»» ««

Nincs megállás

Külföld

Máltán a jelek szerint nagyon hisznek abban, hogy a búvárokra érdemes számítani- újabb hajókat süllyesztenek.

Mint manapság minden ilyen terv esetén, komoly előzetes munka vár a hatóságokra, mielőtt a víz alá küldhetnének egy hajót. Ráadásul Málta az EU tagországa, tehát meg kell felelni a komoly előírásoknak is: közbeszerzési eljáráson választják ki a környezetvédelmi terveket készítő vagy a hajó tisztítását végző cégeket. Az mindenesetre jó dolog, hogy ma már sokkal alaposabbak a tisztításnál, és igyekeznek úgy dolgozni, hogy a roncsból ne legyen szennyező hulladékhalom. A turizmusban dolgozók és különösen búvárok feltétlenül támogatják a bevételeiket növelő tervek megvalósulását, így Máltán jellemzően nincs ellenállás a mesterséges zátonyok létrehozásásval szemben. Természetesen az országba érkező búvárok szintén lelkesek, hiszen csak az utóbbi pár évben több új érdekes hellyel bővült a kínálat.

A szigetországban igyekeznek tudatosan megtalálni a megfelelő helyet a süllyesztésre. Mivel Sliema környékén és általában Málta északi részén kevés a roncsmerülési lehetőség, ami van, az sem az igazi (a HMS Maori esetén például várhatóan teljesen összeroskad a megviselt, hosszú évtizedek óta víz alatt levő hajótest), itt egy vontatóhajót süllyesztenek majd el. Ez nagyjából a Rozi hajóhoz lesz hasonló, nagyjából 20 méteres mélysége miatt pedig bárki merülheti majd. A másik elsüllyesztendő hajó nyughelyéről még nem született döntés. Ez a már víz alatt levő P29 (Cirkewwa) és P31 (Comino) nevű hajókkal együtt szolgált, Bremse osztályú, keletnémet gyártású P33 járőrhajó. Ám a két másik katonai járművél jóval kisebb, 22.6 méter hosszúságú.
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Málta-ról.

Merülőhelyek

Anga Faru /Shark Nursery

Maldives

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) átlagos nehézségű
max: 24m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítésfal merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelycápa

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés