2014 évben ismét fotós megmérettetést szerveztünk nyáron az Adriára, ezúttal Razanjba látogattunk el, ahol az Adriadive búvárbázis vendégszeretét élveztük 2014. május 29. és június 1. között.

A verseny úgynevezett shootout jellegű rendszerben kerül kiírásra, a versenyre minimum 1, maximum 5 képet kell nevezni, a képeknek legalább 51 százalékban víz alatti felvételnek kell lennie. A versenyre nevezett kép JPEG formátumú fájl legyen, amelynek a hosszabbik éle 1200 pixel hosszúságú. A versenyzők a nevezésre leadott végleges képeiken digitálisan utómunkát végezhetnek. Az utómunkával kapcsolatos egyedüli megkötés, hogy a kép tartalma nem módosítható, nem lehet róla törölni és nem lehet hozzárakni semmit- ez nem vonatkozik a becsillanások, érzékelőhibák törlésére. Ezen kívül szabadon vágható, minden paramétere a készítőjének igénye szerint módosítható.
A versenyre csak a helyszínen adott időpontban jelen levő fotósok küldhetnek képeket, amelyeket a shootout verseny időszakában készítettek.
A beküldött képek közül a legjobb fotó díjazásra kerül.
A képeket három fős szakmai zsűri értékeli névszerint Násfay Béla, Szabó Tamás és Tökölyi Csaba.
A képek beküldési határideje lezárult, jelenleg a zsűrizés zajlik. Az eredményről várhatóan július első napjaiban fogunk hírt adni.