek a Tanganyika-tóba, krokodilokat keresve, azért elsősorban az akkoriban kutatóexpedíciókra vállalkozó tudósok nehézségeiről esik szó. Ez a rész is nagyon érdekes, és attól függetlenül, hogy teljesen önálló olvasmányként megállja a helyét az első fele a könyvnek, kár kihagyni a szárazföldi kalandokat. Ez a régi, gyarmati Afrika már nem létezik, és a könyv legalább annyit ír az aktuális helyzetről, a szép afrikai lányokról, mint a tudományos eredményekről.
Azt hiszem, sokáig nem kifogyó témát jelentenek számomra az antikvár könyvek. Bár talán vannak, akik nem osztják a lelkesedésemet, számomra nagyon izgalmasak ezek a beszámolók. Hogyne lennének azok, hiszen barátaim, ismerőseim sokadik egyiptomi, adriai útjairól is szívesen hallok! Aki velem együtt érdeklődik mások víz alatti kalandjai iránt is, talán e cikknek köszönhetően most három újabb könyvet vehet fel az elolvasandók listájára.
GR
(átlag: 4.3) átlagos nehézségű 
Kecskemét
