Ebben igazad van,de az extrém mély sűrített levegős merüléseknél az O2 parciális nyomás növekedése mellett nem árt figyelembe venni a narkózis kockázatát, illetve a rendkívül intenzív nitrogén beépülést sem. Ha valaki technikai képesítés nélkül, mono palackkal kísérletezget, és a levegő gyors fogyása miatt nem képes végrehajtani az ilyenkor elengedhetetlen dekompressziós megállókat, úgy a DCS kialakulásának hatványozott a veszélye, márpedig ez is az életveszély kategóriájába tartozik. Határozott véleményem szerint, 40 méter alá merülni sűrített levegővel, öngyilkossági kísérlet.

Vitába kell, hogy száljak Veled! Az O2 parciális nyomás fiziológiai hatása szempontjából 1,4 ata a maximális határ. Az 1,6 ata már a vészhelyzeti határérték. Ha ezt eléred, bármikor, minden előzmény nélkül bekövetkezhet a CNS, azaz a
rángógörccsel együttjáró, a központi idegrendszert érintő oxigénmérgezés, amelynek leginkább halál az eredménye. Nem tudom, hogy ki emlékszik még a Marx Tomira? Palmerhez hasonlóan ő is azt vallotta, hogy a sűrített levegős merülések jóval a jelenlegi, hivatalos 40 méteres mélységhatár alatt is biztonságosak. Ha jól tudom, kb. tíz éve láttálk őt is utoljára... Több alázatot kellene tanusítani a természeti törvényekkel szemben!

Ha jól vagyok informálva, Mohács térségében már egy szintén kínai eredetű, rendkívül szapora édesvízi rövidfarkú rák-félét, a gyapjasollós rákot sikerült azonosítani.

Kösz a naprakész információt. Isten mentese meg a belugákat és az alaszkai farkasokat - no meg a világot-,attól, hogy Mrs Palin legyen az USA elnöke!

Valóban, elismerésre méltó természetvédelmi kollekció a hölgy részéről! Sajnos, Mrs. Palin esete jól példázza, hogy milyen ostoba emberek kerülnek gyakran olyan pozíciókba, ahol a döntéseikkel súlyos károkat okozhatnak mind nekünk,embereknek, mind pedig,- mint Palin példája bizonyítja-, a természetnek.

Úgy emlékszem, hogy Alaszka Állam kormányzója az a túltengő műveltségben szenvedő Sarah Palin, akinek - többek között - a földrajzi ismeretei némileg hiányosnak tűnnek, hiszen Afrikát egy országnak tudja. Ha a biológiai ismeretei  hasonló szintűek, lehetséges, hogy szegény a belugákat is vérszívó rovarokként ismeri, amelyek védelmével szemben, természetesen az ipar érdekei az elsődlegesek.

Hiába, a kínaiak a halak képében is nyomulnak!

Magam is régi "palás" vagyok. Számos kezdő búváromnak a Pala volt az első, és ezért a legfelejthetetlenebb nyílt vízi
merülése.Az első, és megismételhetetlen érzelmű kalandja a"csend világában."Ezt az érzelmi kötődést jól bizonyítja, hogy később, közülük sokkakkal tértem vissza , Vörös-tengerrel és trópusokkal, izmosodó búvár tapasztalattal a hátuk mögött, kizárólag csak egy-egy "fun dive-ra" a Palához. ők kérték,és forszírozták.Néhány óceánnal és igen csak extrém merüléssel a hátam mögött, mindig a legnagyobb örömmel álltam kötélnek, mert nekem is ugyanazt jelenti mindmáig a Pala, mint nekik. Ugyanazt az örömöt, amikor régi barátainkat, a nagy csukát vagy a sügért, viszontláthattuk a telefonfülkében, vagy amikor a félhomályos, zöld vízben ismét ránk vigyorgott Samu, a hallhatatlanok derüjével.Előfordult,hogy novemberi hózáporban vagy fagyos ködben, a "normális" emberektől kötözni való őrülteknek titulálva merültünk, a magunk örömére. A merülés élményéért. Azért az élményért, amit a világtengert bejárva is, csak a Pala nyújthatott nekünk. Nem szertnénk elveszíteni ezt a varázst. Nekem mindenki, így Anti, Thomas, Mr.Diver és a többiek is, akik vendégül láttak bennünket, jó barát, és az is marad. Nagyon sajnálom, - de egyetértve Bunnyval, külsősként nem érthetem és ismerhetem-, hogy mi pattant el, szakadt meg közöttük. Egy kicsit olyan a helyzet, amikor a baráti házaspárról megtudjuk hogy válnak. Tanácstalanul nézünk magunk elé, hiszen párként és külön-külön is a barátaink voltak és maradnak. Mennyivel egyszerűbb lenne a helyzet, ha -amint első felindulásomban magam is gondoltam-, csupán valamilyen ostoba vagy korrupt helyi bürokrata akciózásáról lenne csak
szó! Számomra fájdalmas, hogy nem így van. Egyet tudok kívánni a saját, de gondolom sokak nevében is, próbáljatok megbékülni, és elsimítani az ellentéteket, hiszen semmi sem lehetetlen! Szeretnénk még sokat és úgy merülni mindannyiunk Paláján, mint a régi szép időkben!

Üdv:

Dr. Elter Tamás, alias shark

Tény, hogy Kína a legnagyobb cápauszony felhasználó,és -sajnos-, az is tény, hogy a kínai kormány szemmel láthatóan nem tesz semmit ez ellen. A Kínába kerülő cápauszonyok legjelentősebb mennyisége pedig nem a kínai felségvizekről kerül az éttermeikbe, így szó sem lehet holmi halászati belügyről. Egyébként, hogy valami keveset mi is tegyünk az áldatlan helyzetért; javaslom, hogy állítsuk össze azoknak a Budapesten működő kínai éttermeknek a listáját,ahol cápauszonylevest is árulnak. Ha a divecenter.hu szerkesztősége hozzájárul, tegyük közzé ezen éttermek listáját,és hívjuk fel a búvárok figyelmét, hogy mindaddig kerüljék el nagy ívben ezeket az éttermeket, amíg a tulajdonosaik nem szüntetik meg a cápauszony leves forgalmazását.

Bocs,  még csak annyit: mindenkiben legyen annyi becsület, hogy -természetesen -, nem áll kötélnek, és nem asszisztál a "kalóz" karácsonyfa állításhoz.

Nem szeretnék a Spartacus SE fogadatlan prókátora lenni, de a következőket javasolnám: Küldjünk szét egy mail-t a budapesti és környékbeli búváriskoláknak, oktatóknak, illetve mindazon más kollégáknak, akik rendszeresen igénybe vették a szolgáltatásaitokat, a bázis bezárásának elrendeléséről. Szerkesszünk egy tiltakozó petíciót ( szívesen megszövegezem, felhasználva jogászi múltam tapasztalatait ) ennek a kivagyi polgármesternek, és irassuk alá a saját búvárainkkal is. Biztos, hogy összegyűlne pár száz aláírás. Állítsunk össze egy delegációt, és vigyük el a polgármester "úrnak". Van néhány ujságíró barátom, ha szükséges, néhány országos napilapban is megszellőztethetnénk a dolgot. Én ugyan utálom a politikát és igyekszem is távol tartani tőle magamat, de amennyire tudom, az esztergomi lord majornak van már néhány, az újságokban is megszelőztetett botránya, lehet, hogy nem hiányzik neki még egy.
Továbbra is az a véleményem, hogy nem szabad annyiban hagyni az ügyet. Valamennyiünknek -gondolom -, vannak
befolyásos, a Palán tanult barátaink, búváraink, mozgósítsuk őket is. Ne adjuk fel, harcoljunk!

Ahol valami csibész politikus ( legyen az akár a polgármester,) áll az értelmetlen és megmagyarázhatatlan események hátterében, ott a történéseket mindig körüllengi a korrupció gyanújának a fanyar bűze! Én nem hagynám annyiban a dolgot és küzdenék! Úgy gondolom, hogy ez nem csak helyi ügy, hiszen a "Pala" mindannyiunké! Én speciel két hete merültem ott utoljára, és  a Pala minden évben fontos része volt a merülési programjainak. Miért nem szervezünk egy országos megmozdulást? Én hajlandó vagyok részt venni a szervezkedésben, akár petíciót fogalmazni, vagy bármit mást megtenni bázis megmentéséért. Azt nem lehet hagyni, hogy néhány helyi kiskirály köpjön bele a magyar búvártársadalom levesébe. Szervezkedjünk, ne pedig siránkozzunk! Én felajánlom a szolgálataimat!

Mindaddig nem lesz eredményes az ún. uszonyhalászat elleni küzdelem, amíg a felhasználó országok maguk nem hoznak a cápahalászatot tiltó jogszabályokat. Sajnos, a fő felvevő piac, Kína és Dél-Korea részéről nem nagyon látni az ezt célzó törekvéseket. Egyetlen pozitív példa a térségből Tajvan, amely 2007-től betiltotta, igaz, hogy egyelőre csak az érdescápa ( "whale shark " ) vadászatát, de már ez is részeredmény. Kínával igazán nem sok mindent lehet kezdeni, egyszerűen fütyülnek a WWF és más szervezetek cápavédelmi kezdeményezéseire. A cápauszony-leves, illetve a cápahús termékek elleni európai, ausztrál,illetve amerikai bojkott  is hidegen hagyja a kínai nagykereskedőket, mivel a belső piacuk a legnagyobb felveveő. Azért érdemes azt is megemlíteni, hogy bizonyos cápafajok jövőjét nem csak a "sárga veszedelem", hanem a szavakban oly környezettudatos EU egynémely tagállama
is veszélyezteti. Spanyolország évente átlag 100.000 tonna cápauszonyt exportál a kínai piacokra. A spanyol halászhajók által elejtett cápák pedig még tovább csökkentik a már amúgy is kritikus állapotban lévő mediterrán és kelet-atlanti cápapopulációk egyedszámát.

