Nem születünk búvárnak
A búvárkodásról1/2. oldal
Nem meglepő módon ezen cikk szerzője sem komplett búvárcuccban pattant ki erre a világra.
A víz felszínén lebegve és lihegve hallottam Pisti megnyugtató hangját, de hirtelen nem tudtam semmi értelmeset mondani. A levegőelfogyásos feladat gyakorlása nem volt erősségem. Igazság szerint a búvártanfolyam medencés merülései során semmi nem volt az erősségem. A cuccot magamra rángatni még csak-csak sikerült, de a víz alatt már csak azt éreztem, hogy folyamatosan dőlök valamerre.
Nyilván nem születtem búvárnak. Jó kérdés, hogy ki születik annak, van-e egyáltalán ilyen ember. Ott és akkor, bénázásaim közepette felmerült bennem a kérdés, hogy ugyan minek is vagyok itt. Egy rendes alföldi gyerek maximum kétévente a Balatonon látott nagyobb összefüggő vízfelületet, és én még akkor sem váltam a szerelmesévé. Cousteau neve maradt meg azokból a régi időkből, a korai búvárkalandokról még az olvasókönyvben is volt egy részlet. Ettől még amikor gyerekként a Tócó-csatorna partján csatangoltunk a többiekkel, eszembe sem jutott a merülés. Alig pár emlék maradt meg bennem a víz alatti világra való rácsodálkozásról: az egyik a Közeli tengerek élővilága című könyv, borzasztóan sokat bújtam egy időben, de arra még csak nem is gondoltam, hogy egyszer a saját szememmel láthatom az ott bemutatott állatokat.Azt gondolom, hogy nagyjából jellemző volt a korosztályom többségét nézve az, hogy Cousteau kapitány nevét még ismertük is, de ezen túl olyan képünk lehetett a búvárkodásról, mint amit a nyolcvanas években meglehetősen népszerű Linda sorozat sugallt. Volt ugyanis egy Víziszony című epizód, ahol hazai körülmények között merülgettek- nos, a kaland az kaland, már amennyit a felvételekből látni lehetett, mert édesvizeink már akkor sem a kristálytisztaságról voltak híresek. Ezen túl esetleg eljuthatott hozzánk némi információ az uszonyos- és búvárúszókról, ami viszont egészen más műfaj, mint a víz alatti nézelődés. (És ha már sport, akkor legyen foci, ez a nyolcvanas években nem volt nagy kérdés...) Egy szó mint száz, búvárt maximum képeken vagy a tévében láttam.
Egészen egyetemista koromig váratott magára a találkozás. Amikor a kilencvenes évek közepén Tenerifére utaztam anyukámmal, az óceán vize számomra csak víz volt, erősen hullámzó, szép kékség és fogalmam sem volt róla, van-e valami a mélyén. Az egyik délután épp a medence partján ücsörögtünk, amikor feltűnt néhány ember tetőtől talpig neoprénben, hátukon palackkal, hónuk alatt uszonyokkal. Néztem őket és arra gondoltam, nagy poén lehet így végigsétálni a figyelő és irigykedő szemek kereszttüzében, akik tulajdonosai számára a búvárkodás valami különös, elérhetetlen kalandnak tűnik.
Diploma után Budapestre költöztem, ám amikor a III. kerületből rendszeresen beutaztam a városba, nem sejtettem hogy Kaszásdülőn békaemberekkel fogok találkozni. Pár napon át csak néztem a HÉV-megállóval szemben levő épületre kifüggesztett reklámot: egy búváriskoláé volt. Aztán leszálltam és bementem. Egy magas fickóval találtam magam szemben az oklevelekkel kidekorált folyosón, akivel beszédbe elegyedtem. Szimpatikus volt és a rábeszélésben is járatossága lehetett, mert kedvet csinált ahhoz, hogy beiratkozzak egy tanfolyamra. Persze akkori anyagi lehetőségeimre visszagondolva elég nagy merészség volt az ötlet, és az is tény, hogy vízben akkor már évek óta nem voltam. Párszor ezért aztán úszni mentem, ami éppen ahhoz volt csak elég, hogy a tanfolyam előtti felmérőt csigalassúsággal bár, de teljesítsem.
