»» ««

Fejlesztések az Isztrián

Adria
2010. június 14.

Noha az utóbbi években több szó esett a Dalmácia felé vezető utakról, északon sem tétlenkednek a horvátok.

From Flickr by heatheronhertravelsAz Isztriai Y néven emlegetett autópálya a nevéhez híven a népszerű félszigeten gyorsítja majd a közlekedést. Koncesszióban készül az új út, aminek a teljes átadását 2012-re tervezték, ám már most június közepén átadják a forgalomnak a Kanfanar és Pula közötti nyugati ágat. Ezt követi majd az északra, Umag irányába vezető ág átadása, várhatóan a jövő év folyamán. Az üzemeltetők az új autópálya-szakaszok átadása után nem egyszeri, hanem kilométer alapú díjat szednek majd az A9 jelű autópályán. A beruházást a környezetvédelmi szempontok figyelembe vételével valósították meg, így például a szennyvíz elvezetése zárt rendszerben töltődik, bizonyos berendezéseket a nap energiája tart működésben.

Szintén Pula környékéhez kapcsolódik az a hír, hogy ettől a várostól egészen Rovinjig új fejlesztéseket akarnak megvalósítani. A brijuni riviéra néven emlegetett, 40 kilométer hosszan elnyúló sétányra számos 4-5 csillagos szállodát terveznek. Ez esetben is sokat emlegetik a környezetvédelmet, és kiemelt fontosságúnak tartják a minőségi turizmus fejlesztését is. Az Isztria egész Horvátország egyik legtöbb utazót vonzó területe, ugyanis az összes turista 35 százaléka ebbe a régióba érkezik, akiket szívesen megtartanának. Ezért nem csak jobb szálláshelyeket, hanem érdekes új programokat is szeretnének kínálni, például a gasztroturizmus fejlesztése révén. Meglehetősen nagy terület áll rendelkezésre az építkezéshez, a szükséges fejlesztéseket a befektetők mellett állami és megyei pénzekből finanszírozzák.
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Horvátország-ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Princess Alice Bank

Portugal

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) nehéz körülmények
max: 35m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merüléssziklás, hasadékos élőhely nyílt vízi fajokmantarája jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

Mares Trilastic 5-4-3 Lady 6-os

Ár: 35.000 Ft.

Látogasd meg angol nyelvű oldalunkat, lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.


Powered by babelrabbit engine © 2004-2019 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
impresszum / contact / Médiaajánlat / Adatkezelés