»» ««

Stagnáló turizmus

Külföld

Horvátországban minimális növekedést, Spanyolországban visszaesést regisztráltak a beutazók számában.

Spanyolországban a visszaesés 2,6 százalékos volt, ami nem számít nagynak, de a 2009-es év nyara jó eséllyel még rosszabb lesz, mint az előző. A németek továbbra is gyakorlatilag változatlan számban utaznak az országba, ám a britek és a franciák részéről jelentős volt a csökkenés, az utóbbiak esetében 8,5 százalékos. Spanyolországon belül pedig Katalónia volt az előző év vesztese, ahol közel 7 százalékkal nyaraltak kevesebben, de az andalúziai 4 százalékos visszaesés is említésre méltó. Az idegenforgalomtól szintén sokat váró Görögországban is megtorpant az előző évek növekedése, sőt, szeptembertől már érezhető volt a csökkenés az előző évi adatokkal összevetve.

Horvátország összeségében 1 százalékkal több vendéget fogadott tavaly, mint az előző évben, míg az általuk eltöltött vendégéjszakák száma 2 százalékkal emelkedett. A legtöbb vendéget Németország adja, őket az olaszok, a szlovének, az osztrákok majd a csehek követték. 2007-ben még a magyar turisták álltak a lista hatodik helyén, de egy évvel később már több turista érkezett Franciaországból és Lengyelországból.

A magyar beutazások száma ugyanis három százalékkal csökkent, éppen úgy, mint a vendégéjszakáiké. A visszaesés elsősorban a nyári csúcsszezont érinti, helyileg pedig az Isztrián és Dubrovnikban a legnagyobb. Valamelyest nőtt viszont a látogatók száma a Kvarner-öbölben. Meglepő tény, hogy a korábban egyáltalán nem vonzó december hónapban tavaly jelentős mértékben, 28 százalékkal nőtt a magyar vendégek száma az országban a 2007-es adathoz képest. Az összességében több, mint 370 ezer magyar utazó átlagosan öt éjszakát töltött el az Adrián, tehát minden bizonnyal továbbra is sokan csak hosszú hétvégékre keresik fel az országot.
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt -ról.

Merülőhelyek

Veliki Zid

Croatia (Hrvatska)

3/4 db alapján:érdekes(átlag: 3.8) átlagos nehézségű
max: 61m, látótáv: 10-25m

speedboat-os megközelítésfal merüléssziklás, hasadékos élőhelycápa jelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés