Dave Shaw története - Előkészületek
A búvárkodásról2/5. oldal
Dave és Don
Deon felhozatala a Bushman barlang aljáról rendkívül ambíciózus és veszélyes feladatnak minősült, beleértve az extrém mélységben végzendő megerőltető munkát is, melynek kivitelezésére csak Shirley és Shaw volt igazán alkalmas. Shaw az első merülése alkalmával 1999-ben, mikor a 17 éves fiával, Stevennel bukott a víz alá a Fülöp szigeteknél, olyan sportot fedezett fel, mely kihívásainak nem tudott ellenállni. A szabványos merülések után hamarosan már roncsok közelében tűnt fel, aztán felfedezte magának a barlangokat, melyeknek később a rabjává vált. Pilótaként a világ minden tájára eljutott, így búvárkodhatott Ázsiában, az Egyesült Államokban, Mexikóban és Dél Afrikában is. Egy nyugat ausztráliai kisvárosban, Katanningban látta meg a napvilágot, ahol már három évesen kartonpapírból megépítette élete első játékrepülőgépét. Shaw mindig is tudta, hogy repülni akar. 1973-ban, 18 éves korában mezőgazdasági pilótaként dolgozott. Ugyanebben az évben Perthben, egy ifjúsági táborban megismerkedett a melbourni Ann Broughtonnal, akit az első randijukon mindjárt magával vitt a fedélzetre, majd 20 hónappal később össze is házasodtak. 1981-ben Shaw misszionáriusnak állt és Pápua Új Guineára költöztek, ahol megszületett a fiuk. 1983-ban felesége egy lánynak is életet adott (Lisa), majd mielőtt Új Dél Walesre költöztek, ahol Shaw végül polgári gépek pilótája lett, rövid ideig még Tanzániában éltek. 1989-ben a Cathay Pacific társaságnál sikerült elhelyezkednie és a családjával Hong Kongba költözött.
Shaw imádott a mélyben kutakodni, ezért a zárt rendszerű újralégzős készülék mellett kötelezte el magát annak jelentős teljesítménye és a benne áramló meleg, nedves gáz miatt. Az oxigén szintje automatikusan ellenőrizhető és szabályozható egy az alkarra csatolható digitális műszerrel, és nagyjából csak az elfogyasztott oxigén vesz részt a búvár anyagcseréjében. Szemben a nyílt rendszerű felszerelést használókkal (manapság a búvárok többsége ebben merül), akik jéghideg keverékeket lélegeznek be és kilégzéskor nagy mennyiségű gázt juttatnak a vízbe (a rebreathert használók úgy is szokták őket hívni, hogy "buborék fújók"). Ennek eredményeként, a nyílt rendszert használó mélymerülőknek gyakran egy tucatnyi, néha annál is több palackra van szükségük, folyamatosan számolniuk kell a hipotermiával (kihűlés), illetve a palackok oxigén szintjének automatikus vezérlésének hiányában több hélium és nitrogén kerül belégzésre - így több is nyelődik el belőlük a szervezetben -, ami hosszabb dekompressziós időt jelent. Amikor Nuno Gomes 1996-ban nyílt rendszerű felszerelésben elérte a Bushman barlang alját, úgy hogy lent szinte körbe sem nézett, több mint 54.000 liter gázt fogyasztott és közel 12 órát töltött a vízben. Shaw az újralégzős készülékével és egy kis felfedező úttal együtt csak 5.800 liternyi gázt használt fel és 9 óra 40 perc alatt ért a felszínre.
A rebreather készülékek legnagyobb hátrányai a magas ár ($5.000-tól felfelé), megköveteli hogy a búvár folyamatosan figyelje a digitális műszerének beállításait (szemben a hagyományos készülékkel merülőkkel, akiknek csak lélegezniük kell), és amíg nem jött Shaw, nem volt igazán nagy mélységekben tesztelve. De Shaw bebizonyította, hogy az újralégzős készülékek jelentik a búvárkodás jövőjét. 2003-ban vásárolt magának egy kiváló Mk15.5-ös felszerelést, melyet az Amerikai Haditengerészet fejlesztett ki abból a célból, ha evakuálni kellene egy tengeralattjáró legénységét, szerelt hozzá egy vezérlőegységet, melyet feltöltött paraffinolajjal, ami egyfajta belső lökéscsillapítóként műkődött, hogy az alkatrészek ellen tudjanak állni a nagyfokú nyomásoknak. Aztán ezzel a felszereléssel hozzáfogott az egyre nagyobb mélységek megmerüléséhez.
Az írás a következõ lapon folytatódik!
(átlag: 3.7) átlagos nehézségű 
Málta
