Kuba víz alatt és víz felett
Utazási élmények2/6. oldal
Másnap végre megérkeztünk Havannában. Az első pár napot Havannában töltöttük egy casaban. Egy nagyon rendes család vendégszeretetét élveztük. A szoba ottani körülményekhez képest elfogadható volt. Egy ötemeletes földszinti részén helyezkedett el. A házban három család összedolgozva vitte a vendéglátás-bizniszt. Az egyik intézte a szállás részt, a másik az étkeztetést (paladar) a harmadik takarított és mosott. Összeszokott csapat. A kajájuk isteni jó volt. Annak ellenére, hogy a turistáknak paladarban nem szolgálhatnak fel hal és egyéb tengervízi élőlényekből származó ételt, 8 konvertibilis pezóért langusztát és halat ettünk minden este. Havanna egy csodálatos forgatag. Az a rengeteg, régi tragacs, amik már éppenhogy csak mennek. Az a sok lerobbant ház. Tényleg mintha időutazó lettem volna. Az ember igazából semmin nem lepődik Kubában meg. Akkor sem, amikor egy sztreccsladát pillant meg az utcán. Az emberek annyira barátságosak és segítőkészek. Soha nem volt az az érzésem mint Egyiptomban, hogy elegem van abból, hogy mindenki pont nekem akarja eladni a portékáját. Kubában ha valaki odajön hozzád és azt mondod neki, hogy nem, akkor az nemet jelent, és továbbál. Ja, és közben nem küld el melegebb helyekre.
A pár nap Havanna után 3 nap El Colony következett. Már említettem, hogy repülővel is el lehet jutni. A másik lehetőség a hajó. Amit nem tudtunk, pedig jó lett volna, az az volt, hogy a hajóra és a buszra, ami odavisz két nappal korábban meg kell rendelni a jegyeket. Kubában két távolsági buszvállalat van. A Viazul, ami időben indul és érkezik és a turistákat szállítja, valamint az Astro, amin a helyiek utaznak. A buszok minősége mindkét esetben kiváló és a Pannon Volán megirigyelheti őket. Természetesen egyiken sincs összefirkálva, vagy széttépve, szétvágva az ülés. Az Astroról annyit még elöljáróban, hogy egy buszra 4 külföldi vehet jegyet. Szóval, amikor megtudtuk, hogy előző nap már kellett volna jegyet rendelnünk, hogy a következő nap eljussunk a kifizetett szállásunkra, kicsit megijedtünk.
Gyorsan elviharzottunk a buszpályaudvarra, ahol persze már zárva volt a pénztár. Szerencsére volt ott egy helyi hölgy, aki abból él, hogy az ilyen szorult helyzetű turistákon "segít". ő felajánlotta, hogy másnap megszerzi nekünk a jegyet. Mi elég bizalmatlanok voltunk vele szemben és úgy döntöttünk, hogy másnap reggel fél hatra visszamegyünk hogy elsők legyünk a sorban. Másnap oda is értünk reggel, de már nyitva volt a pénztár és már pár ember állt az ablak előtt. Hát mi is beálltunk. Abban a helyzetben az volt a kellemetlen, hogy nem tudtunk spanyolul a sorban meg nem beszélt senki angolul. Szerencsére összehaverkodtunk egy Jorge nevű idős emberrel, aki pár szót beszélt azért értett, a hézagokat pedig a spanyol-magyar, magyar-spanyol zsebszótárral tömködtük be.
A vicces a jegyrendelésben az volt, hogy amikor sorra kerültünk, és csak egy papír fecnit kaptunk. Ezzel kellett egy óra múlva ugyanabba a sorba beállni, hogy megerősítsük a rendelést. Ekkor kaptunk egy másik fecnit és egy sorszámot. Kiderült, hogy mi voltunk az utolsó külföldiek, akik legálisan kaphattak jegyet arra a járatra. Ezekkel a fecnikkel felvértezve vártuk a 8 órai indulást. Hát arra várhattunk. Elméletileg, hogy elérjük a 10 órakor Batabanóból induló hajót 8-kor el kellett volna indulnunk. Na 11:30-kor el is indult egyszerre öt vagy hat busz. Mindenesetre elég ember, hogy kifizetődő legyen elindítani a hajót. Másfél órás buszozás után oda is értünk a kikötőbe.
Itt miután Jorge elintézte a jegyeinket, egy olyan szigorú poggyászellenőrzésen estünk át mint a reptereken szokásos. Kapásból kiszúrták a két búvárkést és a körömvágó ollónkat. Először azt hittük, hogy búcsút mondhatunk nekik. Aztán kaptunk egy megint egy papír fecnit, ami átvételi elismervényként szolgált. Jorge jelbeszédét megfejtve rájöttünk, hogy majd a szigeten visszakapjuk a holmiainkat.
Az ellenőrzés után mindenkit betereltek egy nagy váróba. Itt bekapcsolták a tv-t és beraktak spanyol feliratozással egy Jackie Chan filmet és teljesen levették a hangot. Miután végignéztük a filmet, azt hittük, vagy i9nkább csak reméltük, hogy végre elindulunk. Ám jött a következő film. Két film és még egy fél óra után megérkezett a hajó és elindultunk. Lehet, hogy az idő mindent megszépít de örülünk, hogy nem repülővel mentünk, ahol nem lett volna ennyi alkalmunk belepillantani a helyiek hétköznapjaiba.
Öt órás utazás után este tíz után megérkeztünk Neuva Gueronába. A végső célunk azonban még 40 km-re volt innen. Természetesen busz már nem volt, taxi a szigeten nem jellemző, a helyieknek meg Kubában nem szabad turistát fuvarozniuk, mert azért börtön jár. Az öreg Jorge ismét intézkedett. Szerzett egy embert aki az 52-es Chevijén 30 pezóért levitt minket a hotelbe. Mivel nem lett volna jó, ha észreveszi valaki, hogy vele megyünk, ezért lopva kellett beszállnunk a cuccainkkal együtt. Rajtunk, a cuccainkon és a sofőrünkön kívül még beszálltak négyen. Nagy a rokonság. Hogy ne bukjon le a segítőnk nekünk 40 km-en keresztül lebukva kellett utazni.
Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 4.3) átlagos nehézségű 
Budapest
