»» ««
1/2. oldal

Belgium oda-vissza repülővel kevesebb mint egy euróért, avagy milyen trendekre készüljön az utazó?

A 258 (kettőszázötvennyolc) forintos retúrjegy ára mindent tartalmazott: a repülést, az adókat és díjakat, a kézipoggyász díját, szóval egy teljesen normális repjegy volt. A különbség az ár: Európán belül 25 ezer forint sem mondható elrugaszkodottnak, és annyiból közel száz(!) ilyen szuperolcsó jegy kijönne. Persze egyedi Ryanair akció volt, és villámgyorsan meg is változott pár dolog januárra, tehát egy darabig nem nagyon lesz olyan, hogy drágább lesz két BKV-jeggyel kijutni a reptérre, mint onnan elrepülni Charleroi-ba és vissza.

Mégis, ha keresgélünk egy keveset, a legolcsóbb légitársaságoknál 8-15 ezer forintos áron találhatunk repülőjegyet különféle európai városokba. Csak összehasonlításképpen, Budapest-Szombathely retúr vonatjegyet nagyjából 8 ezer forintért vehetnénk, IC pótdíj nélkül, másodosztályra. Nehezen magyarázható ez az árkülönbség, ha nem vagyunk vele tisztában, hogy a fapados járatokon sem mindenki filléres jegyekkel utazik. Bizonyos napokon olcsóbb a repülés, máskor meg drágább, ezért szokásos a turisták körében az olcsó repjegyhez igazítani az utazás dátumát, nem pedig előbb szállást keresni és aztán repülőjegyet venni.

Ez az egész repjegyáras fejtegetés talán furcsának tűnhet egy búvárkodással foglalkozó weboldalon, pedig megvan az összefüggés. Ha már Belgiumot említettem, szóba lehet hozni a brüsszeli Nemo33-at, aminek a kedvéért nem kevés magyar kelt útra oda. Van aki még szervezett utakat is kínál, pedig egy belgiumi kiruccanást tető alá hozni nem nagy mutatvány. Bizonyára van, akinek a szervezett út a jó, de én most elsősorban azok figyelmét szeretném felhívni a lehetőségekre, akik maguk intéznek mindent.

A piac jelenlegi helyzetében nagyon úgy fest, alapvetően két típusú út van. Az egyik csoportban a helyismeretet, komolyabb szervezést igénylő drága túrák vannak. Nagyon sokan gondolják úgy egy egzotikus túra szervezésekor, a profikra bízzák magukat, akik gondoskodnak róla, hogy az út tényleg jól sikerüljön. Ez teljesen reális, amikor valaki több százezer forintért a lehető legtöbbet akarja kihozni egy különleges utazásból. Ám az Adria az utóbbi években például már kifejezetten érdekes volt egyéni vendégek számára, akiknek nem kellett csoportvezető ahhoz, hogy egy email-ben lefoglalják a szállást és a merülést a bázis segítségével. Nos, a régi úticélok mellé zárkózhatnak fel azok a helyek, amiket most kis pénzért kereshetünk fel. Csak éppen ez egy más szemléletet igényel.

A lényeg ugyanis a rugalmasság. Az ember elkezdi nézegetni a jegyeket mondjuk májusra, és minden(!) lehetőségre nyitott. Lehet összekötni római hétvégét merüléssel? Természetesen, hiszen ehhez elég Ostiában szállást keresni és egy délelőtt csatlakozni valamelyik helyi búvárbázishoz. Megoldható kevés szabadnap kivételével egy izgalmas roncskaland? Mi sem egyszerűbb, 4-5 napra kell Ciprust felkeresni, és aztán irány a Zenobia. Érdemes legalább egy maszkot és komputert berakni ha valaki Göteborgba készül? Feltétlenül, hiszen a jobban felszerelt bázisokon még a bérelhető szárazruhákból is nagy választék van.

A kulcs az, hogy keressük, böngésszük a temérdek rendelkezésünkre álló információforrást, mi magunk is rendszeresen számoltunk be rövid kiruccanásainkról, amikor a fapados járatoknak köszönhettünk egy-egy kellemes merülést. Azt előre le kell szögezni, hogy az olcsó repjegy csak egy kis szelete a teljes költségeknek, hiszen szállást kell foglalnunk (barátunk például a booking.com vagy a ryanairhotels.com), pénzbe kerül a kinti közlekedés, az étel-ital no meg persze a merülés is, ráadásul utóbbinál amennyi pénzt spórolunk a feladós poggyászon, annyit elköltünk a felszerelés bérlésére. Persze megfordíthatjuk a dolgot, azt mondva, ez nem búvárút hanem városlátogatás, és ebben már csak kis plusz költség ha csobbanunk egyet.


Az írás a következő oldalon folytatódik!

Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2

Merülőhelyek

Manta Point, Pulau Wai

Indonesia

2/2 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) könnyű körülmények
max: 9m, látótáv: 4-10m , driftes

speedboat-os megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágcápa mantarája

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés