Maribor - világ freediverei, versenyezzetek!
Szabadtüdős2/3. oldal

A Dráva diákszállóban berendezett irodában délután megtörtént a regisztráció (Sergiuval majdnem lekéstük, kalandos és tempós autózást követően), majd az első tájékoztató a csapatkapitányoknak. Este egy felvonulással indult a verseny, amiben az egész mezőny, az országot jelző táblákkal bevonult Maribor központjába, ahol ünnepélyes keretek közt megnyitotta a polgármester a versenyt. Minden csapatból egy embert ezután meghívtak egy pohár kiváló helyi borra, a helyi bormúzeumba (igen finom volt).
Első nap, július 4.
Délelőtt lehetőség volt edzeni (én statikus edzést csináltam végig együtt a lengyelekkel), majd délután az uszonyos apnea úszás válogatója következett. A válogatóban mindenki indul, majd az első nyolc eredményt elérő az A döntőbe kerül, a 9-től a 16-ig helyezéseket elérők a B döntőbe. A válogatón Horváth Robi száznegyven-valahány méteres úszását nem adták meg, mivel az ún. Surface Protocoll-t elrontotta. Megjegyzem, hogy később láthattunk olyan úszást, amely egyértelműen rossz volt, jobban megsértve a szabályokat, és mégis érvényesnek nyilvánította a bíró. Balázs 99 méter, míg Zoltán 131 métert úszott. Mindkettőjük számára ez messze van attól, amire képesek, de most így alakult. A csapatunk legfiatalabb, 19 éves egyetemista tagja, Ádám a 13. helyre került 159 méteres eredményével. Ez egyben az új magyar rekord is. Reménykedtünk benne, hogy a 150 métert eléri Ádám, de ő túlszárnyalta várakozásainkat, és a B döntőbe így bekerült. Sergiu uszony nélkül indult, megpróbálta a 100 métert elérni, de a biztosító búvár közbeavatkozott, így diszkvalifikálták. Sajnos nem is tudhatjuk meg, hogy jó lett volna a gyakorlat, vagy nem.
A dán Stig Severinsen 200 méterrel úszta a legjobbat, együtt a svéd Per Westinnel (szintén 200m - NR - Nemzeti Rekord). A kanadai William Winram 193 méterrel (NR) lett a harmadik. Ezen kívül még hat másik nemzeti rekord dőlt meg! A nőknél Karla Fabrio (HR) 159m (NR), Alena Zabloudilova (CZ) 159m (NR), Natalia Molchanova (RU) 156m az első három hely. Ezen kívül további 9(!) nemzeti rekord eredmény született!

Délelőtt a statikus válogatókra került sor. Horváth Zoltánnak sajnos nem sikerült a gyakorlata, pedig nagyon ígéretesen indult, de valamiért fejben feladta 5 percnél (egyébként teljesen tiszta gyakorlat volt). Csapatunk eredményei: Sergiu Serban 4´17", Horváth Robi 5´09", Járay Szabolcs 5´13", Horváth Balázs 5´44". Ezek elég jó eredmények, de nem kimagaslóak. Ryuzo Shinomiya (J) 7´21", Nicolas Guerry (CH) 7´21" (NR), Stig Severinsen (DK) 7´15" az első három hely. Háro9m további nemzeti rekord is megdőlt (szlovák, szlovén és svéd). A női mezőnyben Lotta Ericson (SE) 6´25", Jessica Wilson (US) 6´03", Elisabeth Kristoffersen (NO) 5´52" az első három helyezés. A görögök, horvátok és szlovének versenyzője új nemzeti rekordokat döntött. Már itt látható volt, hogy hihetetlen rekord-esőt produkál a verseny, holott a döntők és az uszony nélküli szám még hátravolt.
Délután először a B döntősök indultak az uszonyos számban, köztük Ádám. ő biztonságira vette a számot, 128 métert úszott "csak", és így a 14. helyen végzett. Talán már az uszony nélküli számra gondolt...
A női mezőnyben induló klasszis orosz Natalia Molchanova 205 méterrel új világcsúccsal lett az első, őt követte a norvég Elisabeth Kristoffersen 174 méterrel (NR), majd a horvát Karla Fabrio 169 méterrel (NR). A dán Eva Thommerup Johnsen 168 méterrel (NR) negyedik, míg Jarmila Slovenikova (CZ) 164m (NR) ötödik lett.
A férfiaknál a sorrend: Stig Severinsen (DK) 216m, Alexey Molchanov (RU) 213m (NR), és William Winram (CA) 203m (NR) lett. Lehetett látni, hogy Stig úgy úszott, hogy a vége felé 150 métertől "maga elé" engedte Alexeyt a szomszéd sávban, és figyelte, hogy mikor jön felszínre, majd rátett néhány métert még, így biztosítva az első helyét. Kérdezték tőle a szám után, hogy mi van, ha Alexey 10 méterrel többet úszik? A válasz: akkor ő 15 méterrel úszik többet.
Az írás a következő lapon folytatódik!