Jacques-Yves Cousteau (1910-1997)
A búvárkodásról3/7. oldal
A hatvanas évek elején Cousteau döntőnek szánt rohamot indított az ún. tenger alatti házkísérletekkel a mindig szűkös merülési idő napokra-hetekre-hónapokra való kiterjesztéséért. Már ismert volt, hogy az emberi szervezetben a nyomás és az idő függvényében a nitrogén (vagy a hélium) nem korlátlanul oldódik, hanem egy bizonyos expozíció után telítésbe jut. A búvároknak így több napig vagy hétig tartó merülés után is azonos nyomáscsökkentési, kizsilipelési időre van szüksége, csak persze meg kell oldani az "összkomfortot" a huzamos víz alatt tartózkodás idejére.
Az 1962-es Précontinent I. kísérlet során Cousteau két búvára Wesly és Falco egy hétig lakott Marseille közelében 10 méter mélyen a Diogéne nevű tenger alatti házban. A második, sokkal nagyobb szabású kísérlet során 1963-ban már egy hónapig dolgoztak nyolcan 11, illetve 27 méter mélységben Port Sudan közelében a Vörös-tengerben. Cousteau-ék példáját más országok kutatói is követték, de a következő nagy lépést ugyancsak a franciák tették meg. A Précontinent III. kísérlet már ismét a francia partoknál zajlott le 1965-ben, hat búvár -köztük operatőrként Cousteau kisebbik fia, Philippe- 22 napot töltött 100 méteres mélységben. Ennek során légzőgázként már hélium-oxigén mesterséges keverékét kellett használniuk, hogy a nitrogén és az oxigén mérgező hatását elkerüljék. Cousteau szerint e kísérlet során annyi bonyolult problémát kellett megoldaniuk, mint az előző tizenöt évben összesen.
Házkísérleteinek tapasztalatai alapján Cousteau 1969-ben az Argyronéte nevű különleges tengeralattjáró, tulajdonképpen egy mozgó tenger alatti ház építésébe fogott, amelyből a búvárok munkavégzés céljából akár 200 méter mélységben is ki-be szállhattak volna. A feltételes mód azért jogos, mert 1971-ben a projekttől megvonták az állami támogatást és az építés félbemaradt. Cousteau és mások házkísérleteivel kidolgozott ún. szaturációs merülési technikát azonban napjainkban is használják, csak éppen a tenger alatti házat a hajók fedélzetére telepített nagy, összkomfortos nyomáskamrákkal helyettesítik, ahonnan kis mozgó kamrákkal szállnak le ismét és ismét a búvárok a mélybe munkavégzésre.
Ugyanebben az időszakban, 1964-ben horgonyozták le Cousteau-ék a francia partok közelében "Ile mystérieuse" (Rejtelmes sziget) nevű kutatóállomásukat. Ez a kutatótorony a helyszínre vontatható, majd a ballasztvizet beeresztve keljfeljancsi módjára függőleges helyzetbe fordul és stabilizálódik, miközben legnagyobb része a víz alatt van. Sajnos nem sokkal később tűz áldozata lett, de elvét az amerikai FLIP nevű szabadon sodródó "bójahajó" sikerrel alkalmazta.A nyolcvanas években a környezetvédelem felé forduló Cousteau a hajózásban is környezetbarát és megújuló energiaforrást keresve felkarolta a francia Malavard professzor évtizedekkel korábbi ötletét, a "turbovoile"-t, egyfajta forradalmian új fémvitorlát. A turbóvitorla olyasféleképpen működik, mint a repülőgép szárnya, amelyet ezúttal függőlegesen egy hajó fedélzetére állítottak. A hatásfokot rontó légörvények csökkentésére az inkább hajókéményre emlékeztető építmény tetején egy légturbina szívja be a levegőt, majd alkalmas helyen kinyomja, kívül pedig mozgatható légterelők alakítják ki a szükséges szárnyprofilt. A modellkísérletek után a turbóvitorlát a "Moulin a vent" (Szélmalom) nevű katamaránra szerelték és 1983 novemberében áthajóztak vele az Atlanti-óceánon. Bár a cél előtt 50 csomós viharban a turbóvitorla megrongálódott, immár megvolt a kellő tapasztalatuk az Alcyone nevű kutatóhajó megépítéséhez, amelyet Cousteau elképzelései szerint Malavard és Bertrand Charrier tervezett.
Az új hajón, amely a már ugyancsak megtervezett, de még meg nem valósult ultramodern Calypso II. kutatóhajó előfutára, minden tekintetben a legkorszerűbb technikát alkalmazták. Számítógép vezérli a két turbóvitorla beállítását és a diesel hajómotorok leggazdaságosabb működtetését is, ha a szél gyengül vagy leáll. Amikor a szél erős és iránya is megfelelő, a beprogramozott útirány tartása mellett a motorok akár teljesen le is állnak. Az automatizáltságnak köszönhetően mindössze öt ember működteti a hajót, amely rajtuk kívül tizenkét fős expedíció befogadására alkalmas. Az Alcyone 1985-ben átvitorlázott az Amerikai Egyesült Államokba, majd fedélzetén a kapitány nagyobbik fiával, Jean-Michel Cousteau-val, elindult a Horn-fokra, hogy sikeresen részt vegyen Cousteau utolsó nagyszabású tengeri expedíciójában, az öt évig tartó "A világ újrafelfedezése" programban.
Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 4.5) nehéz körülmények 
Szeged
