Cápák és luxus
Vörös-tenger1/3. oldal
Régi barátunk, a Vörös-tengert már sokszor megjáró amatőr (azaz nagyon is jó, csak nem ebből él) túraszervező és profi utazó, Stefi írása bizonyítja, hogy még a rutinos búvárokat is érhetik új élmények.
Eredetileg úgy gondoltam, megint megírom a "szokásos" úti beszámolómat, katalógus-szerűen napokra, merülőhelyekre bontva. Aztán jobban belegondolva úgy döntöttem: manapság már búvár ismerőseim nagy része keresztül-kasul bejárta a Vörös-tengert, tehát nekik semmi újdonsággal nem szolgálna az ilyesmi. Ezért most megpróbáltam csak arra szorítkozni, ami másabb, érdekesebb, különlegesebb volt az eddigieknél.
Mindjárt tisztáznám azt is, hogy nem maga a cápa, a vele való találkozás jelenti a luxust, bár két évvel ezelőtt még tényleg nagy szám volt, ha az ember láthatott belőlük néhány példányt, pláne, ha kézzelfogható közelségben. A cím inkább arra utal, hogy ma már el lehet menni úgy egy vörös-tengeri szafarira, hogy közben az igazi, "keleti" kényelmet sem kell nélkülözni. Sőt. Erre persze sokan legyintenek, mint ahogy én is tettem már: egy búvártúrán három fontos dolog van, a merülés, a merülés és talán a merülés. Ugyan, kinek kell a kényeztetés? Most, ez után a hét után azt mondom: lehet, hogy az ember jól megvan minden extra szolgáltatás nélkül, hogy egyáltalán nem fontos a luxus. De attól még natttyon jóóóóóó.... Előljáróban egy kis cápatan
A köztudatban - köszönhetően a sok hollywoodi filmnek - vérengző fenevadként számontartott cápákat talán legjobban a kutyához tudnám hasonlítani. Köztük is van kicsi és nagy, félénk és játékos, barátságos és veszélyes. Szerintem - és a statisztikákat elnézve valószínűleg igazam is van - a Vörös-tengerben nem jellemző az emberre veszélyes cápafaj. Hagyjuk ki az eleve fogatlan leopárd-, dajka- és cetcápát (mármint a felsorolásból, mert velük merülni ugyancsak nagy élvezet) és nézzük meg egy kicsit a gyakrabban előforduló fajtákat:
- A fehérúszójú szirtcápa, a maga max 2 méterével, már csak méreténél fogva is, gyakorlatilag teljesen ártalmatlan. Mármint egy búvárra. Félénk, kerüli a közvetlen találkozást. Persze ezzel szöges ellentétben áll azoknak a halaknak a véleménye, akiket éjszakánként falkába verődve halálbiztosan becserkész és felfal. A kőkorallos helyeket szereti, zátonyok oldalában, néha a homokos aljzat felett úszkál. Ha embert lát, általában elmenekül. Barlangokban, üregekben alszik, főleg bébi/kölyökkorban ezeken a helyeken néha egész közelről megfigyelhető.
- A szürke szirtcápa már egy kicsit nagyobbra nő, 2 és fél métert is elérhet. Zátonyok északi részén, mély és hideg vízben, áramlásban érzi jól magát; a nyílt vízen cirkál. Orsószerű alakjával igazán tiszteletet parancsoló jelenség, amolyan igazi cápa. Soha nem tudtam még egészen közel férkőzni hozzá, ő is a félénk kategóriába sorolható. - Pörölycápa. Látszólag jól megtréfálta a teremtő. Szegényke úgy néz ki, mintha egy úthenger ment volna át az elején. Pedig nem kell sajnálni, vicces fejformájának hála 360 fokban képes látni, és ha vadászik, nincs előle menekvés. Felnőtt korában akár 4 méter is lehet. ő is a mélységet kedveli. Az emberrel szemben sem érdeklődést, sem félelmet nem mutat. Járja a maga útját és nem törődik holmi buborékfújó népséggel. Egyes könyvek veszélyesnek ítélik, de csak akkor, ha felbosszantják őket. De, kérdem én, hogy a fenébe lehet egy cápát felbosszantani? Mindenesetre, amikor egyszer három termetes példány úszkált körülöttem (és talán mondanom sem kell, a többiektől jó távol, egyedül voltam velük), a róluk olvasottaknak megfelelően megpróbáltam nagyon illemtudóan és cseppet sem bosszantóan viselkedni. Ez hatásosnak bizonyult, mert nem ettek meg, sőt, még csak meg sem kóstoltak, tehát ebből is látszik, hogy a könyvekben csupa okos dolog található.
- Óceáni fehérúszójú. Kedvenc cápám. Kíváncsi, játékos fajta, rá stimmel legjobban a kutya hasonlat. Általában a nagyobb zátonyok, szigetek körül úszkál, lehetőleg a horgonyzó hajók környékén, a felszín közelében, feltételezhetően a vízbe dobált kaja reményében. Minden érdekli, mindenbe beleüti az orrát. Ez utóbbi szó szerint értendő. Ha már nagyon szemtelenül viselkedik, a biztonság kedvéért néha muszáj erre az orra rákoppintani. A szakirodalom a veszélyesek közé sorolja, ami annyiban igaz lehet, hogy egy úszkáló, csapkodó ember rendkívüli módon ingerelheti ezt a kíváncsifáncsi halat, és könnyen lehet, hogy odaúszik, megtapogatja. Nála pedig a tapogatás szájjal történik, abban a szájban pedig van néhány sor borotvaéles fog is. Bár soha nem hallottam, hogy búvárt megtámadott vagy magharapott volna, azért amikor négyen-öten cirkálnak körülötted, csak eszedbe jut, ki az úr a vízben.
Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 3.8) átlagos nehézségű 
Budapest
