A tűzrőlpattant sziget
Utazási élmények3/3. oldal
A New Wrecks merülőhely azért kapta a nevét, mert volt egy régi roncsmerülőhely, a Wrecks, ahol pár halászhajót süllyesztettek el. Ám ott ma már csak pár korhadó fadarabot látni, míg az új helyen két, teljesen ép roncs úszható körbe. Persze ezek a kis hajók nem jelentenek akkora élményt önmagukban, ám amikor az élővilág kezdi egyre inkább meghódítani, a korábban kevés búvárt vonzó homokos aljzatú merülőhely rögvest érdekesebbé válik. Szerintem itt még csak a fejlődés szakaszában van a dolog, de a roncsoknak köszönhetően azért nem marad látvány nélkül a búvár. Ráadásul kevesen merülik még ezt a helyet, mert nem minden bázis ismeri, és akinek nincs hajója, az nehezen is tudna ide eljutni.Megjegyzendő, hogy más szigetekhez képest itt voltak viszonylag a legmélyebb merüléseink, sokszor csúsztunk le 30 méter környékére. Ez az Adrián nem számítana soknak, de itt általában nem erőltetik a mélyebb merüléseket, főleg, ha a sekély részeken is van mit nézni. Talán vezetőnk, Nico szerette jobban a mélységet, talán tényleg ott voltak érdekesebb dolgok, de még a házi zátony melletti éjszakai merülésen is jártunk 18 méteren. Szerencsére a bázison akad 15 literes palack, így a nagyobb levegőfogyasztású búvároknak sem lesz kínosan rövid a merülése. Az is más volt a többi szigethez képest, hogy itt tapasztaltuk a legjobb látótávolságot, időnként 25 méterről is fel lehetett látni a felszínre, és ezért még a mélyebb merüléseken sem volt túl sötét a víz alatt.
Összességében azonban talán mégis az utolsó, vezető nélküli merülésünk lett a legemlékezetesebb. Nem láttunk "többet" vagy "nagyobbat", egyszerűen csak volt idő rá, hogy hosszú perceken át letáborozzunk egy-egy ponton, és nézzük, mi is történik. 64 percig tartott a régi, kötetlen adriai búvárkodást idéző "nosztalgiamerülés" a kellemes, 22 fokos vízben, amit élvezhet a mindig új témát találó, és nem siettetett fotós, vagy az egyszerűen csak bámészkodni szerető búvár. Alig három méteres mélységben töltöttük el az idő majdnem felét, és ott bukkantam rá a homok alatt rejtőző tintahalra is. Főleg Gran Canarián elég sokat látni belőle, nem volt hát számomra elementáris élmény, ám pár méterre két tinédzserrel gyakorlatozott oktatójuk, Lucia. Mutattam neki, mit találtam, ő pedig az aktuális feladat sikeres végrehajtását azzal honorálta, hogy a két ifjoncot életük első tintahalával hozta össze. Szóval ebben a pár percben szinte csak elégedett búvár volt a vízben, pedig ez nem általános egy ilyen sekély kis merülőhelyen...
A búvárkodás egyébként valamelyest más Lanzarotén, mint Fuerteventurán vagy Gran Canarián. Nem igazán markáns különbségről van szó, hanem inkább csak árnyalatnyiról, persze ennyi merülés alapján nem könnyű véleményt mondani. Én úgy érzem, itt egy kicsit "vadászni" érdemes: nem nagy halrajok vesznek körül, az érdekesség az aljzathoz közelebb van. A homokban is mindenféle élőlények rejtőznek, a sziklák között pedig zajlik a "szokásos üzletmenet". Amikor "lekönyököltünk" az utolsó merülésünkön egy-egy sziklánál, egy-két perc után az elriasztott halak elkezdtek visszatérni a megszokott helyükre, és egy idő után nem foglalkoztak velünk. Centikre tőlünk zajlott az élet, sürögtek-forogtak a halak, kukucskáltak a rákok... Az ember szerencsésnek érzi magát, hiszen közel engedi a természet, a tőlünk elvileg nagyon idegen víz alatti világ.De aztán minden jó véget ér. A vízparttól alig pár lépésnyire eső bázisban nekiálltunk elmosni a felszerelést, váltottunk még pár szót a többi búvárral, és tudat alatt talán már az is megfordul ilyenkor a búvár fejében, ehhez hasonló merülésből jó lenne még pár. Azt hiszem, tenni fogok róla, hogy legyen is. Ám várt minket a jó öreg Európa, amit több, mint három hete hagytunk el, és tudtuk, hogy a szinte tökéletes Kanári-szigeteki klíma után nagy kánikula fogad majd minket. Gépünk pontosan indult, pontosan is érkezett Bécsbe. (Megjegyzem, a fapadosok közé sorolt Air Berlin kényelmes gépei, kitűnő kiszolgálása, búvároknak adott ingyenes pluszsúlya szerintem nem a legalsó kategóriát idézi.) Onnan már csak egy nagy ugrás volt Budapest, ahol 200 méterre a lakástól, éjjel fél háromkor rendőrök igazoltattak. Váltottunk pár szót, kérdezték, honnan jövünk ennyi csomaggal. Kezdtem volna mesélni, milyen volt ez a három hét?... Talán még mindig ott állnánk az út szélén...
Gonda Rudolf
Kapcsolódó galéria: Lanzarote
(átlag: 5) átlagos nehézségű 
Szolnok
