Mesék Dahabból - A kékség
Utazási élmények2/2. oldal
A Blue Hole titka
Teli hassal heverészve az árnyékban jólesik a szemnek a BlueHole-ban úszkáló, szabadtüdős és készülékes búvárok látványa. A jó merülés, a kitűnő ebéd és az árnyékos éttermet átlengő könnyű szellő hamar meghozzák a hellyel kapcsolatos mély gondolatokat. A Blue Hole fantasztikus képződmény, a mai napig nem fejtették meg, hogyan jött létre. Feltételezések szerint egy meteor vágott ferde alagutat a korallfalban. A kürtő hatalmas kapu formájában talál kiutat a fal külső oldalán. A víz alatti kapu boltozata 40 m mélyen kezdődik az üreg belső falán, az alja 80 m környékén. A merészebb technikai búvároknak 10-15 m hosszan kell úszniuk az üreg belső oldalától, hogy átússzanak a kapun a nyílt tengerre.
Mivel az "átjáró" is lejt, így a külső oldalon a kapu teteje 58, míg az alja már 130 m mélyen van. A korallfal még ezután is több száz méter mélyre szakad tovább. Ezen paraméterek hallatán nem csoda, hogy a hely tömegével vonzza a mélységeket meghódítani vágyó kalandorokat. A gondatlan merüléstervezés, a nem megfelelő gázelegy használata, az oxigénmérgezés, a nitrogénmámor nyújtotta eufória és a túlzott vakmerőség következtében eddig már több mint 60 búvárt szippantott be örök időkre ez a titokzatos, gigászi kút.
A kihívás természetesen engem sem hagyott hidegen, de tudtam, hogy az "átkelés" gondolatával a következő hétig (tanulóim távozásáig) csak kacérkodhatom. A jelentős fejlődést mutató "kisbékákkal" délután a Lyuk külső, színpompás korallrézsűjét bogarásztuk át.
Minthogy mozdulataikat már nem kellett éberen figyelnem, alkalmam nyílt végre néhány szép víz alatti fényképfelvétel elkészítésére is tanítványaim főszereplésével. Egy jó felvétel kedvéért megkértem egyik emberemet, hogy hajoljon közel egy tengeri rózsában megbúvó bohóchalpárhoz. Hogy tudtára adjam, mit is várok el tőle, magam mutattam be a gyakorlatot. Legnagyobb meglepetésemre viselkedésem a narancsfehér párocskát oly mértékben hozta ki sodrából, hogy azok a méretükhöz képest elképesztő erejű ütéseket záporoztak maszkom üvegére. Féltvén a maszkomat és a felbőszült kis fúriákat, egy gyors fotó után magukra is hagytam őket.
Másnap közeli merülőhelyet választottunk. A felszereléseket már a bázison összeállítottuk, majd a bázis serény segédereje, a kis Mohammed és egy praktikus taliga segítségével úgy 7-800 m távolságra, a Lighthouse nevű merülőhelyre vontattuk azokat. Érdekes élmény volt közvetlen a zajos sétálóutcán beöltözni, majd becsattogni a vízbe a strandolók között. A merülés valódi tanulópálya volt.
Könnyű homoklejtővel kezdődött, melyből gombaszerűen bukkantak elő az érdekes formájú koralloszlopok, bástyák. Egy kisebb korall fal vonalát követtük lefelé, beleselkedve az összes apró üregbe, ahol tűzhalak, nagyszemű halak és más éjszakai életet élő állatok várták az esti műszakot.
22 m-ről újra a part felé tereltem laza gombóc formában kavargó nebulóimat. A parttal párhuzamosan 10 és 5 m között bogarászva indultunk vissza a bázis irányába. A bázis közelében a kavicsos-homokos rézsű tengeri fűvel benőtt pázsittá alakult át, amiből a csikóhallal rokon, 20-30 cm hosszú, botszerű kis pipahalak leselkedtek felénk. A zöld tájat eldobált gumiabroncsok, hordók és egyéb háztartási roncsok "gazdagítják". A tenger lakosai már beköltöztek ezekbe a mesterséges zátonyokba: minden rozoga darab egy-egy murénának, gömbhalnak, oroszlánhalnak, ráknak vagy polipnak szolgál otthonául.
Ilyen mélységbe még szinte színvesztés nélkül tör át a fény, eszményi körülményeket nyújtva ezzel a víz alatti fotózás szerelmeseinek. Álmaimat is felülmúlva lencsém előtt egy máskor sebesen eliramló sárga, kék és zöld színekben pompázó seprűfarkú hal megtermett példánya állt modellt, aki a helyiek elmondása szerint a vízi fotósok számára bármikor rendelkezésre álló lelkes exibicionista.
Aznap még dzsipekbe vágtuk magunkat, hogy tiszteletünket tegyük Dahabtól lefelé a Déli-Oázis közelében fekvő Islands (szigetek) nevű búvárnevezetességnél. A hely érdekessége, hogy a búvárok a zátony homokos tetején hosszan gyalogolnak be bokáig érő vízben a belépési ponthoz. A partról szemlélve merülésük befejeztével kísértetiesen hatnak a semmiből előbukkanó, furcsán dülöngélő fekete békaemberek. Mintha Nemo kapitány katonái jönnének felénk, hogy beteljesítsék uruk végzetes parancsát.
A merülőhely kezdők számára is felejthetetlen élményeket nyújt. A belépési pontnál 9 m mélységű, homokos talajú "előszobában" találtuk magunkat, melynek falait elképesztő szín és formagazdagságú koralltelepek alkották. Balra indulva 23 m magas válaszfalakat alkotó korallokon úsztunk át "szobáról szobára". A legutóbbi felmérés szerint 37 különböző korall faj él itt egy közösségben. A formák a gömbtől a legyezőn, a faágon, a cseppkőn, az asztal, és gombaszerű alakzatokon át a tuskóig, a színek az elképzelhető összes szín és azok árnyalatainak matt, élénk és UV-változatáig terjedtek.
A korallok közé ágyazódva hatalmas óriáskagylók mutatták színpompás (lila, kék, barna) leopárdmintás belsejüket. Az egyik "szobában" orrszarvúhalakat, gömbhalakat, medúzákat találtunk, míg egy másikban barrakudaraj örvénylett körülöttünk. A nyílt vízhez kiérve tonhalak és snapperek rajai fogadtak bennünket. A szobák közt bukdácsolva hamar rájöttünk, hogy ebből a mesebeli koralllabirintusból tapasztalt vezető nélkül aligha találtunk volna vissza a kiindulóponthoz.
Az éjszakát haladó képzettségű búvárainkkal már 90 km-rel arrébb, a Sharm el Sheikhi kikötő egyik búvárhajóján töltöttük, harmincad magunkkal. Fáradtan dőltünk el priccseinken - ki a szellős fedélzeten, ki kabinokban -, hogy másnap megmerülhessük a legendás Thislegorm (II. világháborús hadihajó) roncsát.
Volner Miklós
Octopussy Búvárközpont
(átlag: 4) könnyű körülmények 
Horvátország