Aztán pedig jött a bénázás. Szomorúan gondoltam vissza arra, hogy az elmélet mennyivel könnyebben ment. Búvároknak nem kell magyarázni, hogy az alaptanfolyam anyaga meglehetősen egyszerű. Érdekes volt, könnyen tanulható- nekem. Akadt ember a csoportunkban, aki csak az oktatói jóindulatnak köszönhetően vizsgázott le sikeresen. (Vizsgáztatónk lágyszívűségének nyilván máskor is hasznát vehette, évekkel később a Való Világ meglehetősen sajátos felfogású szereplőinek búvároktatása közben láttam őt viszont a tévé képernyőjén.) Azon persze eltöprengtem, minek akar búvárkodni, akit ez a minimális elmélet sem érdekel, másrészt meg az jutott eszembe, szuper lehet olyan merülőtárssal összeakadni, aki efféle felkészültséggel indul a vizek mélyére.Az uszodai kínlódások persze szerénységre tanítanak, mert az egy dolog, ha tudom, mit kéne csinálni, de nem tudom végrehajtani a feladatokat- nekem ugyan nem kellett volna még gondolatban sem kioktatni arról senkit, hogy kell a búvárkodáshoz hozzáállni. Már az elején nagyon hülyén éreztem magam, amikor folyamatosan az egyik irányba dőltem, mintha valami óriási erő tolt volna jobbra vagy balra. Ma már jó eséllyel reprodukálni sem tudnám azt, ami akkor történt, de emlékezni még emlékszem rá. A feladatok többsége végülis nem okozott nagy gondot. Figyeltek rám, kis csoportban merültünk, ezzel minden rendben is volt. A levegőelfogyásos gyakorlat szimulálása közben viszont kétszer is a felszínre úsztam inkább a társnak jelzés helyett. Ekkor hangzott el a fentebbi kérdés arra vonatkozóan, mi a gond.
Akkor nem tudtam a választ, most talán már inkább. Egyszerűen túl komolyan vettem a dolgot. Nem volt levegő, a felszín volt közelebb, oda mentem- ahelyett, hogy inkább a reduktort kerestem volna meg, mert hiszen csak szimuláltuk a helyzetet. Nekem akkor és ott ez volt a leküzdendő kihívás. Másnak mással gyűlt meg a baja: a csoportunkhoz a medencés gyakorláskor csatlakozott ugyanis egy lány aki az előző kurzust hagyta félbe, míg a nyílt vízre a mi egyik csapattársunk adta fel a tanfolyamot. Mert tényleg abból van kevesebb, aki búvárnak születik.
Az írás a következő lapon folytatódik!
| 34. Garfield33 | 2012 feb 28. 23:26 | |
Akkor előbbutóbb valaki ráhelyezi a tenyerét.
Vagy elhagynak Lepsénynél... | ||
| 33. áááááávadász | 2012 feb 28. 23:23 | |
ha én eccer kinyitpm a számat, ha én eccer elkezdek mesélni...
| ||
| 32. Garfield33 | 2012 feb 28. 22:45 | |
Ez a hála a dícséretért?
| ||
| 31. diet | 2012 feb 28. 20:33 | |
Tegyük hozzá, hogy igazságosnak is:-) kell látszani, amugy kedves szerk. úr tettem fel egy új feladványt:-P
| ||
| 30. bm777 | 2012 feb 28. 20:21 | |
Az nem kiderített,hogy vízben fogantam-e de a barátok szerint tuti.Majd egyszer kiderül :) / éves voltam amikor először Pécsen a családi vállalkozás által üzemeltetett strandon egy ősrégi orosz palackkal merültünk.Természetesen kb.egy hossz volt oda,meg egy vissza és csókolom de erőteljesen megfertőzött a dolog.Következő évben egy nagyon kedves búvár ismerősünk levitt egy vizsgára de csak mint néző,kb.5-5 percet lógtam az octopusán ő meg szorongatott,egy csodálatos karcos úszószemüvegen keresztül kémleltem az eseményeket.Aztán ezek után már biztos volt a dolog.Aztán 2002-ben amint lehetett meg is csináltam a vizsgát és a szerelem nem is múlt el.A strand azóta is áll,hosszú órákat szoktunk ott eltölteni oktatással és remélem ez még marad is egy darabig! :)
| ||
(átlag: 4.3) átlagos nehézségű 
Horvátország
