Két hét cápák között
Vörös-tenger3/3. oldal
A legtöbb merülőhely körül nyílt víz található, és többségük egy hatalmas tisztogató állomásként vagy tengeri oázisként működött, ezért mi is inkább a platókat részesítettük előnyben. Itt viszont ahogy írtam minden volt, a már említett fajok mellett azonban az igazi szudáni kuriózum mégiscsak a cápa. A Vörös-tenger egyiptomi részével szemben itt a zártabb (éjszakai és Umbria) helyeket kivéve minden merülésen volt cápa, ami már önmagában is akkora vonzerő, ami a legtöbb búvár szemét felcsillantja!
Jellemzően szürke szirtcápa cirkált a plató felett vagy körül, néha a kisebb fehérúszójú szirtcápa is elcsíphető volt. Szürkével viszont mindig számolhatott az ember, 2-3, nem ritkán akár tucatnyi is őrjáratozott a platóknál. A másik, máshol kuriózum, itt viszont kis szerencsével és áldozattal a legtöbb merülésen látható cápafaj, a kalapácsfejű vagy pörölycápa. Csupán ki kellett úszni a zátonytól távolabb a kékbe, és ha rászántunk a merülésből 5-10-15 percet és pici szerencsénk is volt, megjelentek furcsa fejformájukról és félénk magatartásukról híres barátaink.
A legtöbb fajra jellemző, hogy meglehetősen barátságosak a búvárokkal. Persze azért pacsizni ritkán jönnek közel, de ne is a látóhatár szélén épp kivehető cápasziluettre gondoljunk, itt 5-10 méterre, néha még közelebb úsznak a szürkék. A pörölyök, ha visszatartjuk lélegzetünket és nem dübörög a buborék, néha hasonló vagy kisebb távolságra is jönnek, de ők sokkal félénkebbek, mint szürke rokonaik.
A merülések jellemzően 20-40 méter között zajlanak (Szudánban 40 méter a megengedett határ), ezért ha az ember két héten át napi három merülést szeretne ezen a mélységen végrehajtani, a nitrox bizony nagyon elkel. Én magam az egész túrát keverékkel merültem (még a sekély éjszakaiakat is), és bátran mondhatom, a minimális felár bőségesen megtérült, nehéz lenne 20 méter alatt dekómentesen szinte a teljes merülést nitrox nélkül eltölteni.
A merülések nehézsége normál esetben inkább közepesen nehéz vagy nehéz, mint könnyű, a legtöbb helyen például számíthatunk áramlásra. A pörölyökhöz bizony, ha nincs áramlás, ki kell úszni a kékbe, ahol alattunk több száz méterrel és tájékozódási pont nélkül kell a mélységünket tartani (és az sem árt, ha van némi elképzelésünk hol a zátony). A 20-40 méteres merülések kivétel nélkül a hajóhoz tartozó két zodiac-ról zajlanak, így az onnan merülés és oda bejutás mondjuk hullámzásban sem szabad, hogy gondot okozzon a búvárnak. Természetesen ezek nem ördöngösségek, de egy kezdő vizsga utáni első merüléseknek azért nem javasolnám a szudáni szafarit (főleg, hogy 18 méter alá nem is merülhet ugye).
A mi esetünk extrém volt, a két hét legalább fele szélcsendes, tükörsima tengerrel történt, de a többi napon is csak enyhe szellő, fodrozódó tenger várt, odafent valaki nagyon közbenjárt a csapatunk érdekében. Emiatt vagy más miatt viszont áramlás sem volt, ami persze könnyűvé tette merüléseinket, viszont a nyíltvízi vadak, mint a pörölycápa sem jöttek a plató közelébe cserébe. Azért nem bántuk, hogy nem kellett dübörgő áramlással küzdeni a merüléseinken.
A két hét alatt ideális esetben akár 47-tel lehetett növelni merülés számunkat, ami igazán impozáns tétel. Merüléseink során meglátogattuk a Sha’ab Rumi zátonyt, amelynek híres roncsa a már említett Precontinent II. Cousteau bázis, itt két nappali mellett több éjszakait is merültünk. De a túra legnépszerűbb, és legtöbbet merült helye a zátony déli platója volt. Csodálatos hely, ahol tucatnyi merülés után is élmény volt merülni, annyira szép, és annyira változatos - minden merülésen valami más, valami új történt. Állandó barrakudaraj, és a platón köröző szürkecápák biztos alapot nyújtottak a merülésekhez, a kékben pörölyök, a platón pedig a tenger minden korall- és halfaja megtalálható volt.
Túránk során eljutottunk egészen az Abington-zátonyig északon, meglátogattuk a Quita El Banna platóit is, ahol a túra legfantasztikusabb merülését élhettem át, amikor hajnalhasadtával beestünk egy pörölycsapat mellé, akikkel nagyjából 30-35 percet tölthettünk együtt, leírhatatlan élmény volt. A merülés végén még a delfinek is megjelentek a csónakok körül.
A roncskedvelők sem unatkoztak, a Blue Belt teherautós roncsa és a Cousteau bázis mellett a túra végén a híres, hadianyagot szállító Umbria roncsát is részletesen megmerülhettük. A roncs a Thistlegormnál is nagyobb, rakománya pedig bombák, azok alapanyaga, pezsgősüvegek, valamint teherautók voltak. Meglátogattuk természetesen a szudáni túrák oly jellegzetes zátonyát, a Sanganeb-et is, ahol a víz alatti csodák mellett partra is szálltunk, hogy megnézzük a világítótornyot közelről, a zátonyt pedig felülről. Csodálatos panoráma tárult a lépcsőmászók szeme elé, és jól esett egy hét után picit partraszállni. Nem hagytuk ki természetesen a Merlo Reef rezidens teknősét sem, és tiszteletünket tettük Angarosh Reef pörölycápáinál is.
Utolsó nap lehetőség volt megnézni kicsit az ország történelmét, a csapat egy része meglátogatta Suawakin romvárosát, melynek érdekessége, hogy korallokból is építkeztek lakói, de sokak szerint az igazi élmény az utazás, látni az ország valódi arcát.
A túra azt hiszem 25 búvár nevében is elmondhatom, hogy fantasztikusan sikerült. Az időjárással csupán szerencsénk volt, mint ahogy azzal is, hogy a 25 búvár jól vizsgázott toleranciából. De ami nem szerencse kérdése, az a szuperkényelmes hajó, illetve az emlékezetes, és valóban csodálatos merülések, amelyekről bizonyára még sokáig fogunk áradozni - egy évig legalábbis biztosan, amikor újra nekivágunk Szudán vizeinek. Mert ha Allah is úgy akarja jövőre a Redseaboats Kft. tervei szerint a Port Szudántól délre elterülő, búvárok által még a szudáni mércével is érintetlen vizekre fogunk hajózni, van tehát mire félretenni a pénzt!
Sz.K. [Kép: Selmeczi Dániel]
Kapcsolódó képtár: Észak szudáni szafai 2008
Kapcsolódó link: A cassiopeia , Red Sea Boats Kft.