»» ««

Egy kutató száz napra beköltözött a víz alá

Tudomány

Joseph Dituri egy kb. 55 négyzetméteres kis kabinba 9 méter mélyen tervez 100 napot eltölteni.

Joseph Dituri egy kb. 55 négyzetméteres kis kabinba költözött március 1-én, Florida partjai mellett. Csakhogy a kabin nem a tengerparton van, hanem a víz alatt, nagyjából 9 méter (30 láb) mélyen. A kiképzett haditengerészeti búvár ma már orvosbiológiai kutató a tervei szerint a kabinban 100 napot fog tölteni a Project NEPTUNE 100 keretében.

Dituri célja ugyanis, hogy saját bőrén vizsgálja meg, milyen hatással van a hiperbárnyomásnak való tartós kitettség (vagyis az, ha az ember a normál 1 baros légnyomásnál nagyobb nyomású környezetben tölt el huzamosabb időt). Az általa alkalmazott kabin ugyanis a tengeralattjárókkal ellentétben nem tartja fenn a tengerszint feletti környezeti nyomást, a szakember így már több mint egy hónapja magasabb nyomáson éldegél, mintha a kabinját a parton építette volna meg. Tapasztalatairól az Instagramján is beszámol.

foto: Instagram

A lap beszámol továbbá a várható egészségügyi hatásokról is: a megnövekedett légnyomás a tüdő működésére is hatással lehet, a gázcserében a kapillárisok falán keresztül ugyanis eredetileg (légköri nyomáson) csak a szén-dioxid és az oxigén venne részt. A levegő nagy részét kitevő nitrogén viszont nem, ezen azonban a megemelkedett légnyomás változtathat. Búvárok tapasztalatai alapján már megfigyelték, hogy a nagy nyomás miatt a véráramba jutó nitrogén eufóriát okozhat 10 méteres mélységben, 30 méternél mélyebb merülésnél pedig mámoros, narkotikus érzések fordulhatnak elő. Ennek oka az agyi ingerületátvivő anyagok, a neurotranszmitterek működésének befolyásolásában keresendő, de egyelőre nincs tudományos magyarázat arra, miképp zavarja meg az idegrendszeri működést a nitrogén megjelenése a vérben.

A 100 napos expedíció viszont Dituri számára nem a nitrogén miatt lesz kihívás (a kabin kevesebb mint 10 méterrel van a tengerszint alatt). Eleve feleannyi napfényhez jut majd hozzá a kis kabinjában, mint amennyit a parton kapna, ami a cirkadián ritmusát zavarhatja meg, illetve emiatt kevesebb D-vitamint termel a szervezete. A D-vitamin a csontsűrűség fenntartása, valamint az immunrendszer megfelelő működése miatt is fontos, korábbi kutatásaiban a NASA igazolta, hogy már 14 napnyi víz alatti tartózkodás hatására csökkenhetnek az immunfunkciók.

Dituri a 100 nap alatt az igazolt rövid távú hatásokat, illetve a várt hosszabb távúakat vizsgálja. Számos negatív következmény mellett egyébként a hiperbárnyomás támogathatja a sebgyógyulást, de ilyen hosszú célzott emberkísérletet még nem végeztek annak érdekében, hogy megvizsgálják a tényleges hosszútávú hatásokat.

De a kutatás nem korlátozódik kizárólag az egészségügyi hatásokra, Dituri talált már egy egysejtű organizmust, egy csillóst (ciliátát) is, ami az előzetes vizsgálatok alapján lehet, hogy teljesen új faj, írja az Independent.

[ Qubit ]

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Anchor Bay / Popeye Village

Malta

2/3 db alapján:érdekes(átlag: 3.7) könnyű körülmények
max: 20m, látótáv: 10-25m

parti merülésüreg vagy barlang scenic, nézelődős merüléssziklás, hasadékos élőhely tengeri füves élőhelyföldközi tengeri muréna

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés