»» ««

Zárult a Mission-31

Külföld

Fabien Cousteau, a kapitány unokája volt a 31 napon át víz alatt tartózkodó csapat egyik tagja.

Fabien Cousteau már gyerekként belecsöppent a búvárkodásba, hiszen első merülését négy évesen hajtotta végre a nagypapával a családi medencében.

A kisfiú is gyakran a Cousteau-csapattal tartott, aztán az Egyesült Államokban nevelkedett, ott is szerzett diplomát, ám környezetvédelem és közgazdaságtan szakokra járt, nem oceanográfusnak készült. Ám nyilván idővel rájött arra, a leginkább sikeres azon a területen lehet, ahol a neve a legjobban cseng. Így aztán Fabien Cousteau is víz alatti dokumentumfilmekben dolgozott, a tengerhez kapcsolódó környezetvédelmi projektekben vett részt és így tovább.

Most pedig azért hallhatunk róla, mert 31 napot töltött a Floridában található Aquarius víz alatti laboratóriumban. Miért pont 31-et? Mert nagyapja annak idején 30 napot töltött a Vörös-tenger mélyén a Conshelf II víz alatti állomáson, ami mindmáig rekordnak számított, ezt döntötte meg a Mission-31 keretén belül Fabien. Az öreg Cousteau kalandjáról készült a Nap nélküli világ című film, valószínűleg ehhez hasonló alkotás készül a mostani expedícióról is.



Az Aquarius 19 méteren található, és jelenleg ez az egyetlen működő tengermélyi kutatóállomás. Nem kell hatalmas komplexumot elképzelni, 13 méter hosszú és szűk három méter átmérőjű. Az állomás a kutatáshoz szükséges eszközökön túl természetesen modern kommunikációs eszközökkel is fel van szerelve, de így is kihívás ennyi időn át bezárva lenni. A búvárok ugyanis ún. szaturációs merülést hajtanak végre, tehát folyamatosan nyomás alatt vannak, innen egy betegség vagy rossz hangulat után nem lehet csak úgy, egyből a felszínre emelkedni.

Szerencsére nem volt semmilyen probléma az expedíció során. Fabien illetve társai alaposan kihasználták a rendelkezésre álló hosszú időt. Kutatásokat végeztek és persze filmeztek is. Természetesen látogatók is érkeztek a rengeteget búvárkodó Fabienhez, testvére, Celine és édesapja, Jean-Michel is lemerült hozzá.

A 31 nappal elvileg Fabien Cousteau tartja az új világrekordot, nagyapja mélyben töltött idejét múlta fölül. Persze ez csak elméleti csúcs, hiszen nem egy olyan tengerész van, aki ennél több időt töltött a mélyben egy tengeralattjárón, és ott vannak a mélyben dolgozó ipari búvárok is, de a projekt elsősorban nyilván nem a rekordról szólt. Sőt, talán még nem is annyira a kutatásról, hanem inkább magáról a tengerről, annak fontosságáról, a megóvásáról, hiszen rengetegen remek hírt adtak hírt róla.

Most nyilván először kipiheni magát az ifjú Cousteau, aztán többet is hallhatunk majd a történésekről és az eredményekről, és nyilván dokumentumfilm is készül a Mission-31-ről. Az első felszínen készült képek alapján mindenki jól van és nagyon élvezte a különleges kalandot. Akit érdekelnek a további részletek, a projekt honlapján sok képet és videót is találhat.

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Magic Point

Australia

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) könnyű körülmények
max: 20m, látótáv: 4-10m , áramlás

speedboat-os megközelítésscenic, nézelődős merüléssziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajokcápa nagy rája egyéb tengeri emlős jelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés