A békés búvárkodás öröme
Interjú2/2. oldal
"Amikor elég messze utazik az ember, átrendeződik benne, mi a fontos és mi nem"
 |
|
Mélykuti Ilona a víz alatt
|
Mi lehetőleg olyanokkal megyünk el szafarira, akikkel szívesen vagyunk együtt, vagy legalább a többségüket jól ismerjük. Ezt nem mindig könnyű összehozni, de voltak nagyon jó élményeink, például a már említett Brother-túrán. Nagyon jó társasággal voltunk ott, de volt más tapasztalat is, tehát inkább megválogatom, kikkel utazunk.
Tehát a szervezett túrákat részesítitek előnyben nagyobb társasággal, vagy netán előfordul, hogy ketten utaztok?
Nem, ilyen még soha nem volt. Általában ezek igazi búvártúrák, ahol a merülés van a középpontban, de Balin például sok más program is volt, noha gyakorlatilag egy búvárbázison laktunk.
Bár többször elhangzott a részedről, hogy a békés búvárkodást szereted, van-e mégis olyan különleges merülés, ami vonz, mint például a roncsmerülések?
Merültem már roncsnál, de igazán nem szeretem őket. Tudom, hogy mindenki megmerüli a Thistlegormot, de én például nem voltam ott. Számomra az nyomasztó. Balin, Tulambenben is ott volt a bázissal szemben egy roncs, ahol merültünk többször is. De nem érzek rá különösebb indíttatást, hogy direkt a roncsokra hajtsak. Szerintem ez talán egy kicsit férfias dolog, és őket sem mindig értem, miért kell roncsokat megnézniük.
Érdekes, a búvárkodást még mindig extrém sportnak, férfias időtöltésnek tartják elég sokan, noha szerintem ennek ma már nem sok alapja van. Vajon mi lehet ennek az oka?
Mert technikai sport, és a technika a nőktől általában távolabb áll. Tőlem mondjuk egész biztosan, én nagyon szeretem, ha valaki más ellenőrzi a felszerelésemet. Persze ha nem lehetne ezt másra hárítani, akkor nyilván magam csinálnék mindent, hiszen ez megtanulható. Maga az élmény viszont, nos, ott teljesen mindegy, férfi vagy nő éli-e át. Mindannyian mások vagyunk, mást érzékelünk persze, de mindenki megtalálhatja a szépséget. De az is lehet, hogy a búvár képéhez még mindig tartozik a mentést, munkát végző ember, aki általában férfi.
A felszerelésed technikai részletei nem érdekelnek tehát, de ahhoz ragaszkodsz-e, hogy saját felszerelésed legyen, vagy bérelni szoktál?
Nincs teljes felszerelésem. Az alapdolgok megvannak persze, de ruhám például nem volt soha, azt mindig kölcsönkértem. Amikor az ember egy évben egy hetet merül, akkor csak a legszükségesebbeket szerzi be. Valahogy mindig megoldódik.
A búvárkodás társas sport, többször is szóba került már a férjed, akivel általában együtt merülsz. Voltak-e konfliktusaitok a merülés kapcsán?
Jelentős nem volt soha. Egyszer-kétszer lehetett talán miattam, mert nem értettem valamit jól. De ő nagyon nyugodt, és nem visz bele veszélyes helyzetekbe, maximálisan meg tudok bízni benne. Szeretek vele merülni, nagyon. Ez baj is, mert amikor ott van a lányunk például, hármasban már nehezebb merülni, hiszen megoszlik a figyelem. Tehát a lányod is merül?
Igen, sőt, a férjemnek előző házasságából is van két lánya, akik szintén merülnek, az egyikük éppen most végzi a divemaster tanfolyamot.
Mivel a mindennapjaid elég elfoglaltak, mennyire kell előre tervezni egy-egy túránál?
Sajnos nagyon. Több hónappal előre tudni szoktuk, mikor megyünk.
Mennyire tudsz kikapcsolódni egy túrán, például egy déli szafarin, ahol nem nagyon van térerő?
Hála a jó Istennek! Utálnám is, ha lenne - éppen ez benne a jó. Akkor szoktam olvasni is igazán, hosszabb könyvekre mindig csak túrán jut idő. Szóval én azt szeretem, ha minél messzebbre megyek. Egyébként is, amikor elég messze utazik az ember, átrendeződik benne, mi a fontos és mi nem. Itt mindig valahogy egy kicsit torz képet látunk magunk körül. Utazáskor, főleg, ha az ember víznél van, azt érzem, hogy az élővilág egy hatalmas és megkérdőjelezhetetlen része mellett tényleg nagyon kicsi vagyok. Érzem azt, hogy milyen okosnak és ügyesnek kell lennem ahhoz, hogy ne legyek mindennek kiszolgáltatva, és ez nagyon jó, mert egy kicsit fejbe kólintja az embert. Nem érzem már magam annyira nagynak és fontosnak, fontosabb lesz az, hogy az ember jó állapotban tudjon merülni, hogy legyen elég levegője. Teljesen primer ösztönöknek lehet eleget tenni, mint például vizet inni, amikor kijövök, vagy nagyon tudok örülni, amikor hoznak egy forró teát a hajón. Ezek a fontos dolgok az életben. Itthon nem érezzük ezt, ez a baj. El kell menni elég messzire ahhoz, hogy önmagunkat egy kicsit távolabbról tudjuk szemlélni. Még akkor is, ha magunkat nem tudjuk itthon hagyni - de ami körülvesz, azt igen.
Amikor visszagondolsz az eddigi merüléseidre, fel tudod idézni, mi volt a kedvenc helyed?
Név szerint nem tudnék ilyet említeni. A sekély, sok halas, korallos, nézelődős helyeket szeretem.
Milyen nagy találkozásaidra emlékszel vissza szívesen?
Például amikor egy éjszakai merülésen láttunk egy teknőst, és egy év múlva ugyanott merültünk, és megint ott volt a teknős. Nagyon szeretem az óriási sügéreket is. Drámai élmény lehet egy muréna, de sok minden mást is szeretek, például a kékpettyes rájákat is nagyon szeretem közelről nézni. Attól is fantasztikusan lelkes leszek, ha delfinek úsznak a hajó mellett.
Cápafóbiád van?
Van, persze, de miután a fiúk Balin elmagyarázták, hogy nem kell tőlük félni, én ezt igyekeztem elhinni. Persze olyan közel azért nem mentünk hozzájuk.
Olyan hely, ahova mindenképpen szeretnél eljutni, létezik-e?
Thaiföldre nagyon szeretnék elmenni, de állítólag Kuba környékén is vannak gyönyörű helyek. Nekem a Karib-térség még teljesen fehér folt. Igazság szerint minden olyan helyre elmennék, ahol olyan dús az élővilág, mint a Vörös-tengeren. Színes, vidám, békésen mozgalmas, mintha egy nagy akváriumban úsznék...
Gonda Rudolf
(átlag: 3.6) átlagos nehézségű 
Budapest
