»» ««

Védett roncsoknál engedélyezik a merülést

Külföld

Skócia több jól ismert, de eddig nem merülhető roncsa kereshető fel mostantól.

A történeti érdekességgel bíró helyek közül nyolc olyat, ami csak a Historic Scotland engedélyével volt merülhető, a skót parlament elé került törvény alapján nem tiltanak el a búvárok elől többé. A búvárok már eddig is sokat lobbiztak azért, hogy lehetőségük legyen itt merülni a "csak nézni de nem érinteni" alapelvet követve.

HMS CampaniaMely roncsokról is van szó? A Sound of Mull mélyén levő, 1653-ben elsüllyedt Swan, a Shetlandnál levő Kennemerland nevű felfegyverzett kereskedőhajó ami 1664-ben süllyedt el kincsekkel megrakodva, a svéd Wrangels Palais vagy az 1918-ban elsüllyedt HMS Campania. Az 1973-as, a roncsok védelméről szóló törvény zárta el a búvárok elől a maradványokat, amelyek mostantól más besorolást kapnak majd, de ha rongálást tapasztalnak, ismét szigorítják a merülési lehetőségeket. Ám akkor is csak olyan formában, ami nem tiltja teljesen a merülést, hanem előzetes felkészítéshez köti. A Historic Scotland részéről Philip Robertson elmondta, évek óta egyeztettek a búvárközösséggel, hogy lehetőséget adjanak a merülésre, miközben a roncsokat is megóvják.

Néhány, a védelmi minisztérium által katonai temetőként kezelt roncsnál viszont továbbra sem lesz lehetséges a búvárkodás, így például a Scapa Flow híres roncsát, a Royal Oak-ot sem keresheti fel senki. A helyi búvárok, miközben örülnek annak, hogy most újabb izgalmas roncsok nyílnak meg előttük, úgy tartják, a katonai temetőnek nyilvánítot helyeken is lehetővé kéne tenni a merülést, hiszen a szárazföldön sincs olyan temető, ahova tilos lenne a bejárás. Úgy érzik, továbbra is szuvenírgyűjtő, kegyeletsértő csoportként kezelik a búvárokat.

Hogy ezeknél lesz-e változás, még nem lehet tudni. Ám az új roncsok is elegendőek ahhoz, hogy tovább erősítsék Skócia helyét Európa legvonzóbb roncsbúvár úticéljai között, hiszen például az Orkney-szigetek környéke már eddig is nagyon népszerű volt, és fontmilliókra rúg a búvárturizmusból származó bevétel. Most pedig új lehetőségek nyílnak meg mind a búvárok, mind a szolgáltatók számára.

[ Scotsman.com ]
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Egyesült Királyság-ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 22. shark 2009 okt 05. 21:03  
Bocs, a megkésett reagálásért, valóban a száraz az egyenruha. A roncsokon kívül érdekes az élővilág is, esetenként
- főleg július-augsztus hónapokban - előfordul itt az óriáscápa, és alkalmanként a kardszárnyú delfin is.
 21. vizidino 2009 okt 05. 15:40  
nemtom, gondoltam hagyok helyet a kreativitásnak :)
 20. elche 2009 okt 05. 15:33  
(És ha nem hagyományosan használod???)
 19. vizidino 2009 okt 05. 15:22  
Megszokás kérdése, sztem bele lehet rázódni elég hamar. Engem jobban zavar, hogy a merülés végét télen nem a levegő vége, hanem még 5mm-s kesztyűben is az jelenti, hogy egy kézzel nem tudom lenyomni az inflátor gombját (vagy hogy pisilni kell, de azon a kesztyű nem sokat segít. Hagyományos használat esetén.).
 18. Káplán 2009 okt 05. 13:45  
Mondtam én, hogy nem a vizben ástam el?
A további 17 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Angarosh

Sudan

5/5 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) átlagos nehézségű
max: 45m, látótáv: 10-25m , áramlás

szafaris megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilágcápa nagy rája legalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés