Egy veterán roncskereső emlékei
KülföldBermuda vizeinek mélyén talált értékekről mesélt Billy Gillies.
Sok-sok éven át merült rendszeresen a víz alá Billy Gillies, akinek otthona tele van a tengerben talált tárgyakkal. Olyan dolgokat láthat itt a vendég, mint például egy 18. századi pisztoly, amit a tulajdonos monogramja díszít. Gillies két évtizeden át kutakodott a tenger mélyén a roncsok után, később pedig restaurátorként vált ismertté, amikor a mélyből származó tárgyakat vette kezelésbe immár a felszínen. A lakás olyan, mint egy múzeum, edények, üvegek, lámpák és fegyverek sorakoznak itt, amelyek a Bermuda közelében szerencsétlenül járt hajókról származnak.A 81 esztendős veterán roncsvadász még annak a nagy generációnak volta tagja, ami számtalan leletet hozott fel a felszínre, ám most szeretné értékes gyűjteményét gondos kezekbe adni. Ám meglepő módon ez nem is olyan egyszerű, mert egyelőre nem akad gazdája a tárgyakat. Szerette volna a nemzeti tengerészeti múzeumnak átadni őket, ám nem szabályos régészeti feltárásból származnak. ő viszont úgy véli, az emberek látni szeretnék ezeket a dolgokat, ezektől válik kézzel foghatóvá a régi idők hajóinak története.
Billy Gillies annak idején a bermudai víz alatti felfedezések egyik úttörője, Harry Cox csapatával dolgozott, többek között egy 16. századi spanyol roncsnál is, ahonnan aranyrudakat és ékszereket hoztak fel. A hetvenes években egy elefánt agyarát és 24 bronzágyút fedeztek fel többek között a tengerben. Manapság ezeket az ágyúkat már a búvárturisták is láthatják a Manila roncsa mellett.
Persze a hőskorban a roncsvadászok igencsak egyszerű eszközökkel szerelkeztek fel, nem voltak még kéznél olyan modern elektronikus berendezések, mint amilyeneket manapság használnak. Eleinte csak egy létrát kötöttek a csónak mögé, később pedig egy kiszuperált gumibelsőt használtak a vontatáshoz. A cél az volt ugyanis, hogy minél nagyobb területet tudjanak felderíteni, ám azt beúszni nem tudták volna, így a csónakkal vontatták a búvárokat. A legjobb megoldásnak egy repülőhöz hasonlító eszköz bizonyult, amivel vontatás közben is tudtak manőverezni. Gillies elmondása szerint 18 éven át szinte minden csütörtökön és vasárnap a vízben volt órákon át Cox csónakja mögött. Azért merült inkább, mert nem szeretett a csónakban lenni, és szemével furcsa alakú, nem odaillő tárgyakat keresett. Természetesen sok olyan alkalom volt, amikor semmit sem talált az 5-6 órás merülések során.
A veterán búvár elmondta, hogy még ma is megkeresik, meséljen a mások által még meg nem talált roncsok helyéről, amit ő régen felfedezett, ám mivel ő a vízben volt a csónak mögött, a pontos helyzetekről fogalma sem lehetett. Egyszerűen csak mentek fel-alá amíg valami elő nem került. De az, hogy a közvetlen közelében voltak egy tárgynak, nem jelentette azt, hogy könnyen ki is lehetett azt szúrni. A 18. századi pisztolyt úgy benőtte a tenger élővilága, hogy csak röntgenezés után lehetett pontosan látni, mit is talált. Éles szem kellett hát a roncsvadásznak, de Gillies szerényen úgy fogalmaz: "mint minden másnál is az életben, ha elég sokáig csinálsz valamit, elég jó leszel benne". A roncsvadász most már úgy tartja, a megtalált tárgyaknál fontosabb hozzájárulása is volt a bermudai kulturális örökség gazdagításához, mivel saját magát képezve vált ügyes restaurátorrá. A háza alatt levő kis laborban sok tárgyat sikerült az eredeti állapotába hozni.
Gillies úgy tartja, a bermudai vizekben még most is sok ismeretlen hajóroncs lehet, sok kincset érő tárggyal. Akár még sekély vízben is lehetnek ilyenek, de megérzése szerint a többségüket már 600 méternél mélyebben kell keresni. Ide már korszerű felszereléssel sem merülhetnek a búvárok, így hát a jövő roncskeresői valószínűleg már egy számítógép monitorát nézve pásztázzák már az aljzatot, és "már a lábukat sem kell bevizezniük".
[ bermudasun.bm ]
(átlag: 4.7) nehéz körülmények 
Kecskemét
