Karnyújtásnyira az ámbráscetektől
Utazási élmények2/2. oldal
Engem meglepett, milyen nagy számban élnek az Azori-szigeteknél tengeri emlősök, és mint kiderült, számuk folyamatosan növekszik. A hosszú távú megfigyelésekkel foglalkozó szakemberek szerint ennek egyértelmű jelei vannak. Sok ámbráscettel (Physeter macrocephalus) is találkoztunk, melyek igencsak tekintélyes méretű állatok; a bikák akár 20 méteresek is lehetnek, ezzel a legnagyobb fogasceteknek számítanak a Földön. Az ámbráscet az egyik legkönnyebb felismerhető cetféle, annak ellenére, hogy ritkán mutatja meg magát. Ferdén előretörő bozontos páraoszlopa olykor elegendő az észrevételéhez. Közelről a hatalmas fej, mely az állat testének harmadát teszi ki, a kissé kiemelkedő páratlan orrnyílás és a ráncos bőr szinte téveszthetetlenül beazonosítja a fajt. Mivel ideje nagy részét a víz alatt tölti tintahalakra vadászva, a kutatók hidrofonnal követik nyomon az állatot. Képes akár 1,5-2 órát is a víz alatt maradni, és több mint 2000 méter mélyre alámerülni- a maximális elért mélység 3000 méter körül van. Ilyen hatalmas mélységben az állat tüdeje összezsugorodik, az oxigént az izmaiban és a vérben tárolja, szívverése akár a negyedére is lelassulhat. A vér ekkor már csak a létfontosságú szervekhez áramlik, mint például a szív és az agy. Az általános merülési idő azonban 45 percnél rövidebb, és felszínre jövetelkor 12-20 másodperces kilégzések jellemzik. Átlagban 3-6 percig vannak a felszínen- ez volt az a pillanat, amikor lencsevégre kaphattuk őket. Többnyire lassan úsznak, akár mozdulatlan stádiumban is megfigyelhetőek, bár nekünk nem volt ekkora szerencsénk.
A felszínre jövetel pillanatában kellett őket észrevenni, kellő szakértelemmel a közelükbe férkőzni, csendben belecsúszni a vízbe és ekkor lehetett csak fotózni- ha szerencsénk volt. Az útvonalukat keresztezve állt meg jellemzően a hajó, ekkor a motort leállították, beereszkedtünk vízbe, de az állat bármikor másfelé fordulhatott. Kemény meló volt, emlékszem olyan napra, amikor ötvenszer másztam ki és be a csónakba. A brutális, 50 méteres látótávolság viszont segítette a munkánkat. Ha erősebb volt a hullámzás, nehezebben vettük észre az állatokat, és érdekes módon maguk az ámbráscetek is gyorsabban eltűntek ilyenkor a víz mélyén.
Nem csak ámbráscetekkel találkoztunk az Atlanti-óceánban: feltűntek nagy csapatokban rövidcsőrű közönséges delfinek (Delphinus delphis), továbbá palackorrú delfinek (Tursiops truncatus) és Risso-delfinek (Grampus griseus) is. Az utóbbiakkal csak egyszer találkoztunk, hiszen igen ritka és félénk faj, a hajókat messze elkerülik. Viszont közönséges delfinekkel szinte minden nap találkoztunk. Nagy csapatokban kísérték a motorcsónakot, és a fiatal egyedek gyakran a hajóorr közelébe úsztak, hogy az általunk keltett hullámokon lovagolhassanak. Óriási élmény volt továbbá, amikor egy kérgesteknőst (Dermochelys coriacea) fedeztünk fel a távolban. Angol néven leatherback-ként emlegetik. A kérgesteknősök a ma élő tengeri teknősök között a legnagyobbak. Teljes testhosszuk (fejtől-farokig) 1.83-2.2 méter között változik, a mellső végtagok/úszók hossza elérheti a 2.7 métert is, testtömegük pedig a 700 kilogrammot. Nagyon ritka teknősfaj, és még a helyiek is csak elvétve találkoznak vele. A hüllők között az egyedüli faj, amely képes közel állandóan magas szinten tartani testhőmérsékletét: az akár 10 fokkal is magasabb lehet, mint például az Atlanti-óceán 18 fokos vize. Azt hiszem, ezt is azok közé a különleges felszín közeli búvárélmények közé sorolhatom, amelyek ugyanúgy fantasztikusak mint a mélyebben átélt kalandok.
 |
|
Albumhoz klikk a képre.
|
Összességében amikor mérleget vontunk, kiderült, a két hét alatt összesen két olyan nap volt, amikor ideálisak voltak a körülmények, mert sima volt a víz, sütött a nap, és a cetek sem voltak olyan tartózkodóak. Gyakorlatilag minden jó fotó ekkor készült. A tengeren egyébként hat napot voltunk kinn, merültünk készülékkel is, de azért nem olyan volt a látnivaló mint mondjuk a Vörös-tengeren, tehát a ceteknek köszönhetően lett emlékezetes ez a túra. A bizonytalan körülmények miatt bizony előfordulhat, hogy hosszú időn át a partra kényszerülnek a turisták, tehát azt gondolom, mi szerencsésnek mondhattuk magunkat, mert jó felvételek sikerültek. Így is kimaradtak olyan dolgok a rossz idő miatt, mint a kékcápás merülés. Érdemes volna még visszamenni az Azori-szigetekre, mert a cápákkal vagy a kékbálnákkal való találkozás nagyon izgalmas lehet, és van annyira jó a látótávolság hogy rendesen lehessen őket fotózni. Számomra nagy tapasztalat, hogy nem kell mindig palackot magunkkal vinni ahhoz, hogy nagyvadakat láthassunk. Minden búvárnak javaslom, hogy készüljön erre is, akár fejlessze a szabadtüdős képességeit ennek kedvéért, mert néha csak így tudjuk átélni ezeket a hihetetlen találkozásokat.
Selmeczi Dániel
www.selmeczidaniel.com
Film: Sásdi Zsolt
Szakértő: Pereszlényi Zsuzsanna
(átlag: 3.7) átlagos nehézségű 
Budapest
