Könyvajánló: Rézfejű
A búvárkodásrólPásztor Ferenc életművének valószínűleg egyik kevéssé ismert darabja ez a kalandregény.
Abban a szerencsés (vagy szerencsétlen) helyzetben van e sorok írója, hogy pontosan átérzi, mit is jelent magyar nyelven búvárregényt írni. Az ember tele van kételyekkel, hiszen ebben a műfajban nálunk nem nagyon születtek művek, szeretné ha a víz alatti részek egyrészt valamelyest hitelesek lennének, másrészt visszaadnának egy keveset a számunkra oly izgalmas merülések élményéből. Ám nem lehet könyveket összehozni arról hogy másfél órán át apró rákocskákat keresünk a homokban, mert olvasva azért az valószínűleg nem élhető át eléggé kalandként, kellenek hát a kitalált konfliktusok.Most hogy a fentieket végigolvasom, jó példáját látom magam is a felesleges túlmagyarázásnak: igen, nehéz a szerző élete, sajnálni viszont nem kell őket, mert maguknak választották ezt a sorsot. Az okoskodás tehát mit sem számít, az olvasó jó könyvet akar, egy jó regénynek pedig megvannak a maga sajátosságai amihez általában érdemes ragaszkodni. A mérce az, hogy tetszik-e az olvasóknak- és kész.
Az már egyéni, ki milyen úton próbálja ezt elérni. Pásztor Ferenc elég sokat merült és barangolt a nagyvilágban, gyaníthatóan elég sokat töprengett a Rézfejű történetén is, aztán megírta, én pedig elolvastam a rövidke, 154 oldalas könyvet, amit a szerző filmregényként aposztrofál. Most pedig azzal küszködöm, hogy szeretnék illő tisztelettel írni a magyar búvárkodás egyik jól ismert veteránjának művéről, ami igazán nem lopta be magát a szívembe. A kilencvenes évek elején jelent meg a Rézfejű, akkor már azért elég hétköznapiak voltak a pörgős akciófilmek és -regények, talán a szerző pont tudatosan kerülte a rohanást. Lassan folydogálnak az események, megismerjük a főszereplő búvárt, fiatal asszonyát és hű segédjét, aztán felbukkannak a konfliktusért felelős figurák is. Kicsit keskeny a sztori, ráadásul "kétdimenziós" mindenki, olyan hihetetlen jóság és tisztesség áll szemben a velejéig romlott szörnyetegekkel, ami manapság már kicsit furcsának tűnik. Vártam az embert próbáló lelki tusákat, ám igazán semmi nagyon váratlan nem történt. Mai szemmel a leginkább meglepő talán az a sztoriban, hogy a minden szempontból tökéletesnek bemutatott Rézfejű azzal keresi meg a kenyerét, hogy irdatlan mennyiségű korallt, kagylót, csigát, szivacsot gyűjt be a tenger mélyéről, amit elad egy kereskedőnek, aki szuvenírt gyárt belőlük. No meg a búvárok időnként lemészárolnak egy tucatnyi cápát is. Fogalmam nincs, miért fest ennyire ördögi képet ezekeről a ragadozókról a szerző, de emlékeim szerint a cápaölő az egyik leggyakoribb kifejezés a regényben, használja szigonyra, késre, tán még búvárra is.
Az olvasó véleményalkotói szabadsága és a szerző szabadon szárnyaló fantáziája nem mindig harmonikus kapcsolatban találkozik, de tiszteletben tartva azt a munkát ami egy ilyen regény mögött van, rövidre fogom a konklúziómat. Ha véletlenül valakinek a kezébe kerül a Rézfejű, érdemes egy esélyt adni neki, belekezdeni, talán más szívéhez közelebb áll majd ez a könyv. Mint már utaltam rá, túl sok hasonló művet nem találhatunk magyarul, ennek is helye van tehát a búvár könyvespolcán.
GR
Rézfejű
Pásztor Ferenc
Efo Kiadó és Nyomda
1992
(átlag: 4) átlagos nehézségű 
Budapest
