Nyolc óra a dekókamra fogságában
A búvárkodásról4/4. oldal
Mi is történt?
Társam egyenlítési gondja megszűnt, csak ez benne nem tudatosult, így azt hitte a szokásos 2-5 méteren kínlódik, valójában folyamatosan zuhant. Eddig olyan helyen merültünk, ahol 15-20 méteren már tengerfenék volt, a többiek is ott voltak. Sajnos néhány meglehetősen felelőtlen utastársunk úgy érezte, feltétlenül le kell mennie 45-50 méter mélyre, társam tévesen hozzájuk viszonyított, lent vannak biztos 15 méteren, nincs semmi gond. A stressz, a hűvös víz és mint később kiderült, a 30 méteres mélység együtt nitrogén narkózisba lendítette. Elmesélése szerint a merülésből annyira emlékszik, hogy egyenlít, aztán 100, majd 50 bar levegője van. Kiesett neki a teljes áramlásos kínlódás.
Legnagyobb hibája, hogy sem a komputerét, sem engem, a merülőtársát nem figyelte, csak az egyenlítéssel volt elfoglalva és az alatta lévő búvárokkal.
Általam elkövettem legnagyobb hiba az volt, hogy nem vettem észre rajta időben a kontroll elvesztését, lazára vettem. Ha közvetlen mellette merülök, láthattam volna a szemén hogy nincs rendben, és már fent, még áramlás árnyékban megállíthattam volna a süllyedését.
A túra során nem merültünk mélyeket, de a víz kissé hűvös volt, és a 30 méteren végzett megerőltető munka során a vérembe túl sok nitrogén került (a fogyasztásom 13 literről közel 30-ra ugrott!), amivel sem a komputer, sem én nem számoltam. A 20 perces merülés nagy része 20-30 méter között, erős terhelés alatt történt, ami nem gond, ha legalább 10 perces sekély, 5 méter körüli merüléssel zárom. Szinte biztos, hogy semmi bajom nem lett volna, ha a zátonyt elérve nem próbálok a csapat után eredni az ő kb. 20 méteres mélységükön, hanem felemelkedünk 6 méter körüli mélységre, és fentről követjük a csapatot.
Ehhez képest a zátonyt elérve tovább küzdöttem nagy mélységben, végül erőm és levegőnk fogytán sekélyebbre mentünk, de már későn. 10 méterről lassan, de megálló nélkül felemelkedtünk, ami hiba volt. Hasonló hiba volt a második merülésen, ahol szintén kihagytam a biztonsági megállót. Ezek a máskor bocsánatos bűnök, és az önmagukban szintén nem veszélyes körülmények együtt némi balszerencsével fűszerezve - kész a dekompressziós betegség.
Emellett komoly hiba volt, hogy a hajón nem kértem azonnal oxigént. Ha valaki úgy érzi túl sok nitrogén vagy CO2 van a vérében, használja, azért van kötelezően minden búvárhajón!
A kórházba érkezésemkor éppen kamrában lévő két brit búvár esete még furcsább volt. Hasonló tüneteik és kezelésük volt, mint nekem (szintén 8 óra kamra kezelés), viszont ők komputer szerint és sekélyeket merültek, betartottak minden megállót - mégis kamrába kerültek. Aznap négyen voltunk a kórház vendégei, ebből hárman szabályosan merültek - az orvos szerint a hűvös víz és a tűző nap volt ennek az oka. Én nem tudom a választ.
Nagy tanulságok
Búvárbiztosítás nélkül merülni komoly felelőtlenség. Senki nem tudhatja, hogy akár saját maga, akár más hibája miatt mikor szorul dekókamrás kezelésre. Egy búvárbiztosítás nem egy nagy összeg, az olasz székhelyű DAN éves szinten nincs húszezer forint, viszont mivel külföldi cég, egy magyar búvárnak lehetnek gondjai - angol, német vagy olasz nyelvtudás nélkül elég nehéz lesz intézkednünk.A baleset után nem sokkal elindul egy igazi magyar búvárbiztosítás, a "Gyöngyhalász" ahol végre ténylegesen biztosítva van az ember a búvár balesetekre, dekókamrát is állják, és ami a fontos, magyar diszpécserrel beszélhetjük meg a gondunkat.
A biztosítás orvosa a számomra is nélkülözhetetlen segítséget nyújtó dr. Göbl Anna! Egyébként náluk nem kell éves tagságot venni, úgy köthető, mint egy utas biztosítás, de fedezi a búvár balesetet is, emellett olcsó is, szóval komolyan tudom ajánlani - érdemes elolvasni a biztosításról írt cikket.
