Kuba - az Antillák gyöngyszeme
Utazási élmények2/4. oldal
Következő állomásunk az Óváros, azon belül is a Fegyverek tere volt, mely Havanna legrégebbi tere, tele gyönyörű pálmafákkal, rendkívül impozáns épületekkel körülvéve: a Főkapitányok Palotája, az Intendánsok Palotája és Santovenia gróf palotája. Fényképezőgépeink rendkívüli igénybevételnek voltak kitéve, nem meglepő módon. A továbbiakban konflisokat béreltünk és a belváros 30-50 éves autóiból alkotott forgatagában poroszkálva szaporítottuk tovább fényképeinket. Ez önmagában is egyedi élmény lett volna, de a fogatokhoz valahogy idegenvezetőt is kaptunk és segítségükkel nem mindennapi városnéző körutat sikerült összehozni. Csak a híresebb látnivalókat említve megnéztük a San Cristóbal katedrálist, Arcos márki palotáját, a Merced és Szent Ferenc templomot és a La Bodeguita éttermet, mely arról híres, hogy az elmúl ötven évben számtalan világhíresség írta tele a falait a nevével. Vezetőink javaslatára igazi kubai étterembe mentünk ebédelni. Ez egy kis mellékutcában, egy emeleti magánlakásban kialakított mini étterem volt csupán néhány asztallal. Az elején kicsit elbizonytalanodtunk, de aztán megjött a bátorságunk és szinte ahányan voltunk, annyi félét rendeltünk, hogy egymásét megkóstolva, minél több gasztronómiai tapasztalatra tegyünk szert. Az ebéd utáni kávét a Hotel Ambos Mundos tetőteraszán fogyasztottuk néhány kubai szivar kíséretében. Ez a hotel arról híres, hogy a ma már múzeumnak berendezett 511-es szobában lakott és dolgozott hosszabb ideig Hemingway. A teraszról, ahonnan szinte egész Havannát belátni, egy egészen különleges naplementét nézhettünk végig. Az utolsó havannai esténket a szórakozásnak szenteltük. Kávézó, söröző, diszkó, ebben a sorrendben. Kellemes hangulat, mosolygós kiszolgálás és kedves, esetenként "túlzottan kedves" női társaság mindenütt, amerre jártunk. Rengeteg szép élményt nyújtott számunkra Havanna ebben a két napban, és nagy várakozás előzte meg a másnap reggeli utazásunkat a sziget déli részébe, Santa Luciába.
A következő reggelen buszunk időben megérkezett, viszont a csomagjaink sehogy sem akartak beférni. Sebaj, legyintett mosolyogva a sofőr és már csavarozta is ki az első ülést, hogy majd oda is pakolunk. Hihetetlen találékonyság, de egyre csak a vouchert lobogtattam, ami egy nagyobb busz megrendeléséről szólt. Újabb és egyben végleges megoldásként kaptunk még egy mikrobuszt csak a csomagok részére. Utunk első részében egyre szegényebb külvárosi részekbe és egyre szűkebb utcákba hajtottunk be. Ez egy más arca volt Havannának, mint amit eddig megismertünk, de szemetet sem az utcákon, sem a portákon nem láttunk sehol.
Miután tartalék sofőrünket is felvettük az egyik kis utcában, elhagytuk Havannát és rákanyarodtunk a dél felé vezető autópályára. Nagyon széles, simának éppen nem mondható aszfaltcsík, útburkolati jelek nélkül, gyakran megszakított sövénnyel elválasztva, ahol autók, emberek kelnek át a "félóránként" arra száguldó autók előtt. Az út szélén gyakran cukornáddal megrakott lovas kocsik baktatnak, melyek szintén nem zavarják a rendkívül gyér forgalmat. Minden elágazásnál, mely keresztezi az autópályát, számtalan autóstoppos integet és várakozik a szerencséjére, melyet egy idetelepített rendőr igyekszik elősegíteni. Az állami autónak, ha van benne hely, kötelező elvinnie a stoppost, magánautó pedig nem nagyon van. Gyakran láttunk teherautókat, melyek platója zsúfoltan meg volt rakva mosolygós mezőgazdasági munkásokkal. Ez az, amit nálunk "különjáratnak" neveznek.
Meglepően gyorsan és nagyon kényelmesen utaztunk. Az út szélén egymást váltották a cukornád, kávé, banán és számunkra ismeretlen növények ültetvényei. Mindenfelé király- és hordó pálmák százait láttuk magasodni, melyek az egész szigetre annyira jellemzőek. Az első nagyváros ami mellett elhaladtunk Santa Clara volt. Ez az a város, melyet a fordulatos sorsú, argentin születésű kubai nemzeti hős, Che Guevara felszabadított az 59-es forradalom alatt.
Hamarosan letértünk az autópályáról és megérkeztünk Kuba hét legrégibb városának egyikébe, Sancti Spíritusba. Igazi kisváros, nagyon szűk utcákkal és valaha igényes, szép épületekkel. A busznak nem volt egyszerű átjutni a városon a sok ló vontatta jármű között egészen a folyóhoz. Egy kellemes kerthelyiségben ebédeltünk meg közvetlenül a parton. A hangulatról az azonnal mellénk költöző és folyamatosan zenélő folklór zenekar gondoskodott. Néhány koktél elfogyasztása után a legtöbben már a tökből készült csörgővel és énekkel is segítették a zenekart. A guantana mera-t pedig már talán mindenki énekelte a közel háromórásra húzódott ebéd végére.Még egy nagyvároson, Ciego De Avilan haladt át az utunk, mielőtt a sziget dél-keleti régiójának központjába, Camagüeybe értünk. Mivel az ebédünk túl hosszúra húzódott, ezt a várost csak egy későbbi napon néztük meg. Aztán végre megérkeztünk. Impozáns hotel, nyitott recepcióval, ami annyira jellemző erre az éghajlatra. A "welcome drink" és a rövid bejelentkezés után azonnal vacsora következett, a csomagokat későbbre hagytuk. Ahogy sejtettük is, az ételválaszték óriási volt, és amit mindannyian különösen értékeltünk, az az volt, hogy a sokféle, számunkra ismeretlen, de igen finom különlegesség mellett mindig találtunk magyaros ízeket is. Természetesen az "all inclusive" ellátás eredménye a tizenkettedik nap után jól látható, illetve mérhető volt a legtöbbünk derekán...
Másnap, a délelőtti nap fényében látszott csak igazán, hogy milyen szép ez a hely. Pálmák, örökzöld virágzó bokrok, gondosan nyírt pázsit mindenhol. Üdezöld trópusi kert, melyet először a fehér homokos part, majd a kék óceán vált fel.
Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 4.3) átlagos nehézségű 
Szeged
