A Sínai csodái
Utazási élmények1/2. oldal
Volner Miklós búvároktató megörvendeztetett minket egy izgalmas beszámolóval, amit a méretére való tekintettel több részletben közlünk. Ebben a részben a Thistlegorm roncsán történt merülésről és egy sivatagi kirándulásról olvashatunk.
Hajónk valamikor a hajnali órákban hagyta el a kikötőt, így a személyzet már a roncs közelében keltette a kábán ébredező búvárokat. A hajnal hűvöse még nem igazán hatott csábítóan a merüléshez. A tengeri szél elfojtott szitkokat vitt magával, ahogy embereink az előző napi merüléstől még nedves ruháikat húzkodták magukra. A hajót csaknem harminc méter mélyre, a kísértethajó leszakadt, oldalára borult farához kötötték ki. Ez a kötél biztosított fogódzót, hogy a hosszú ereszkedésben a nyílt vízi áramlat ne sodorjon el bennünket hajónktól, illetve a roncstól. Lefelé menet hatalmas sügér lebegett egykedvűen a nagy kékségben. Döbbenetes hatással volt mindenkire, ahogy a kék semmiből lassacskán előderengtek a gigantikus roncs tiszteletet parancsoló körvonalai.
Első alászállásunkon egyik tapasztalt búváromat a helyi divemaster gondjaira bíztam, hogy minden figyelmemet Ritára, egy lelkes, ám meglehetősen tapasztalatlan tanulómra összpontosíthassam. A búvár-hölgyemény ezúttal élete első mély és egyben roncsmerülését készült végrehajtani. Lassan, óvatosan süllyedtünk a kötél mentén, végig szemkontaktusban maradva, hogy az esetleges pánik első jeleire azonnal beavatkozhassak. Szerencsére a leányzón a hatalmas tér, az érezhető mélység és a roncs keltette normális feszültségen kívül semmi egyéb nem mutatkozott.
A 30 m-es mélységgel arányosan összefüggő négyszeres levegőfogyasztás és az izgalmi állapot okozta szaporább légzés azonban mégis meghozta a hatását: a kisebb méretű leszakadt hajófar, illetve az azon található légvédelmi ágyúk és a hajócsavar körbeúszása után társamnak már éppen csak annyi levegőtartaléka maradt, hogy azzal biztonságosan (5 m-en a mélymerülések után előírt 3 perces biztonsági megállót betartva) a felszínre emelkedtünk, anélkül hogy az én pótreduktoromhoz kellett volna nyúlni.
A második merülésen már csak magyar divemasterünkkel, és két haladó búvárral szálltunk alá. Mélyen beúsztunk a hajó rakterébe, ahol terepjárók és különböző harci járművek hevertek egymásra borulva. Elképesztően szűk helyeken préseltük át magunkat a roncsok között, időnként összetalálkozva más, lámpáikkal fénycsóvákat lengető csoportokkal. A hajó peremén vasúti tartálykocsi állt, a hatalmas nyomástól sörösdobozként összepréselődve.
A roncs élővilága jól reprezentálta a nyílt, illetve mély vízi faunák tipikusabb egyedeit. Hatalmas heringszerű halakból álló rajok tömegei cikáztak közöttünk, a roncs orrában egy 45 kg-os sügérekből álló raj egy helyben úszva dacolt a szemből érkező áramlattal, a roncs oldalában helyenként vörös és lila bőrkorallok hajladoztak, távolabb méteres barrakudák lestek áldozatukra. A hajó két híressége, a többszáz kilós óriássügér és a hatalmas, öreg muréna nagy sajnálatunkra ez alkalommal nem mutatkoztak.
Merülés végeztével a hajószakács fenséges ebéddel örvendeztetett meg bennünket. Míg a fedélzeten napozgatva emésztettük az arab csemegéket, a hajó továbbállt a közkedvelt Ras Mohammed nemzeti park irányába. Az utazás alatt szervezetünk minden lélegzetvétellel igyekezett megszabadulni a felgyülemlett többlet nitrogéntől.
A nemzeti park szépségei közül ezúttal a Shark Reef (Cápa Zátony) és a Yolanda Reef környéki látnivalókat jelölte ki számunkra a kapitány. A merülés a kifejezetten nehéz, áramlásos merülések közé sorolható. A hajó az áramlás miatt ki sem köt, csak befarol a kiugrási ponthoz, ahol a már beöltözött csoportok egyszerre vetődnek a habokba. Hogy az erős felszíni áramlat senkit ne sodorjon neki a zátony tetejének, a csoportok pillanatok alatt 20 m környékére süllyednek még a nyílt vízen, ahol 750 m-es mélység tátong alattuk.
Lélekben igen megterhelő élmény tud lenni, ahogyan az ember süllyedés közben minden viszonyítási alapot elveszít, mert maga körül csak a nagy kék derengést láthatja. Nehéz érzékelni, hogy süllyedünk vagy emelkedünk, kanyarodunk vagy egyenesen úszunk, állunk vagy haladunk éppen. Ilyenkor nyújtanak bizonyos támaszt műszereink, amelyek legalább a mélységről tájékoztatnak bennünket. Pár perc sodródást követően egy fokkal megnyugtatóbb érzéssel töltött el bennünket a Shark Reef hatalmas tornyának elősejlő látványa. Továbbsodródtunk a merőlegesen mélybe törő falak mentén, mellettünk időnként ezüstös tonhalrajok húztak el. Az elképesztő méretek hatására időnként apró, magatehetetlen planktonnak érezhettem magam. A csodálatos fények, a falat borító színpompás bőrkorallrengeteg, a milliószám úszkáló apró vörös halak pulzáló rajai teljességgel megbabonáztak.
Az áramlat lassan a két zátony közötti sekély plató bejáratához terelt bennünket, ahol kiúsztunk a fal árnyékából, és hirtelen egy vakító fényárban úszó, paradicsomi korallkertben találtuk magunkat. Az igazi meglepetés csak itt várt bennünket egy békésen "legelésző", hatalmas Napóleonhal személyében. Méreteivel mindannyiunkat megdöbbentett.
Széltében-hosszában nagyobb volt nálam, pedig 110 kilóval és 192 cm-es magassággal én sem tartozom a filigrán alkatúak közé. Napóleonhallal már korábban is volt dolgom, de azok jóval tartózkodóbbak voltak. Ez a jószág még a lábam közé is bátran beúszott, egykedvűen forgatva dülledt szemeit. Hirtelen mozgást érzékeltem a felszín közelében.
Adrienn, a feleségem és Gabi nevű sznorkeles társa egy jókora tengeri teknőssel úsztak versenyt, aki megunva a mókát, legnagyobb örömünkre, néhány uszonycsapással alámerült közénk. Nem sokkal távolabb félméteres barrakudák vészjósló raját pillantottuk meg. Róluk nem sokkal később egy nagy tokájú muréna vonta el figyelmünket. Megkerültük a Yolanda Reef napsütötte oldalát, hogy megszemléljük egy elsüllyedt konténer kiszóródott tartalmát. A táj egy részét különböző szaniteráruk borították. Vicces látványt nyújtottak a WCcsészéken ücsörgő tréfás kedvű búvárok. A merülés (és palackunk) végeztével ismét a nyílt vízen találtuk magunkat, ahol a búvárhajók óvatosan körözve szedegették össze felbukkanó utasaikat.
Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 4) átlagos nehézségű 
Budapest