Csak a pontosság kedvéért: A Tribal osztályba tartoztak a legnagyobb méretű torpedórombolók, amelyeket a Royal Navy hadrendben tartott. Az osztály egységeinek vízkiszorítása elérte az 1700 BRT-t. A torpedóromboló, és a kalsszikus torpedóvető, azaz a torpedónaszád között mind fegyverzetben, méretben, és vízkiszorításban is jelentős a különbség. A torpedónaszádok vízkiszorítása  általában 200-400 BRT volt, a hosszúságuk nem haladta meg a 60 métert, védőfegyverzetük pedig a rombolókhoz képest sokkal gyengébb volt. A naszád tipikusan az I. világháború hajótípusa volt, nagyobb tömegben csak ekkor alkalmazták. A II. világháború idején  szerepüket a jelentősen továbbfejlesztett torpedórombolók vették át. A rombolók sebessége elérte a 36-40 csomót ( kb. 64-72 km/óra ), főütegeik általában 100-120 mm-es ágyúk voltak ( 4-6 db), 4-6 torpedóvető csővel, és a tengeralattjárók elleni harchoz vízibomba vetőkkel rendelkezte. A II. világháború atlanti hadműveleteiben a legfontosabb haditengerészeti eszköz a torpedóromboló volt.

Nagyon indokolt, és előremutató ez az intézkedés.Legutóbbi utamon elszomorított, hogy a Hurghadától viszonylag távoli Sha'ab el Erg zátonynál, a víz alatt mennyi műanyag palackot, és zacskó maradványt láttam. Tegyük hozzá, hogy ide csak búvárhajók járnak, a hajók fedélzetén pedig nem egyiptomi fellahok, hanem felsőbbrendű, művelt európai(?) búvárok demonstrálják a fehér faj felsőbbrendű környezettudatosságát...Ja, és ugyanitt láttam korallágat
elrejtő búvárt is, szintén nem egyiptomi volt.

Az ún. szupraliltorális öv, azaz a fröccsenéses zóna, valamint az árapály öv lakói között a cikkben ismertetett vízhűtéses technika meglehetősen általános. Például a mediterrán vizekben igen gyakori vörös lóaktínia ( Actinia equus ), szintén vizet szívva magába, tapogatóit behúzva képes több óráig, minden károsodás nélkül elviselni szárazra
kerülve a tűző nap sugarait. A sapkacsigák ( Patella sp. ) szorosan a parti sziklákra tapadva, a teknőjük között tartják a túléléshez szükséges vizet. Az árapály övben honos zöldmoszat-félék szintén vizet vesznek fel, az apály kezdetekor.

Igazad van, rosszul írtam a hajó nevét, bocs.

Egyébként tényleg nem árt, ha van roncsmerülő képzettséged a bemenetelhez. Gyakran látok búvárokat - nem olyan szellős belső terű roncsba, mint pl. az Általad is említett Carnatic, - hanem kifejezetten zárt terűnek minősülő hajóroncsokba beúszni pl. csévekötés, és minden biztonsági felszerelés nélkül. Ilyenkor mindig az a szerencsétlen,"tapasztalt" cseh búvár jut az eszembe ( Isten nyugosztalja ), aki cséve, és megfelelő biztosítás nélkül ment be a silói Peltastis gépházába, 2000 nyarán. Felrúgta a szűk térben lerakódott finom üledéket, és nem talált ki. Mondanom sem kell, hogy ez volt az utolsó roncsmerülése.

A Sinisha kitartó rábeszéléssel rávehető egy kanyarra a roncshoz, ha megvan a szükséges létszám, bár előtte a
roncs állapotát firtató kédéseidre hangos " Zero, zero! " feleletekkel igyekszik elvenni a kedvedet a túrától. A valós
probléma az, hogy a roncs messze van Rovinjtól.Korábbban egy helyi pulai bázis is szervezett merüléseket az U-81-hez, de azt bezártak. Személyes véleményem szerint a roncsnak akkora a történelimi értéke, hogy csak egy darabját megtapogatni is hatalmas élmény, - legalább is számomra.

Meglehetősen egy darabban van, csak az orr rész hiányzik. A teherfedélzet felől nézve a felépítmény olyan, mint egy tízemeletes tömbház, döbbenetesek a roncs méretei. Dekós levegős merüléssel végig lehet úszni a felépítményt, illetve
a teherfedélzetet. A Haeven elsüllyedése a Földközi-tenger egyik legnagyobb ökokatasztrófája volt, ha jól tudom, 180.ezer tonna nyersolaj ömlött a Genovai-öbölbe. A roncs két napig égett, mielőtt elsüllyedt volna.

A Földközi-tenger európai partszakaszának  legméretesebb roncsa, a Genovai-öbölben 1991-ben elsüllyedt Haeven
tanker, amely szintén közel 300 méter hosszú. A tat-felépítmény a kapitányi híddal teljes épségben fennmaradt. Jól jellemzi a hajó méreteit, hogy a híd teteje harminc egynéhány méteren kezdődik, a gerinc pedig kb. 90 méter mélységben van. Igaz, a Haeven teljes értékű merülése, technikai merülés.

Kevéssé ismert, hogy Rovinj, pontosabban Pula közelében, és merülhető mélységben található az egyik leghíresebb
II. világháborús német tengeralattjáró, az U-81-es maradványa. Az egykori, VII-C típusú tengeralattjáró,- túl azon, hogy részt vett a legnagyobb észak-atlanti konvojcsatákban-, küldte hullámsírba a britek büszkeségét, a Bismarck elsüllyesztésében részt vett HMS Ark Royal repülőgéphordozót. A tengeralattjárót 1946-ban a jugoszláv haditengerészet kiemelte, és megpróbálta a pulai hadikikötőbe vontatni, azonban az kettétört. Ami megmaradt belőle, az a tatrész, a torpedókamrákkal, illetve aMAN dízelaggregátok maradványaival. Mindenestre, ez az isztriai térség egyik történelmileg legértékesebb, és a búvárok között alig ismert rhajóoncs maradványa.

Az Adriai-tenger horvátországi szakaszán is van néhány feltáratlan első világháborús tengeralattjáró roncs, még az 1917-es tengeri hadműveletekből. Közülük az olasz "Balilla" tengeralattjárót Horthy otrantói szorost támadó kötelékének rombolói, a Csepel és a Triglav süllyesztették el.

Érdekes kérdés, - ha a hír igaz -, hogy milyen ragadozó lehetett a nagy fehércápa gyilkosa. A nagy fehércápáknál nem ismert a kannibalizmus, tehát nem lehetett fajtárs a tettes. Mivel a kifejlett nagy fehércápának nincsen természetes ellensége más cápafajok között, csak egyetlen ragadozó állhat a támadás hátterében, a kardszárnyú delfin, amelyről
bizonyított tény, hogy képes levadászni a nagy fehért. A másik verzió már sokkal inkább sci-fi szerű. Erről az esetről eszembe jutott a híres, mindmáig vitatott 1918-as Port Stevens-i sztori. 1918 júliusában, az ausztráliai Port Stevens kikötőjéből rákhalászok futottak ki a Nelson-öböl irányába, begyűjteni a korábban kihelyezett varsáikat. Néhány nap múlva tértek vissza a varsák nélkül, viszont félőrülten a félelemtől. Elbeszélésük szerint, - amelyet a halászati felügyelőség egykori jegyzőkönyvei is rögzítenek -, egy sohasem látott, hatalmas méretű, "szellemfehér" színű óriáscápa  tépte szét játszi könyedséggel az egyenként több mint egymázsás, zsákmánnyal teli varsákat. A port stevensi esetet néhány kriptozoológus a Carcharocles megalodon, a kihaltnak tudott óriásfogú cápa esetleges jelenideji létezése egyik bizonyítékának tekinti. Lehet, hogy az ismeretlen "port stevensi cápa" áll az ismertetett attak hátterében? Semmit sem lehet kizárni.

É tartok ilyen tanfolyamokat. Beszoktak iratkozni  az ilyen tanfolyamokra. Fizetni is szoktak érte. Hasznosnak szokták tartani. Magabiztosabban lebegnek és úsznak a tanfolyam elvégzése után. Lehet  bizonyos készségeket gyakorolni az uszodában, a csempéhez viszonyítva, hogy emelkedik-e vagy süllyed-e a búvár 10 centimétert. És ha mindezek eredményeként a soron következő nyíltvízi merülésen már nem rugdossa szét a szivacsokat és javul a levegő fogyasztása, már megérte.

Üdv:

Shark

Sok olyan búvárral találkoztam, akit nem tanítottak meg lebegni  az alaptanfolyamon.

Üdv:

Shark

Az alapok lelkiismertes elsajátítása sem jelenti azt, hogy most már mindent tudunk. Amíg merülsz, addig fogsz tanulni még akkor is, ha már két-háromezer merülés van a hátad mögött. Én például biztos, hogy nem mennék el sebésznek még akkor sem, ha műtősfiúként  már végig asszisztáltam pár ezer vakbélműtétet. Elismerem, hogy a tudást sokféleképpen lehet megszerezni, de miért "ciki" a továbbképzés? Én sohasem éreztem azt, hogy a bölcsek kövét hordom a zsebemben, és  állandóan igyekszem továbbképezni magam. Örömmel tanulok akár szervezett keretek között is, általam nagyrabecsült szakemberektől. Minél többet ismersz meg valamiről, annál inkább rájössz arra, hogy még mennyi mindent nem tudsz. A tudást megszerezni és alkalmazni pedig igazi élmény, véleményem szerint.

Bocs a megkésett válaszért, de csak most jutottam hozzá, hogy - az igen helyesen - termékennyé vált diskurzusba ismét beszálljak. Az Általad példaként említett speckókból a PPB-t oktatom, és számos  lebegőképességi képzést tartottam már. Belátom, hogy egy száz-kétszáz merüléssel rendelkező tapasztalt búvár számára a lebegőképesség uralása nem jelent problémát. De hidd el, - hogy rendszerfüggetlenül -,  a frissen végzett kezdő búvárok túlnyomó
többségének komoly gondjai vannak a lebegőképesség kontrolljával. Azon lehet persze vitatkozni, hogy  nem volna-e
helyesebb - akár az alapképzés törzsanyagának és idejének megnövelése árán  is - a kezdő tanfolyamok komoly részévé tenni azt, amit a PPB spec. képzés fog át. Én támogatnék egy ilyen típusú didaktikai törekvést. Csak személyes tapasztalataimat tudom megosztani Veled; a minimum három percig egy helyben lebegés, a tolatás, "rákúszás", fordulózási technikák illetve a súlyzási irányelvek alaposabb begyakoroltatása még egyetlen kezdő búvárnak sem vált a hátrányára. Az oktatóé a legnagyobb felelősség abban, hogy a tudása legjavát átadja a hallgatóinak, és ha kell, nem kettő, hanem négy vagy öt uszodai foglalkozás beiktatásával érje el az alapszintű tudás megalapozását. De; a kezdő búvárnak is van bizonyos felelőssége abban, hogy törekedjen a korrekt lebegőképesség elérésére.  Nem egyszer voltam részese olyan szívfacsaró látványnak, amikor a búvár hason vonszolta magát a szivacsokkal, és más menekülésképtelen alsóbbrendű állatokkal benőtt aljzaton. Nyomában üledékfelhőbe burkolt szivacs és moszatdarabkák repkedtek. Sajnos, a Vörösön is gyakran voltam hasonló "élmény" részese.  Némi uszodai
gyakorlással elkerülhetőek lennének a hasonló, természetkárosító esetek. Egyébként csak a korábbi véleményemet tudom megismételni, azt tartom helyesnek, ha az oktató csak olyan specialitást tanít, amelyben sajátmagának komoly szakmai tapasztalata és tudása van. Nyilván nem kínálnék például roncs specialitást, ha nem lennék biztos abban, hogy hasznos, és a tananyagot is meghaladó ismereteket nem lennék képes átadni a hallgatóimnak. Egyetértek Veled abban, hogy nyakló nélkül felvenni olyan specialitásokat amelyre nincs kereslet, vagy amihez maga az oktató sem ért,
felesleges dolog. Ami viszont hasznos és plusz tudást ad a búvároknak, az mindenféleképpen értéket képvisel.

Üdv:

Shark

Inkább azt látom problémának, ha oktatóként olyan specialitást tanít valaki, amely területen neki magának sincsenek  meg az átlagot meghaladó ismeretei. Egyébként pedig úgy gondolom, hogy a specialitások igenis, hasznosak. Az más kérdés, hogy sokan nem érzik szükségét, mondván mi már úgyis mindent tudunk, és ez csak arra jó, hogy lehúzzon az oktató. Speciel, én csak olyan képzéseket hirdetek meg, amelyekben úgy vélem, megfelelő jártasságom van. Aki mondjuk, elvégzett nálam egy Fish Identificationt, többnyire  nem úgy fogja meghatározni a halak többségét, hogy " láttam valami piros izét." Valószínű, hogy a búvárnak is öröm, ha saját maga képes felismerni, sőt tudatosan felkutatni vízalatti élőlényeket. De továbbmegyek; bemennél-e úgy hajóroncsba, hogy fogalmad sincs a zárt térben történő merülés speciális bizttonsági szabályairól? Vagy hol tanulod meg a behatoló cséve használatát, vagy azt, hogy mi az egyharmad-egyharmad,  vagy a lineáris 40 méteres távolság szabálya, stb... Nyilván barátoktól, a kikötői kocsmában sörözve nem lehet egzakt módon megtanulni az összetett speciális merülések tudományát. Oktatóktól és búvároktól egyaránt nagyobb alázat szükségeltetik a búvárszakma és a tenger iránt! Amiről sokszor úgy gondoljuk  hogy milyen sokat is tudunk, arról gyakran kiderül, hogy valójában milyen  kevés...

A helyzet egy kissé árnyaltabb, véleményem szerint. A fogyasztói oldalról nyilván a konkurencia-harc szülte áresés előnyös lehet. Van azonban egy ésszerű határ, amit ha valaki a kínálati oldalról átlép, az már nem a válsághoz való rugalmas alkalmazkodás, hanem a hülyeség kategóriája. Persze, a legjobb lenne ötvenezerért szafarizni délen az Andromédával, vagy 15.000-Ft-ért elvégezni egy divemaster tanfolyamot úgy, hogy ajándékba kapok hozzá még egy DUI szárazruhát is. Csakhogy a válság ellenére sincsenek csodák! Magas minőséget csak magas fajlagos költségek mellett lehet biztosítani. Az irreálisan alacsony árat - legalább is rentábilis módon - nem lehet tartósan fenntartani. További ( egyéni ) döntés, hogy hova árazom be saját magam. A folyamatosan akciózó, 35.000-es OWDt, 15.000-es
specialitásokat kínáló oktatókat a "piac" előbb utóbb besorolja az olcsójánosok közé. Konszolidált viszonyok között a magas igényű " vevő" nem fogja elhinni, hogy extra alacsony áron extra jó minőségű szolgáltatást fog kapni, és elkerüli ezeket az opciókat. Az ár nagyon fontos, de ha nem fejezi ki objektíven a minőséget, keserves csalódás érheti
azt, aki csak a számokat nézi. Sajátmagam biztos, hogy nem kívánnék úgy tovább megmaradni az oktatói pályán, hogy tudásomat, szakmai tapasztalataimat, áron alul, képletesen egy tányér bablevesért lennék kénytelen kínálni.

A roncsok történelmi értékét növeli, hogy pl. a Kronprinz Wilhelm és a Markgraf csatacirkálók aktív részesei voltak az I.világháború legnagyobb, felszíni egységek közötti ütköztének, az 1915-ös jütlandi csatának.A csatacirkáló egyébként a hadihajóépítést forradalmasító, Jacky Fisher nevéhez köthető, és 1906-ban vízre bocsátott  HMS Dreadnought  csatahajó alaptípusából kifejlesztett önálló hadihajó osztály. Beatty tengernagy szorgalmazta ennek a jelentős tűzerejű, de a csatahajóknál nagyobb sebességű típusnak a hadrendbe állítását. Noha a csatacirkáló angol találmány volt, paradox módon mégis a német császári flotta ismerte fel  először ennek a típusnak a jelentőségét. Az I.világháború legelismertebb csatacirkáló szakértője Franz von Hipper altengernagy volt, aki sikkerrel alkalmazta ezt az új hajóosztályt a jütlandi ütközetben, taktikai győzelmet aratva az angolok felett. Aki a roncsmerülés szerelmese, annak Scapa-t nem lehet kihagyni!

Az Adria mélye még sok felfedezésre váró, híres háborús hajóroncsot rejt, köztük több első világháborús tengeralattjárót, mint például az olasz Ballilát, amelyet a Heissler sorhajókapitány parancsnokolt Helgoland cirkáló süllyesztett el, vagy a híres, 1917. május 15-i, Horthy sorhajókapitány által vezetett otrantói tengeri csatában a Balaton és a csepel osztrák-magyar rombolók által elsüllesztett Borea olasz rombolót. Ezeket a hajókat eddig még senki sem
találta meg.

Bocs, a megkésett reagálásért, valóban a száraz az egyenruha. A roncsokon kívül érdekes az élővilág is, esetenként
- főleg július-augsztus hónapokban - előfordul itt az óriáscápa, és alkalmanként a kardszárnyú delfin is.

Szokták volt mondani, hideg víz nincs, csak nem megfelelő a hővédelem...Scapa világviszonylatban is egyedülálló, az egykori német császári Nyílttengeri Flotta jütlandi csatában  résztvett egységei mellett, a sokkal könnyebben merül-
hető záróhajók roncsai kifejezetten szép merülési élményt kínálnak. Nem túl közismert, de a legszebb második világháborús német tengeralattjáró roncsok pl. a La Manche csatornában, és a Calais előtti parti vizekben találhatók. Még egy indok a szárazruha beszerzéséhez. A "hideg víz" inkább szemléleti kérdés. Sokan a Vörösön kívül, illetve 26C foknál "hidegebb" vízben egyszerűen nem hajlandóak merülni, megfosztva magukat a trópusokéval egyenértékű vízalattiélményektől.

A cetek védelmére hivatott nemzetközi egyezmények betartása csak az egyezményhez csatlakozott országokra nézve kötelező-, elvileg. Japán például részese az 1986-os egyezménynek, de ennek ellenére továbbra is a jelentős bálnavadász nemzetekhez tartozik. Kihasználja a megállapodásnak a tudományos vizsgálatokra vonatkozó, és kivételt biztosító klauzuláját. Az összes japán bálnavadász hajó oldalán cinikusan a "Research" felirat virít. Japán a nemzetközi környezetvédő szervek tiltakozó akciói miatt azzal fenyegetőzik, hogy kilép az egyezményből. Izland és Norvégia, hogy a"fejlett" Európában maradjunk,  pedig elutasítja a megállapodást. A nemzetközi szerződéseknek gyakorlatilag nincsen szankciójuk, és ez rossz hír a veszélyeztetett fajok számára. Sajnos, az emberi kapzsiság, és a rövid távú, ún.
"piaci érdekek" ellen nincs hatékony védelem. A jelenleg ismert 89 cetfaj 50%-át fenyegeti a néhány évtizeden belüli teljes kipusztulás, rengeteg más egyéb tengeri fajjal együtt.

Júniusban a Pulához közel található Varese roncsán volt egy kispettyes macska, és kettő simacápa. Amikor május 1.-én voltunk lent Rovinjban, az előttünk merült olasz csapat kékcápával találkozott a Baron Gautschon.

A kékcápák a Kornati-szigetek külső, nyugati vonulatától még kb. 15-20 Nm-re a nyílt-tengeren találhatók, elsősorban július és szeptember között, a szardínia rajok vonulásának függvényében. Egyike a legjobban csalizható nyílt vízi fajnak. Egy elmés célszerszámmal neccháklókba darált szardínia massza és olaj a leghatékonyabb csali, némi bonitó
illetve tonhaltörzzsel spékelve. További jó merülést Nektek.

Az angol csapat három idényben végzett megfigyeléseket a Kornatok térségében, megvan az erről publikált tanulmányuk. Kékcápákon kívül heringcápát és makót is észleltek. Ha lenne bázisom az Adrián, már rég dolgoznék a projekten, nem csak különleges kaland, de tuti üzlet is lenne.

A kékcápás merüléseknél, - azon a néhány merülő helyen, ahol ezzel a fajjal egyáltalán halbiztos módon lehet merülni-, általában nem előírás a ketrec használata. Ez alól kivétel az USA. Kaliforniában található a világ egyik legjobb kékcápás merülőhelye, Santa Catalina szigeténél, illetve San Diegóban. Itt a felszíntől 3-4 méterre leeresztett ketrecben lehet gyönyörködni ebben a pompás ragadozóban. Kaliforniában helyi szabályok írják elő a ketrec használatát a cápás merülésekhez.Európában Portugália az, ahol szerveznek kékcápás merülést. Itt nem használnak ketrecet. Első osztályú kékcápás merülőhely a Fokföldi-félszigetet övező nyílt-óceáni terület, itt sem előírás a ketrec használata. Személyes tapasztalataim szerint, a kékcápák egyáltalán nem agresszívek. Nagyon kíváncsiak, szívesen érdeklődnek a búvár közvetlen közelében. Ott, ahol a kékcápák nagyobb számban előfordulnak, számíthatunk a röviduszonyú makó felbukkanására is. Ezzel a fajjal már nem árt óvatosabban viselkedni. A ketreces merülések kötelezővé tétele mögött a biztonsági megfontolásokon kívül jól körültapintható üzleti érdekek is szerepelnek. A közvetlenül a felszín alá eresztett ketrecben történő merüléshez nem követelik meg búvárvizsga meglétét, így az igen vonzó cápás merülés a turisták nagyobb tömege számára is hozzáférhetővé válik. A ketrec nélküli merülésekhez azonban - véleményem szerint -, komolyabb tapasztalat és búvárgyakorlat szükséges. Frissen végzett OWD részére, néhány merüléssel a háta mögött, semmiféleképpen nem ajánlanám például, hogy tigriscápás merülésen vegyen részt. Dél-Afrikában a tigris és bikacápás merülésekre szakosodott búvárközpontok általában legalább ötven naplózott nyílt vízi merülés meglétét, és minimum haladó szintű minősítést írnak elő a programon történő részvétel feltételeként. Jómagam a saját szervezésű tigriscápás merülésekhez ennél szigorúbb előfeltételeket szabok, min. száz naplózott merülést, áramlatmerülési gyakorlat igazolásával együtt. Kékcápás merülést egyébként némi elkőkészülettel gond nélkül lehetne szervezni az Adrián is, ha valakit érdekel ez a lehetőség, szívesen adok tanácsot.

A szirticápa -félék, és más nagyobb testű fajok szemfenekén egy, apró kristálykúpokat tartalmazó, fényvisszaverő réteg, az ún. tapetum lucidum található, amely a sötétben kevés fényt is visszatükröz, ezért világít úgy a szemük, mint a macskáé.

A szemkontaktus valódi, érzékeli az állat, hogy nézed. Ha függőleges testhelyzetben egymással szorosan háttal álltok, mivel mindkét búvár nagyjából 180 fokos teret lát be, lefeditek a teljes környező vízteret. Ez a módszer nyílt vízi körülmények közöt ajánlott, ott, ahol nem tudsz valamilyen természetes gátat, leginkább zátonyfalat használni a hát védelmére. Általános tapasztalat, hogy a potenciálisan veszélyes fajok hátulról próbálnak az áldozatuk közelébe fordulni, és ha szembefordulsz velük, kitérnek. Ha egymásnak hszorosan háttal áltok, a merülőtárs karjának megszorításával jelezheted például, hogy közölni akarsz vele valamit. A cápafajok jelentős része a szokatlan zajokra és zörejekre kíváncsian reagál. Különösen a tompa dörrenés szerű hangokra, de a fémes, nyikorgó, kopogó hangokra is. Személy szerint soha nem tapasztaltam, hogy ettől agresszívvé váltak volna ( sem a tigris, sem a nagy fehér, stb. ),
de egy dél-afrikai operátor mesélte nekem, hogy a zajokra különösen érzékenyen reagáló bikacápák a víz alá vitt műanyag flakon nyomogatásától teljesen begőzöltek, olyan szinten, hogy a kollégának komoly halálfélelme volt.

Nyugodtan merülj éjszakait az Elphinstonnál, mivel  kicsi annak az esélye, hogy összetalálkozz a tigrissel. A legjobb amit tehetsz egy nem várt találkozó esetén: 1.) azonnal állj meg, és zárj szorosra a merülőtársaddal. 2.) Vegyetek fel függőleges testhelyzetet, és ha nincs közvetlenül mellettetek zátonyfal, háttal álljatok egymásnak, így belátjátok a vízteret, és véditek a hátatokat. 3.) Lassítsad le a légzésedet, egyenletesen, nyugodtan vedd a levegőt. 4.) Ne hadonássz, és kerüld el a hirtelen mozdulatokat. Soha ne próbálj meg hátat fordítva az állatnak, pánikszerűen el, vagy felúszni! 5.) Ne hátrálj, ha megközelít! Tartsd fenn mindig a szemkontaktust. Ha az állat eltávolodik lassan (!) kezdj eltávolodni, fenntartva a szemkontaktust. Ha ismét megközelít, azonnal álljatok meg, és ismét vedd fel a függőleges helyzetet. 6.) Soha ne szakadj le a csoporttól, és a merülőtársadtól. A tigriscápa megszokta, hogy a prédaállat ha megpillantja ( mint pl. a teknős ), gyorsan igyekszik egérutat nyerni, ami fokozza a támadási ösztönt. Az álló helyzet, illetve a méretváltozás, és nyugodt viselkedés óvatossá teszi,és elbizonytalanítja az állatot. A legveszélyesebb, ha valaki bepánikol. Ha nyugodtan viselkedsz, a tigris is nyugodt marad, és csak kíváncsiskodni fog. A légzőkészülékes tigriscápás merüléseimen kívül egy alkalommal egy kis, négyfős csoporttal sznorkellel úsztunk három tigriscápával, amelyek közül a legnagyobb négy méteres volt. Szorosan egymás mellett voltunk végig, nem merültünk rájuk, és mindig szembefordultunk velük, amikor felúsztak és közeljöttek hozzánk. Fél óráig tartott a közös úszkálás, mind a mai napig ez életem egyik legnagyobb búvárélménye.

Egyiptomban, illetve a Vörös-tenger vizein a nem igazán ritka tigriscápa nappal általában nagyobb mélységekbe, 40 méter alá húzódik. Ez a fő oka annak, hogy itt csak nagyon ritkán látható. Ettől eltérő napszaki aktivitás jellemzi a nyugat indiai-óceáni, illetve a bahamai, és a Fiji-szigetekei populációt, ahol szezonban nappal, és sekély vízben is megtalálhatjuk őket. Fokozott óvatosság szükséges a tigriscápás merülésekhez.Érdekes tény, hogy a teknőstől, amely az egyik kedvenc prédája, naggyon agresszívvé válhat.

Csak a pontosság kedvéért, a Carcharhiniformes rend, amelybe a kékcápa is tartozik, nem tartalmaz Carcharias nevű
nemzetséget.

Ha már a cikk használja a kettős nevezéktan szerinti tudományos elnevezést, nem ártana, ha az újságíró utánanézne
a helyes elnevezésnek. A kékcápa tudományos neve Prionace glauca, Carcharias nemzetséget pedig nem is ismer a
cáparendszertan.

Történészek óvatos becslése szerint, csak az Adriai-tenger keleti partszakaszán az elmúlt két évezredben több, mint
kettőezer hajó süllyedt el. Nemcsak az antik világ faépítésű hajói, hanem az elmúlt másfél évszázad fémépítésű  tengerjárói közül is van még mit felfedezni, illetve megtalálni. Jó példa erre a pont a Czakó László/Kovács Attila által felfedezett Ferenc József partvédő csatahajó roncsa. De ugyanígy egy, a Rovinj térségében gyakran merülő magyar búvárok által  ismert impozáns roncsot, a Hans Schmiedt-et is csak a 90-es években találták meg, és a hajó azonosítása több éves, vitáktól terhes folyamat volt.

Mindenkit szeretek a fórumon, Te sem vagy kivétel...Egy nagyméretű kalmár, vagy nyolckarú, ha a búvár fejére tapad, komoly veszélyforrás lehet. A csendes-óceáni vörös polip például elkapja a nála kisebb cápákat is. A seattlei helyi operátorok szerint, ha az óriás octopus megtapogat, teljes nyugalomba kell maradni, nem szabad mozogni, és nyugodtan kell tűrni, ha végigsimít a karjaival. Persze, ez is csak egy potyka az Architheuthis-hoz képest, amely a kinyújtott fogókarjaival elérheti a 18 méteres hosszúságot...

Ha rajongasz a méretes lábasfejűek iránt, és ha már Amerika, ajánlom szíves figyelmedbe Seattle-ben a Seacrest Parknak nevezett merülőhelyet, ahol csendes-óceáni vörös óriáspolippal tudsz merülni. Ezek a nyolckarúak a ma élő legnagyobb octopusok, elérhetik akár a 6, 8 méteres hosszúságot is.

A telepes kőkorallokról mindenkinek általában a Vörös-tenger, és az indo-pacifikus térség korallzátonyai jutnak az eszébe. Kevéssé ismert, hogy a Földközi-tengerben is él egy, potenciálisan szirtképzésre  alkalmas telepes kőkorall faj. A pázsitkorall ( Cladocera cespitosa ) ugyanabba a Faviidae családba tartozik, mint számos, a Vörös-tengerből jól ismert kőkorall. A pázsitkorall a Földközi-tenger keleti medencéjében helyenként két-három méteres padokat alkot. (Ezeket azért még túlzás lenne akár foltzátonynak is nevezni.) Külső megjelenés nagyon hasonló a Vörösön gyakori mozaikkorall félékhez ( Favites sp.) Legészakibb elterjedési területe az Adria. Én még Rovinjban, a város közelében fekvő Saline sziget nyugati falainál is találtam néhány kisebb, de nagyon szép pázsitkorall telepet.

Éjszaka a megfigyelések szerint, egészen a felszín közeli 10-20 méteres vízrétegekig felhatolhat. A fotógalériába be is tettem egy képet, amelyen jól látható hogy a "bébi" egyed közvetlenül a búvár maszkja előtt úszik el.