»» ««

Áldozatból vadász

Tudomány

Különös viselkedésű halfajra figyeltek fel a biológusok.

Rejtélyes jelenség foglalkoztatja a kutatókat Afrika délnyugati partszakaszán. Egy tenyérnyi méretű hal állománya növekedésnek indult a medúzák által uralt tengerben, és egyelőre senki nem tudja, hogy voltak képesek erre. A gébek közé tartozó hal (Sufflogobius bibarbatus) jellemzően teljesen ártalmatlan, planktonevő és olyan ragadozók zsákmányául szolgál, mint a nagyobb halak, pingvinek és a fókák.

Ám megfigyeltek egy olyan gébcsoportot, ami különös módon kezdett viselkedni: azokat a medúzákat fogyasztják, amik normál esetben őket ejtik el. Victoria Braithwaite, a Penn University kutatója a így fogalmazott: "Nem tudjuk, hogy az aljzaton talált halott medúzákat eszik vagy az oxigéndús rétegekbe úsznak hogy medúzákat egyenek, de tény, hogy medúzákat esznek."

A medúzák a Namíbia és Dél-Afrika között húzódó vizekben a hatvanas-hetvenes években szaporodtak el, amikor a velük versengő szardíniák száma a túlhalászat miatt nagyon megcsappant. A medúzák ebben a vízben gyakorlatilag csúcsragadozónak számítottak, ám ha a gébek ezekkel kezdenek táplálkozni, jószerével újból a nagy körforgás részeivé válnak. A gébek ráadásul a mérgező aljzaton is életben maradnak 10-12 órán át, ahol Braithwaite szerint csak alacsonyabbrendű élőlények voltak eddig erre képesek. A kutató szerint egyelőre erre sincs semmilyen magyarázat.

Amikor valamivel megérintik a gébeket, azok azonnal reagálnak és elmenekülnek, tehát az oxigénban szegény vízrétegben is ugyanúgy viselkednek. A gébek így a medúzák fogyasztásával és mérgező iszapban való elrejtőzés képességével jelentős előnyre tettek szert, és így szaporodhattak el annak ellenére, hogy más ragadozók fő táplálékául szolgálnak.

[ Discovery News ]
Kapcsolódó írásaink:


Merülőhelyek

Anga Faru /Shark Nursery

Maldives

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) átlagos nehézségű
max: 24m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítésfal merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelycápa

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés