Azt hiszem, az utóbbi évek búvártrendjeit figyelve egyértelmű, hogy a Fülöp-szigetek igazán népszerű országnak számít. A változatos lehetőségeket kínáló szigetek sok turistát, köztük búvárt vonzanak, akik annak ellenére is lelkesen érkeznek, hogy politikai bizonytalanságról kapunk hírt.

Le kell szögezzem rögvest az elején: ebből az egészből ott helyben semmit nem érezni. Az ország nyugodt és biztonságos volt a számunkra, az emberek kedvesek és segítőkészek. Én nem éreztem úgy, hogy hiba volt oda elutazni, sőt, a Fülöp-szigetek semmivel sem tűnt veszélyesebbnek bármelyik környékbeli úti célnál.

Albumhoz klikk a képre.

Az egész kaland legkellemetlenebb része messze az odajutás. Mi Budapest-Peking-Manila útvonalon jutottunk el az országba (meglepő, mennyire sima a beutazás, nincs fizetős vízum, ország elhagyásakor fizetendő illeték), aztán onnan helyi járattal mentünk Cebuig. Hogy miért pont oda? Népszerű sziget sok látványossággal, köztük az oslobi cetcápázással- ezt nem hagyhattuk ki, ha már az országban járunk.

A szigeten a búvárkodás központja a nyugati parton található Moalboal. Sokáig kacérkodtunk a gondolattal, hogy ott keresünk szállást, ám mivel a cetcápák keleten vannak, maradtunk annál az oldalnál. Vannak olcsóbb és drágább resortok, a mi választásunk a Granada Beach Resortra esett. Ez egy egészen káprázatos fekvésű hotel: nagyon elcsigázottan, 35 órányi utazás után értünk ide, de ahogy szétnéztünk, rögvest elfelejtettük a fáradtságot. A főúttól pár percre levő pici szálloda nagyszerű tengeri kilátása, nagy medencéje, saját korallzátonya egyből meggyőzött.

A program úgy alakult, hogy másnap egyből cetcápázni mentünk. Oslob nevét emlegetik, de egészen pontosan Tan-Awan falu előtt van az öböl, ahol minden reggel tömegek várnak a cetcápás programra. Tényleg rengeteg ember tolong itt, az egész kaotikusnak tűnik, aztán kiderül, minden megy rendben, pontosan, szervezetten. Kis csónakkal vittek ki a cetcápákhoz, sznorival ugrottunk a vízbe, aztán vártunk.

Az első cetcápa alattunk pár méterrel suhant el. Azt hittük, ez nagyjából ilyen élmény- láttuk, szuper, de hát nem kell hasra esni tőle. Pár másodperc múlva aztán már szinte karnyújtásnyira jött a következő óriás, a felszín közelében- és ez így ment végig. A turisták csónakjai előtt lassú tempóban mennek el a helyi halászok csónakjai, akik etetéssel gyakorlatilag a szemünk elé csalogatják a cetcápákat. Öt-hat darabot is láttunk ezen a reggelen, voltak kicsik és 7-8 méteres nagyobbacska is. 

Albumhoz klikk a képre.

Mivel az élmény tényleg lenyűgöző, palackkal is merültünk. Ez azért sokkal jobb, mert kevesebbet kell várni, hiszen jóval kevesebb az igazi búvár, mint a csónak mellől nézelődő sznoris. Nem feltétlenül vannak olyan közel az állatok, mint amikor a felszínen nézelődünk, de azért így sincs okunk panaszra, időnként a napot elsötétítették a fejünk felett a csónakok mellett lakmározó cetcápák.

Az egész cetcápás úszás, merülés nagyon iparszerű, ezért sok kritika éri. Ám az is tény, olyan lehetőséget kínál az átlagembereknek arra, hogy megismerjék ezeket a szelíd óriásokat, ami páratlan. És aki itt látja őket, úszik velük, az talán maga is cápavédővé válik- mint ahogy az egykor a cápákat kifogó halászok is mindent megtesznek már a védelmükért. Így aztán, hiába olyan az egész mint egy állatkert, nincs lelkiismeretfurdalásom. Hosszú évek óta vártunk arra, hogy lássuk a cetcápákat, és most megvalósult egy nagy álmunk.

Az írás a következő oldalon folytatódik!