Vissza a mélybe
TudományRövidesen nyugdíjba küldik minden idők legsikeresebb búvárhajóját, az amerikai Woods Hole Oceanográfiai Intézet által üzemeltetett Alvint. Időközben már készítik az utódait - többek közt Amerikában és Kínában is.
A mélytenger feltárása az 1930-as években kezdődött, amikor W. Beebe és O. Barton New York-i kutatók egy alig két méter átmérőjű acélgömbben 1000 méter mélyre ereszkedtek. 1960-ban a svájci Auguste Piccard által tervezett batiszkáf, a Trieste a feltaláló fiával a belsejében leereszkedett a Mariana-árokba, a Föld legmélyebb pontjáig, 11 ezer méterig. Bár túl sokat a legmélyebb pontokon nemigen láttak, bebizonyosodott, hogy ilyen mélységben is létezik élet. Azóta egyetlen búvárhajó sem tért vissza ilyen nagy mélységekbe emberekkel. Ennek oka, hogy egyrészt nem könnyű feladat jól manőverező tengeralattjárót készíteni, amely kibír 1000 atmoszférás nyomást, másrészt az óceánaljzatnak csupán egy százaléka fekszik 6500 méternél mélyebben, úgyhogy a kutatók a kisebb, ám geológiai és biológiai szempontból érdekesebb mélységek felé néztek. Az Alvin (nevét a Woods Hole Oceanográfiai Intézet egyik tudósáról, Allyn Vine-ról kapta) 1964 augusztusában hajtotta végre első szabad merülését. Egy évvel később elkészült "anyahajója", a Lulu nevű katamarán, melyről a továbbiakban a vízbe bocsátották. Néhány sikeres próbamerülés után első éles bevetésére 1966-ban került sor, amikor az amerikai légierő egyik B-52-ese "elveszített" egy hidrogénbombát a spanyol partok közelében. Többszöri próbálkozás után az Alvin segítségével találták meg.
A következő években főként Észak-Amerika keleti partvidékei mentén végzett merüléseket, biológiai és geológiai vizsgálatok céljából. 1974-ben a közös amerikai-francia FAMOUS-program részeként a francia Cyane és Archimede társaságában részt vett az óceánközépi hátságok közvetlen közelről való kutatásában.
Az egyik legjelentősebb mélytengeri felfedezés is az Alvin nevéhez kötődik. 1977-ben a Galápagos-hasadéknál a fedélzetéről figyelték meg azokat a melegforrások körül élő különleges állatokat, melyeknek létalapja nem a fotoszintézis, hanem a kemoszintézis. Rá két évre ugyancsak a Csendes-óceánban fedezték fel a 350 fokos, ásványokkal teli forróvíz-kiáramlásokat, a "fekete füstölgőket". A 80-as években az Alvin segítségével sikerült lokalizálni és lefényképezni a Titanic maradványait és egy új tenger alatti vulkán, a Loihi születését Hawaii közelében. Az évek során számos korszerűsítést végeztek rajta, új anyahajót is kapott. 2004-ben teljesítette négyezredik merülését.
Újabban, hogy az Alvin kivonása szóba került, az érdeklődés ismét a nagyobb mélységek felé fordult. Tervezik az utódját, mely alapjában hasonló, de jóval fejlettebb. Például hat hajtóműve lesz, hogy mintavétel közben stabilizálja a hajót, nagyobb ablakokat terveznek, a ballasztrendszere gyorsabb merülést tesz lehetővé, hogy hosszabb időt tölthessen a mélyben, több szenzort és kutatási eszközt, műszert szállíthat, elődjéhez hasonlóan egy pilótával és két kutatóval a fedélzetén, akiknek viszont öt köbméternyi terük 20 százalékkal nagyobb lesz az elődénél. A legtöbb mélytengeri búvárhajó gömbszerű formájú, hat-hét cm vastag titániumból készül. Ezek nagyon nehezek, és hogy ne süllyedjenek el kődarab módjára, speciális habbal burkolják be, melyből megfelelő mennyiséget választva lebegésszerű állapotot lehet elérni. Az új búvárhajón három helyett öt ablak lesz.
Az Alvinnál az a gond, hogy az ablakoknak az óriási nyomás miatt vastagnak kellett lenniük, ezért nagyítóként viselkednek és torzítják is a látványt. Utódját olyan kamerákkal szerelik fel, melyek a legcsekélyebb fénynél is jó minőségű digitális képeket produkálnak, továbbá szonárral, mely részletes képet ad a tengeraljzat domborzatáról. A képeket üvegszálon valós időben továbbítják az anyahajóra, melyhez a búvárhajó kapcsolódik. Ezzel egyidejűleg maguk a kutatók is láthatják ezt a feljavított képet a fedélzeten, ami kiküszöböli az ablak torzításait és segít a manipulátorkarok mozgatásában.
A szenzorok és a számítógépek igen energiaéhesek lesznek. Az akkumulátorok kapacitása miatt igen korlátozott a mélyben tölthető idő. Az Alvinnál ólom-sav akkukat használnak, ezúttal azonban lítium-polimer-elemeket terveznek, melyek hasonlóak a mobiltelefonoknál alkalmazottakhoz. Az Alvin maximális merülési mélysége 4500 méter volt, utódáé 6500 méter lesz, ahová másodpercenkénti maximum 44 méteres vertikális sebességgel két és fél óra alatt juthat le. Jelenleg erre csak a japán Shinkai nevű kutató tengeralattjáró képes, 6000 méterig pedig a francia Nautile és az ugyancsak igen sikeres szovjet-orosz Mir "ikrek" merülhetnek. A Mir I és a Mir II nagy előnye, hogy anyahajójukról egyszerre is merülhetnek; míg az egyik "dolgozik", a másik készen állhat az esetleges mentésre. Különös módon James Cameron épp a Mirek felvételeit használta fel Titanic című filmjének előtanulmányaihoz.
Az Alvin egyelőre névtelen utódja 2009-re készül el, ám a tervek szerint a kínaiak már három évvel korábban vízre bocsátják saját búvárhajójukat, a 7000 métert is elérni képes "Comrá"-t. (Érdekes, hogy annak titániumgömbjét Szentpéterváron gyártják.) Ugyanakkor folytatódik a legmélyebb tengerszakaszok kutatása is, de nem emberes, hanem automata búvárhajókkal. Ezek egyik típusa távvezérléssel működik, a másik pedig előre programozott utat jár be.
[ NOL ]
(átlag: 2.9) átlagos nehézségű 
Thaiföld
