»» ««

Könyvajánló: 213 bar

Magyarország

Rendhagyó könyvismertetőnk apropója egy ízig-végig búvár kalandregény megjelenése.

Miért írom, hogy rendhagyó, hiszen volt már több is oldalunkon, mindig szívesen adtunk hírt búváros könyvekről? Nos ennek az az oka, hogy a regény írója nem más, mint szerkesztőtársam, jóbarátom Gonda Rudolf alias ElChe, ezért elég nehéz a megszokott módon kívülálóként írnom.

Képzelhetitek a megdöbbenésemet, amikor 2010 végén egyik szokásos éjszakai csetelésünk során barátom elejtett egy mondatot. Mi a véleményem arról, ha kirakna egy bannert a könyvének?
Mit csinálnál a midnek? - döbbentem meg félrenyelve a teámat. Mint kiderült szabadidejében az én jóbarátom írt egy könyvet. Az első döbbenet után megértően bólogattam, hát persze, majd elmúlik csak kezeltesd magad, szép ötlet, dehát ezt kivitelezni is kell, egy könyv megírása, főleg kiadás nem egyszerű - aztán jött a második csapás. A könyv már kész, sőt már a nyomdában van és karácsonyi ajándékként remélhetőleg sok búvárcsaládban feltűnik a fa alatt. Kész, KO, padló. A legnagyobb titokban, senkinek nem említve megírt - mit megírt, írt és kiadott egy könyvet úgy, hogy kibírta, ne kotyogja el - büszke voltam a barátomra!

Később természetesen kiderült, hogy Murphy karácsonykor se pihen, és a nyomda tréfájából a fa alá csak keveseknek kerülhetett a könyv, de elkészült, és végre én is kézbe foghattam. Korrekt munka, kellemes borító, jó minőségű papír, tényleg hihetetlen, hogy magánkiadás.
Aztán kicsit pihent a polcon, elfoglaltak a karácsonyra beszerzett technika újdonságai, de azt hiszem titkon tartottam tőle - mi lesz ha gagyi, hogy mondjam el Rudolfnak, hogy haver, csekket írj ne könyvet?! De végül -lesz ami lesz- egyik nap a szokásoshoz képest korán, este 11-kor kikapcsoltam a számítógépem. Na lássuk ezt a könyvet! Kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén egy pohár borral, és elkezdtem az olvasást.

Ausztriában kezdünk, ismerős környezet. A talpraesett osztrák Kathrin merülőtársat keres, és talál a német Thomas személyében. Merülőtársat, aki -ahogy a regényekben, és sűrűn az életben is lenni szokott- hamarosan több lesz annál. Görögországi egyéni búvár vakációra indul a pár, ahol kalandozásuk során egy csendes apró szigetre sodródnak. Mediterrán környezet, kompresszorzaj, magadnak bérelt csónakkal önálló merülések- nosztalgiám támadt a régi Adria iránt. A felfedezés öröme, amikor talán ember által még soha nem merült helyen tárhatod fel a víz alatti világ titkait, rég elfeledett kincseit. Néha ez a fordulat szó szerint értendő, hiszen főhőseinkkel megtörténik mindannyiunk titkolt vágya, egy régi érmét találnak egyik merülésünk alkalmával! És ha azt hiszed lelőttem a poént, tévedsz, a történet még csak itt kezdődik! Kaland, ármány, szerelem, kincsek és titokzatos halott- minden megjelenik, amire egy jó krimiben szükség van.

"A két búvár ellenőrizte a levegőtartalékot. A nagy mélység ellenére még volt annyi, hogy egy újabb ajtóval tegyenek próbát. Ezúttal Kathrin választott egyet, el is kérte a rudat, hogy kinyissa. Többet kellett vele erőlködni, mint a másikkal, és nehezebben is lehetett megmozdítani. Végül résnyire ki lehetett nyitni, ám csak egy búvár láthatott így be. A lány kezébe vette a lámpáját, és lassú mozdulatokkal pásztázni kezdett. Ismét egy ágyat látott, néhány szétszórt holmit, majd az egyik kupacból kilógó dolog tűnt fel. Kathrin közelebb hajolt. A lámpa fénykörében most már egyértelmű volt, mit talált: egy emberi csontot. A búvár ijedten hátrahőkölt, kapkodva szedte a levegőt, az egyszerre feltörő több légbuborék miatt a plafonról elkezdett hullani valami. A lámpa pedig már egy emberi koponyát világított meg."

A borom rég elfogyott, szemem is égett, amikor az órámra néztem. Hajnali 2 óra, aludni kéne. Lekapcsolom a villanyt, de az agyam nem akar lekapcsolni, háromnegyed óra küzdelem után feladom, villany fel, könyv elő. Falom az oldalakat, mindig is gyorsan olvastam, a cselekmény szálai szövődnek, nincs mese, ezt mostmár végig olvasom, bár tudom délre jelenésem van. Végül hajnali négy órakor teszem le a könyvet, megnyugodva.
Nem kell kegyes hazugsághoz folyamodnom, ha délután barátom megkérdi, hogy tetszett a műve: a könyv nagyon jó. Izgalmas, lebilincselő, jól megírt krimi-kalandregény, ami szakmailag is helytálló - végre nem oxigénpalackkal merülnek a békatalpas, szigonnyal lövöldöző búvárok! Bár kitalált történet, a helyszín, a körülmények nagyon is életszerűek. Amióta megnyitották a merüléseket, Görögország talán újra adhat némi esélyt a felfedezés örömére vágyó búvároknak, az évezredek során mindig hajóztak, ki tudja mi minden van a víz alatt és mi van a felszínen!

Öszintén ajánlom mindenkinek a könyvet, aki szívesen olvasna egy izgalmas, könnyed és szórakoztató kalandregényt, ahol a történet nem mellesleg kedvenc kikapcsolódásunk, a búvárkodás körül forog.
-Sz.K.-


Gonda Rudolf: 213bar
Kiadó: A szerző
Ára: 1350 Ft
Megrendelhető: http://www.213bar.hu
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 84. Aladár 2011 feb 25. 09:04  
Csak az számít, h a főhős Kati legyen.
 83. elche 2011 feb 24. 22:59  
Lelövitek az összes tervezett poént. Bár lehet, egyszerűen csak 214 bar lesz a címe. Nem is, inkább 215.:) Én, az örök lázadó, felrúgom a szabályokat.:)
 82. nedori 2011 feb 24. 22:56  
Megírja visszafelé és a főhős egy compressor boy lesz :) esetleg girl :)
 81. Jules 2011 feb 24. 22:53  
Csak azt nem tudom, hogy milyen búvárpalack lesz az, amiben negatív nyomásértékek lesznek mint fejezetcímek :-)
 80. elche 2011 feb 24. 21:59  
Köszönöm, köszönöm.:) A jövő az még kérdéses, dehát kinek nem?:)
A további 79 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Ras Mohammed, Dunraven Wreck

Egypt, Red Sea

2/3 db alapján:érdekes(átlag: 3.7) átlagos nehézségű
max: 29m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élővilág mesterséges élőhelylegalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés