Az A-vizsgától az OWD-ig
A búvárkodásról2/2. oldal
1998-ban jó papucsférjként engedélyt kértem a feleségemtől, hogy elmehessek egy búvártanfolyamra. Mit tehetett szegény, elengedett. Az ötletet egyébként ő adta (természetesen akaratán kívül) amikor pár hónappal korábban elmesélte, hogy az egyik kolléganője férjestül elmegy egy búvártúrára. Akkor már volt internet hozzáférésem, így több telefonszámot is találtam. Volt egy százhalombattai cég (akkoriban ott volt a munkahelyem), de azok adriai vizsgával hirdették a tanfolyamot. Végül máshová mentem, ők mondták a legalacsonyabb árat. Az elméleti előadásokat egy kis utazási irodában tartották a záróra után. Az oktató alaposan végigment az anyagon, ahogy kell. Természetesen többször is élt a lehetőséggel, hogy adriai túrái egyikét ajánlja a vizsga helyszínéül. Sőt, még azt is megengedte, hogy a tankönyvet is megvásároljuk- ha akarjuk. Az egyetlen uszodás merülés során nem nagyon vitézkedtem. Az ólomöv le-fel gyakorlat elég gyengén sikerült, a jacket le-fel gyakorlat vége fetrengős volt. Persze a többieknek minden sikerült. Nem tudom hogy nekik volt-e előtte uszodai foglalkozás. (Nem azokkal voltam ugyanis, akikkel az elméleten.)Aztán jött a nyílt víz. Természetesen Dorog... Ezúttal is egy addig nem látott ember volt a buddy. Szegény valamitől megijedt és nem mert lejönni a víz alá. Az oktató lemerült velem, elvégeztem néhány gyakorlatot, majd rábízott egy mentőbúvár tanítványára, hogy menjünk egy kört, amíg ő próbálja lecsalogatni a másik delikvenst. Természetesen fogalmam sem volt, hogy hol járunk- én szó szerint, bár négykézláb. A látótávolság nem volt nagy, de a merülőtársat mindig láttam. Igazság szerint minden bajom volt, erre nem is annyira figyeltem. Egy idő után a társ mutatta, hogy menjünk fel. Persze én még maradtam volna, de engedelmeskedtem. Szép ütemesen felúsztam, közben tapasztaltam a reverz blokk jelenségét. A gyors emelkedés során a nyomás kicsit megigazgatta a dobhártyámat, ezért egyenlítenem kellett. Eszembe jutott, hogy az elméleti oktatáson volt erről szó, mint nagyon ritka jelenségről. Hogy nekem mindent ki kell próbálni... Egy-két perc múlva megérkezett a társ is. Csak annyit mondott: ennél sokkal lassabban kell emelkedni. Igaza volt... Egy ilyen merülés után megkaptam a kártyát...
Utána próbáltam még néhány dorogi merülésre menni, de az oktatóm adriai utakat javasolt, majd átpasszolt egy másik oktatónak. ő szegény az első közös merülésünk után mondta is, hogy elfelejtettem lebegni. "Én??? Még meg sem tanultam..." Az illető türelmes és toleráns ember volt. Adott egy tankönyvet is (ingyen!!!). Tulajdonképpen tőle tanultam meg a búvárkodás alapjait (meg még sok minden mást is). Most oktatóként miatta vagyok sokkal belátóbb, egyes tanítványaim -fogalmazzunk így- furcsaságai iránt. De a lebegés elég sokáig nem ment. Az első adriai túrámon sikerült a fülemet is úgy megnyomni, hogy egy hétig rosszul hallottam, pedig a kiegyenlítéssel, amikor éppen nem vagyok náthás, nem szokott problémám lenni.
A kezdeti nehézségeken az sem segített, hogy nagyon ritkán sikerült csak merülnöm az első két-három évben. Így a megszerzett képességeket mindig elvesztettem a kihagyások miatt. Ekkor még a felszerelés is mindig "csípett, rúgott, harapott". Persze ekkor már mindenkinek meséltem az élményeimet, de azért hozzátettem, hogy ez nem búvárkodás, hanem harc a víz alatt a túlélésért. Az sem volt túl jó, hogy a ritka merüléseket gyakran más csapattal ejtettem meg. Volt ahol nagy hangsúlyt fektettek a szabályos beöltözésre, máshol ezt nagyvonalúbban intézték. Az ólomövvel volt a legtöbb gondom. Sohasem volt jó helyen és mindig le akart csúszni.
Aztán ez elmúlt. Mindenesetre, amikor egy-egy nagyobb türelmet igénylő tanítvánnyal foglalkozom (nem nagyon van ilyen), azért eszembe idézem, hogy honnan is tudná szegény... Törekszem mindent alaposan elmagyarázni és begyakoroltatni, hogy a tanfolyam után ne érezze magát teljesen magára hagyatottan, illetve mindenkinek felajánlom, hogy a vizsga után gyakoroljuk a merüléseket. Ez annak idején nekem nagyon hiányzott, pedig sok bizonytalanságnak lehet ezzel az elejét venni.
Amúgy érdekes dolog ez az egész. Nem gondolom, hogy olyan nagyon ügyetlen lettem volna. Csak az ember ismeri a saját érzéseit, gondolatait. Ha ő maga ügyetlenkedik hajlandó súlyosabban megítélni, vagy csak kínosabbnak éli meg a szituációt, mintha a tanulótársaknál látja. Nálam nagyon erős volt a kíváncsiság. Ez mindig felülírta az ügyetlenkedéseim felett érzett rossz érzéseket. Ezért aztán tovább merülgettem, most nem hagytam abba mint annak idején ’76-ban.
...bár nem születtünk búvárnak, azzal azért lehet vigasztalódni, hogy számos vízi emlősnek is kezdetben tanulnia kell a búvármesterséget. Később meg mi is belejövünk...
Dobó Zoltán
biológus
búvároktató
(átlag: 5) átlagos nehézségű 
Budapest
