A legjobb fodrász a búvárok közt
Interjú1/3. oldal
Beszélgetőtársunk, Zsidró Tamás azzal büszkélkedhet, hogy a víz alatt is kipróbálhatta magát a szakmájában.
Hol ismerkedtél meg a búvárkodással? A kilencvences évek közepén volt az első próbálkozásom. Akkor már voltak bárki számára elérhető hobbibúvár tanfolyamok és mi egy baráti társasággal nekilódultunk. Én gyakorlatilag addig jutottam el, hogy becsobbantam a vízbe az uszodában, láttam az ott lebegő mindenféle szőrszálat meg egyéb taszító dolgot, és azt mondtam, belőlem nem lesz búvár. Később ezt meg is bántam, mert együtt utaztunk el a többiekkel a Maldív-szigetekre, és én csak a partról nézhettem őket. Aztán jó pár évvel később jött egy újabb lehetőség: egy régi barátnőm születésnapi ajándékként vett nekem egy utat a Benz Gabyékhoz Hurghadába, hogy most már végre megtanulhassak merülni. Először intrónak indult, de aztán Gabyék "megfertőztek" és tanfolyam lett belőle. Fontos elmondanom, hogy nekem nem ment könnyen ez az egész eleinte. A feleségem már rég lent úszkált, amikor én még fenn néztem a hullámokat, fellőttem magam, valahogy pszichésen nem volt erre az egészre felkészülve. Aztán a felszínen morogtam, dühöngtem, hogy ez nekem nem tetszik, belőlem tényleg nem lesz búvár. Ekkor leült velem Zozó, megkérdezte, tulajdonképpen mi is a bajom. Megígérte, hogy legközelebb nagyon sekély helyen lesz a merülés, biztonságban leszek, én pedig össze is szedtem a bátorságom- persze a büszkeségemet piszkálta az is, hogy a feleségem már rég élvezi a búvárkodást. Abban a pillanatban ahogy becsobbantam és elkezdtem lemerülni, nagyjából várható volt, hogy jön a félelemérzet- ám ekkor megjelent egy delfin. Odaúszott, mintha Poszeidon tengeristen küldte volna. A delfinek megnéztek, és nekem akkor "kattant be" a búvárkodás. Most már van több, mint 170 merülésem, merültem éjszaka és roncsban, már csak egy emlék az a régi félelem.
A Vörös-tengernek akkor főszerep jutott- ami eltaszított az uszodában, az hirtelen vonzóvá lett a tengerben?
Az a rengeteg szépség egyből magával ragadott. Búvárnak ezt persze nem kell magyarázni, mindenki tudja milyen fantasztikus hely a Vörös-tenger, de ami nekem még nagyon fontos az is, hogy egy tengeren töltött hét alatt olyan szinten tudok kikapcsolódni, ami sehogy máshogy nem lenne lehetséges. A mindennapokban pörgök ezerrel, ha egy szállodába beülnék, az nem lenne pihenés mert tíz perc múlva ugyanúgy telefonálgatnék, mint otthon. Szóval a búvárkodás nekem olyan, mintha életem megjobbítója lenne. Mindenki aki szafarizott már, tudja, milyen feljönni a hajnali merülésről, megreggelizni és visszafeküdni egy isteni alvásra, aztán az ebéd után megint alszunk egy óriásit, este bulizunk, dumálunk... Én egy ilyen úton hihetetlenül kipihenem magam. Ezért szeretek minél többet járni merülni, általában évente két hétre tudok eljutni búvártúrára. Ha jobban le vagyok terhelve, egy hétnek akkor is bele kell férnie.
Még mindig a feleségeddel együtt jártok búvárkodni, ahogy az elején kezdtétek?
Az én feleségem egy csodabúvár, nálam százszor jobban merül. ő amúgy is nagyon nyugodt, én meg úszkálok, nézelődök, állandóan csinálnom kell valamit, és persze mégis mindent ő talál meg. Általában ő a merülőtársam- amíg össze nem veszünk valamin. Nagyon szeretek vele búvárkodni. Azóta már a nagyobbik fiam is letette a vizsgát. Én pedig családapaként már tovább is gondoltam ezt a dolgot, van egy titkos tervem. A barátaim akiknek idősebbek a gyerekeik, azt mondják, hogy már nem szívesen utaznak velük az ifjak. Huszonévesek, külön utakon járnak... Én meg azt szeretném, ha mind a három fiamból búvár lenne. Abban bízom, hogy ha már harminc évesek lesznek és én még bírok merülni, akkor ha elhívom őket egy jó kis búvártúrára, oda csak eljönnek még velünk.
Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 4) nehéz körülmények 
Horvátország