A dekókezelésem 3300 dollár volt, plusz a repjegy, szálloda, telefonszámla - összesen 7-800.000Ft. Nem egy lakás ára, de nem is kis pénz. Ezt azért is fontos tudni, mert sokan - rettegve a tévében hallottak bulvárriportok miatt "akár a háza is rámehet egy külföldi kezelésre" - inkább lábon kihordanák, a repülést is kockáztatnák a rettegett dekókezelés helyett. Ne utazzunk biztosítás nélkül, de ha már ott a baj, és nincs búvárbiztosítás, merjünk kórházba menni.
Egy rossz helyen megrekedt buborék, és életre szóló bénulás, vagy akár halál is lehet a következmény. A DAN is és a "Gyöngyhalász" is utasbiztosítás egyben, tehát ezzel le van tudva minden, nem kell külön biztosítást kötögetni. Ráadásul több országban most már kötelező a búvárbiztosítás - szerintem teljesen indokoltan.
Érdekes a szálloda kérdése is. A magyar utazási iroda mindig azt mondja, azért szedi be a 15 dollárt (számla nélkül), mert Egyiptomban a szálloda attól működik. Nos, tőlem soha senki nem kért baksist, mégis minden szolgáltatást megkaptam, hozták-vitték a csomagom, kedvesek voltak, segítettek. Ennyit a magyar utazási irodák korrektségéről.
A másik tanulság a nyelv tudással kapcsolatos. Nem tudom, mi lett volna velem, ha nem beszélek angolul, hiszen ahogy a történetből is kiderült nagyon sokat (több órányit) kellett telefonon, angolul intézkednem a biztosítóval, a hotellel, repülőjeggyel kapcsolatban. Komolyan nem tudom, mi történik egy olyan hazánkfiával, aki csak magyarul beszél, vagy épp csak makog valamit más nyelveken - valószínűleg komoly gondjai lesznek az ügyintézéssel.
Az eset számomra nagyon sok tanulsággal szolgált, amiből reményeim szerint elég sokat meg tudtam osztani mindazokkal, akik elolvasták ezt a beszámolót.
A mai napig néha újra végig gondolom ezt a merülést, és sokszor eljutok odáig, mi lett volna ha tovább várok arra, hogy Társam oldja meg a helyzetét. Azt hiszem nem túlzás azt mondani, hogy még egy perc, és lehet soha több nem látjuk - ha eléri a 40-50 métert senki nem fogja meg, és volt alatta még pár száz. Nagyon fontos a kezdőknek, hogy bármi történik a vízalatt, mindig legyenek tisztába a helyzetükkel, megengedhetetlen, hogy valakinek lövése se legyen mélységéről, térbeli helyzetéről!
De mindenkinek el kellene gondolkozni, hogy bizony felelősséggel tartozunk társunk felé, főleg ha kezdő, esetleg problémás merülőtársat kapunk. Nem lehet lazán venni a társrendszert, mert bizony könnyen lehet tragikus vége egymás iránti figyelmetlenségünknek.
Merülni természetesen ezután is fogok, társam is, és ezután is mindig biztosítással a zsebemben kelek majd útra. A történtek fényében talán nem kell megmagyaráznom, miért.
A szerk. megjegyzése:
Az egyik külföldi búvárújságban, a Rodale´s Scuba Divingban van egy nagyon tanulságos és hasznos rovat, a Lessons for life - szabadon fordítva Az élet iskolája. Itt olyan búvárbaleseteket írnak le - elég gyakran végzeteseket, - amelyekből sokat lehet tanulni. Az eset leírása után kielemzik az elkövetett hibákat, és azok elkerülésének módját. Mindenki számára tanulságos, hasznos írások ezek, és a magunk részéről szeretnénk a divecenter hasábjain is követni a példát.
Elsősorban arra szeretnénk hát biztatni olvasóinkat, hogy osszák meg saját történetüket is a magyar búvárokkal. Arra is van lehetőség, hogy ne a valódi nevekkel közöljük a történeteket, hiszen a lényeg nem ez. Nem halálos kimenetelű véres bulvársztorikat várunk, másod-, harmad-, sokadkézből, inkább tanulságosakat, amiből mindenki tanulhat. Lehet egyes szám harmadik személyű elmesélés, de lehet saját szemszögből is beszámolni a történtekről - mindez pusztán formai kérdés, aminek eldöntését rátok bízzuk.
(átlag: 3.4) átlagos nehézségű 
Horvátország
