Mária királyné elsüllyedt hajói
MagyarországTóth J. Attila, a Kulturális Örökség Hivatalának munkatársa mesélt hivatásnak tekintett hobbijáról, a búvárrégészetről, és annak magyarországi fejlődéséről, tapasztalatairól, eredményeiről.

Miután II. Lajos királyunk a mohácsi csatában a Csele-patakba fulladt, Buda várában felesége, Habsburg Mária sietve dunai hajókra rakatta kincseit, minden fontos, vagy annak látszó holmiját, udvartartását, és a délről pusztító felhőként érkező pogányok elől a vízen északra menekült. Visegrádban még felrakatták az állami kincstár értéktárgyait, majd folytatták útjukat. A kortárs Johannes Cuspinianustól tudjuk, aki Oratorio protreptica... (Bécs, 1526) című írásában egy egész szakaszt szentel ennek az eseménynek, hogy Esztergomnál a várkapitány rajtaütött a megterhelt flottán, és több hajót is kifosztott. A vontatott dereglyék közül azután több is elszabadult, majd elsüllyedt, és máig a víz alatt pihen.
A magyar búvárrégészet bekapcsolódott a nemzetközi kutatásba, ám inkább klubszerű, mint hivatalos keretek között. Találtak hajótemetőt a Drávában, illetve "legrosszabb" esetben a 17. századból származó, elsüllyedt dereglyét a Dunán. Nem kincskeresők ők, akik aranyérmék után búvárkodnak. Régész diplomával rendelkező szakemberek vezetik a munkát, akik a tudományos kutatást szeretnék szolgálni. Európában néhány helyen létezik hasonló, víz alatti kutatást végző csoport, Franciaországban a hosszú elnevezésű Département des recherches archéologiques subaquatiques et sous-marines (DRASSM) működik, amellyel a magyar víz alatti örökség kutatói jó kapcsolatokat építettek ki. Annak ellenére, hogy a francia, vagy más európai szervezetekhez képest töredék pénzből dolgoznak, felkészültségük és módszereik európai színvonalúak. Nagyszabású terveik között szerepel a víz alatti örökség feltérképezésére egy közös európai szervezet létrehozása, olyan központ felállítása, amely szinkronizálná a különböző országokban folyó munkát, így megoszthatnák egymással az összegyűjtött tapasztalatokat.
A búvárrégészek munkáját nehezíti az alacsony, a magyar folyókban általános, legfeljebb egy méteres látótávolság. Csónakból merülve kötéllel biztosítják a mélyben dolgozó régészt, aki a sodrásban haladva kutat az aljzaton, ha leletet talál, azt a helyén hagyja, amennyiben szükséges üledék elszívó rendszerrel tisztítja meg, majd geotextilre helyzett homokzsákkal rögzíti, vagy bójával jelöli meg. A víz alatt is lehet dokumentálni, műanyag lapra grafitceruzával, később pontos helyszínrajz készül a mederről, de használnak úgynevezett szonárt is, amely a víz alatt térképezi fel a meder alakját, illetve a tárgyakat. Nem csupán víz alatti leletmentésben merül ki a régészeti munka, de a korábbi, azóta üledékkel föltöltött folyómedreket is feltérképezik, a megváltozott viszonyokból következtetéseket vonnak le az éghajlat vagy a társadalmi változásokra vonatkozóan.
[ MNO ]