Bobály Mihály búvároktató, búvárfotós
Interjú2/2. oldal
De azért itthon sem csak a babérjaidon ültél, hiszen készült egy könyv, a Bali tengeri búvárfotók, az élményeid alapján. A kötet a kevés igényes magyar nyelvű könyv egyike, számos izgalmas víz alatti képpel. Nyilván sok munkád volt abban is, hogy fotósként eljutottál egy komoly szintre. Már úgy mentél ki, hogy volt tapasztalatod a búvárfotózásban?
Igen, fotózgattam már egy kicsikét, eleinte egy Nikonos V géppel dolgoztam, utána eldöntöttem, hogy veszek egy olyan rendszert, amit pár évig használhatok. Végül egy Nikon F100 mellett döntöttem, Subal tokban. Hozzá kell tenni, a búvárfotózás régen rendkívül kiváltságos dolognak tűnt. Ma viszont már bemégy egy boltba, főleg külföldön, ott egymás mellé vannak kitéve a digitális gépek és a búvártokok, egy szettként árulják őket.
Gyakorlatilag a fotózás demokráciája jött el? Így van. A tanulási folyamat fölgyorsulhat a digitális gépekkel, viszont tízből kilenc embernél ez nem eredményez fejlődést, mert úgy gondolkodnak, hogy sok lúd disznót győz, ezért inkább készítenek 400 képet, hátha lesz egy jól sikerült. Így viszont nem tanulnak, és visszájára fordulhat a technológia előnyei. Mindenesetre sokak számára már önmagában az, hogy egy kép víz alatt készült, bámulatosnak tűnik. Elég, hogy egy kék háttér előtt látszik valami folt, és a kép sikert arat a laikusok körében.
Szerinted a digitális-analóg kérdés már eldőlt?
Igen, már rég. Ami nagyon szomorú, hogy a komoly magyar fotósok még nem akarják belátni, hogy napjainkban ugyanolyan minőségű képeket lehet a digitális technikával is készíteni.
Mondjuk 10 megapixel már elég?
Igen. Amikor az én könyvem készült, a képeket diáról szkenneltük, és a digitális formátumú képek 10-12 megapixelesek. És akkor jön egy búvárfotós verseny, ahol a kategóriák mondjuk nagylátószög, makró, halportré és digitális. Tehát egyik oldalról a kompozíciós technikák alapján kategorizálnak, a másik oldalról a vivő technika alapján. Én viszont egyetlen technikai különbséget tudok csak elképzelni, és az a fekete-fehér vagy a színes. Én nem a technikai felkészültségét akarom élvezni a fotósnak, hanem azt tartom fontosnak, hogy az a kép mond-e valamit nekem. Mindenesetre a világban a profi fotósok többsége már átállt digitális fotózásra.
Ismerheted a versenyek hangulatát, hiszen miután hazajöttél és hoztad a képeidet Baliról, elindultál egy fotós versenyen.
Igen, és harmadik lettem.
Volt, akit meglepett a jó eredményed?
Talán igen, hiszen az előző évben hetedik vagy nyolcadik lettem. Tudtam, hogy nagylátószögben nem vagyok jó, tehát az összetettben nincs sok esélyem, de engem is meglepett, hogy végül harmadikként végeztem.
De mivel te magad is át szeretnél térni digitális technikára, ez azt jelenti, hogy innentől kezdve csak ebben a szűk kategóriában indulhatsz, vagy netán lobbizni fogsz?
Nagyon egyszerű, nem indulok. Ha nem fogadják el a képeimet, mert más technológiával készítettem, akkor egyszerűen nem veszek részt a versenyben. Azt az érvet nem fogadom el, hogy a digitális képeknél lehet módosítani az EXIF fájlt, mert a diát is lehet retusálni, duplikálni. Ha valaki ezt megteszi, és van annyira arcátlan, hogy ezt megtegye, akkor lelke rajta - de ha kiderül, ki kell zárni minden további versenyből. Mindenesetre a világban már gyakoribb az olyan verseny, ahol csak digitális képeket fogadnak el.
Persze az is sok fotós számára érdekes lehetett, hogy nem sokkal azután, hogy megjöttél és sok képet hoztál, a fotóidból megjelent egy könyv. Azok a fotósok, akikkel én baráti kapcsolatot ápolok, lehet, hogy egy kicsit irigykedve, de barátilag fogadták azt, hogy nekem sikerült. Magyarországon egy ilyen könyvet összehozni, nos, ehhez szerencse is kell. De én vettem a fáradtságot, utánajártam, végül találtam egy kiadót és egy szponzort, akik lehetővé tették a megjelenést.
Ehhez azért nem ártott az a fajta menedzserszemlélet sem, ami benned inkább megvan, vagy tévedek?
De, talán. Mindenesetre egy ilyen könyvet kiadni üzleti szempontból nem túl jó vállalkozás.
Gondolom azért ez is sok szempontból jó tapasztalat volt. A legfontosabb dolog, a búvárkodás szeretete viszont nyilván megmaradt mindentől függetlenül, és ehhez kapcsolódóan, ha visszagondolsz a 900 merülésedre, melyik jelenti számodra a legszebb emléket?
Ezt különválasztanám. Mondhatom úgy, hogy ha a merülési élményt nézem, akkor a nem kevés szóló fotósmerülésem volt az, amikor a legjobban éreztem magam, amikor nem zavart semmi. Természetesen az ilyen merüléseket viszont már csak kellően felkészülten, az összes szükséges biztonsági intézkedést betartva hajtottam végre. Ha viszont úgy kérdezitek, konkrétan melyik merülésem volt a legjobb, akkor talán azt említeném, amikor a mola molával találkoztam, vagy amikor felfedeztem a sárga pigmy csikóhalat.
Olyan helyet tudsz-e említeni, ahova mindenképpen szeretnél eljutni búvárként?
A Csendes-óceán, Palau, Truk Lagoon illetve még Komodo jut az eszembe. Ezeken a helyeken elég sok időt el tudnék tölteni.
Köszönjük a beszélgetést!
Gonda Rudolf - Szabó Károly
Kapcsolódó link: Bobály Mihály honlapja
(A szerk. megjegyzése: igencsak hosszúra nyúlt beszélgetésünknek volt egy másik meghatározó témája is, a hazai búvárélet, amiről szintén markáns véleményt fogalmazott meg Bobály Mihály. Mivel a témát fontosnak gondoljuk, ezért úgy döntöttünk, a későbbiekben még egy önálló cikk formájában visszatérünk rá.)
(átlag: 3.6) átlagos nehézségű 
Kecskemét
