»» ««

Hajóroncsot emeltek ki a Jangce folyóból

Külföld

A 150 éve elsüllyedt, 38 méteres kincsekkel teli hajó kiemelése jól sikerült.

Rengeteg kalandfilmben láthattuk már, hogy milyen elképesztő kincseket rejthet egy elsüllyedt hajó, főleg, ha esetleg már nagyon rég a tenger fenekén fekszik a roncs. Ez a rejtély és misztikum az, ami leginkább vonzza a kalandorokat és a régészeket, bár megesik, hogy nem is az értékes rakomány a fontos lelet ilyenkor, hanem maga a hajó – de most szerencsére ez a kettő együtt jár.

Még 2015-ben egy nagyjából 150 éve elsüllyedt, kifejezetten jó állapotban megmaradt hajóroncsot találtak a Jangce folyó mélyén, mindössze 5,5 méterre a felszíntől, ráadásul tele hihetetlenül értékes vázákkal, illetve különböző különleges tárgyakkal, kincsekkel. Pár napja pedig elérkezett a várva várt pillanat, hogy kiemeljék a roncsot, a régészek, illetve a technikusok pedig sikerrel jártak.

A Yangtze Estuary No. 2 névre keresztelt hajó nagyjából 38 méter hosszú, 9 méter széles, 31 kabinnal rendelkezik és 8,8 tonnát nyom. A szakértők szerint Kína egyik kiemelkedő lelete ez, hiszen valóban fantasztikus állapotban sikerült megtalálni ezt a roncsot – ráadásul még a hosszasan előkészített és megtervezett kiemelés is jól zajlott, ami külön öröm.

A hajót hamarosan elszállítják egy biztos helyre, ahol elkezdik tanulmányozni, feltérképezik a rajta/benne lévő értékeket, majd az a terv vele, hogy a későbbiekben – amennyiben ez lehetséges – kiállításra kerül, hogy mindenki láthassa, milyenek is voltak annak idején Kínában a vízi közlekedési eszközök, amiket minden bizonnyal áruszállításra használtak a kereskedők.

[ promotions.hu ]

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Fishhead

Maldives

1/2 db alapján:érdekes(átlag: 4.5) nehéz körülmények
max: 32m, látótáv: 10-25m , driftes , áramlás

napihajós megközelítészátony merülés üreg vagy barlang scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágteknős legalább 1.5m-es hal cápa

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2023 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés